Elon Musk: Azért vettem meg a Twittert, hogy megpróbáljak segíteni az emberiségen

2022. október 27. – 23:02

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk azt állítja, hogy azért vásárolja meg a Twittert, hogy segítsen az emberiségen, nem pedig azért, hogy még több pénzt keressen. Legalábbis ezt írta abban a közleményben, amit csütörtökön osztott meg a Twitter-oldalán.

A világ leggazdagabb emberének tartott Musk a hirdetőknek címzett üzenetében kifejtette céljait a Twitter átvételével kapcsolatban. „Sok spekuláció látott napvilágot arról, hogy miért vettem meg a Twittert, és mit gondolok a hirdetésekről. Ezek nagy része téves. Azért vásároltam meg a Twittert, mert a civilizáció jövője szempontjából fontos, hogy legyen egy közös digitális főtér, ahol a legkülönbözőbb meggyőződések egészséges módon, erőszak nélkül vitatkozhatnak.

Jelenleg nagy a veszélye annak, hogy a közösségi média szélsőjobboldali és szélsőbaloldali buborékokra szakad, amelyek még több gyűlöletet generálnak és megosztják társadalmunkat A kattintások könyörtelen hajszolásában a hagyományos média nagy része táplálja és kiszolgálja ezeket a polarizált szélsőségeket, mivel úgy gondolják, hogy ez hozza a pénzt, de ezzel elveszik a párbeszéd lehetősége.

Ezért vettem meg a Twittert. Nem azért tettem, mert könnyű lenne. Nem azért tettem, hogy több pénzt keressek. Azért tettem, hogy megpróbáljak segíteni az emberiségnek”

– írta Musk, hozzátéve, hogy a Twitter nem válhat „olyan pokollá”, ahol bármit lehet mondani következmények nélkül.

A Tesla és Space X-vezér szerint a Twitter alapvetően arra törekszik, hogy a világ legelismertebb hirdetési platformja legyen, amely erősíti a márkákat és növeli a vállalkozásokat. Musknak péntekig kell befejeznie a Twitter 44 milliárd dolláros felvásárlását, különben bírósági tárgyalást kockáztat.

Amikor Musk először fedte fel a Twitter megvásárlásának terveit, azt mondta, hogy meg akarja tisztítani a platformot a spam-fióktól, és a szabad véleménynyilvánítás színtereként szeretné megőrizni azt.

(BBC, Financial Times)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!