Önvezető, lábakon sétáló teherautót mutatott be a Hyundai

2021. február 11. – 17:32

Másolás

Vágólapra másolva

Bemutatta a Hyundai a Tiger X-1 nevű, négykerekű önvezető autóját, ami a legnehezebb terepeken is képes áthaladni, írja a CNN.

A négykerekű járművet elektromos motor hajtja, a gép mindegyik kereke egy hosszú, hajlítható „láb” végén helyezkedik el. Így az autó ameddig tud, addig kerekein halad,

de ha olyan akadályba ütközik, amin kerekekkel nem tudna átmenni, akkor simán felemeli a lábát és átlép a nehézkes területen.

A jármű kerekeivel bármilyen irányba képes haladni, a Hyundai elképzelése szerint súlyos katasztrófák, például földrengések utáni mentésekben segíthet majd egyfajta önálló teherszállítóként. Azaz nem személyszállításra, hanem inkább élelmiszer, gyógyszer vagy egyéb fontos eszközök szállítása a cél vele.

A Tiger képes lesz csatlakozni egy pilóta nélküli drónhoz is, amely távoli helyekre tudja majd szállítani, de az autó és a drón szükség esetén egymás akkumulátorait is feltölthetik majd. Azt még egyelőre nem tudni, a Tiger X-1 mikor kerül piacra.

A jármű koncepciója hasonlít a Hyundai Elevatere, amit a cég 2019-ben mutatott be animációként a Consumer Electronics Show-n. Az Elevate lényege hasonló, azonban az egy személyszállításra kifejlesztett és nagyobb autó. A Hyundai szerint a teherszállítók tesztelése (mint a Tiger X-1) is eltarthat még legalább öt évig, a személyszállítóké azonban még ennél is tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!