Ismét földre parancsoltak száz darab Boeing 737 Max 8-at

2021. május 11. – 19:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb probléma merült fel a Boeing 737 Max 8 típusú repülőkkel kapcsolatban, ezúttal 24 légitársaság 100 gépe kényszerült a földre, kevesebb mint hat hónappal azután, hogy az amerikai légügyi hivatal újra repülési engedélyt adott a típusnak, írja a Euronews.

Most egy elektromos hibalehetőséget tártak fel, ami miatt az új repülőgépek átadását is felfüggesztették. A friss problémát az jelenti, hogy egy kezelőpanel hibás földelése zárlathoz vezethet, amitől lehetetlenné válik a gép biztonságos vezetése, legalábbis az amerikai hatóság szerint. A probléma elhárításán a Boeing és az amerikai hivatal közösen dolgozik.

Az újabb technikai hiba felerősíti a korábbi kritikákat, miszerint a Boeing túl korán engedte forgalomba állni a 737 Max típust, és nem sikerült kiküszöbölni minden problémát, így azt sem, ami 2018-ban és 2019-ben két repülőgép lezuhanásához vezetett. Az első tragédia 2018 októberében az Indonéz Lion Air 610-es járatáé volt, a balesetben 189-en vesztették életüket. Fél évvel később, 2019 márciusában az Ethiopen Airlnes 302-es járata zuhant le 157 emberrel a fedélzeten, azt a szerencsétlenséget sem élte túl senki

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!