80 millió dollárra perli a Pornhub anyacégét 40, pornózásra kényszerített nő

2020. december 16. – 17:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután kiderült (pontosabban a régóta keringő híreszteléseket a világ egyik vezető lapjának számító New York Times bizonyítékokkal és vallomásokkal alátámasztva konkretizálta), hogy a világ vezető pornóoldala, a Pornhub nem pusztán platformot biztosít a nemi erőszaknak, a gyakran kiskorú lányok kizsákmányolásának és a beleegyezés nélkül készített videóknak, hanem pénzt is keres az ilyen videókból, a cég rapid válságkezelésbe kezdett: A világ 10. leglátogatottabb oldaláról letöröltek 10 millió videót, és szigorú moderációs elveket léptetett életbe.

Azonban a botrány tovább gyűrűzött, és a felháborodáson felbátorodva kedden 40, anonimitását megőrizni kívánó nő perelte be a Pornhub mögött álló Mindgeek céget összesen 80 millió dollárra. Az áldozatok az amerikai Girls Do Porn (kb: „Lányok pornóban utaznak”) nevű, a Pornhubbal partnerségben álló cég áldozatai. A Girls Do Porn vezetőségét 2019-ben letartóztatták, a cég tartalmait pedig a Mindgeek összes platformjáról törölték, de a perirat szerint

a Mindgeek már valószínűleg 2009-ben, legkésőbb 2016 őszén (amikor a Girls Do Porn elleni első per megindult) tudott arról, hogy a Girls Do Porn megtévesztéssel, megfélemlítéssel és kényszerítéssel szervezte be videóinak szereplőit.

És ez a tény egyáltalán nem zavarta a Mindgeeket a videók terjesztésében; sőt, a Pornhubon még 2020 decemberében is meg lehetett találni Girls Do Porn-videókat.

A Pornhubnak nem ez az első kártérítési pere. Ahogy arról a Pornhub-botrány részleteiről, a kifogásolt pornóvideók szereplőinek szenvedéseiről szóló cikkünkben is írtunk, tavaly egy szintén kaliforniai bíróság 13 millió dollárt ítélt meg egy 13 nőből álló pertársaságnak, melynek tagjai állították, hogy az oldal belekényszerítette és belezsarolta őket pornóvideók készítésébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!