Kiskorúakról készült videók keringenek a Pornhubon, a Mastercard vizsgálatot indított

2020. december 6. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozni kezdett a Pornhub egyik pénzügyi szolgáltatója, a Mastercard annak kapcsán, hogy a New York Times cikke alapján a videómegosztó oldalon ellenőrzés nélkül tehettek közzé kiskorúakról szexuális tartalmat, írja a Reuters.

A Pornhub egy rangsor alapján a 10. leglátogatottabb oldal világszerte: havonta 3,5 milliárd látogatót ér el, azaz többet, mint a Netflix, a Yahoo vagy az Amazon. Egy idei felmérés szerint pedig társadalmi hatásában olyan techcégeket előz meg a Pornhub, mint a Microsoft és az Apple – harmadik helyezettként egyedül a Facebook és a Google áll előtte a rangsorban.

A legtöbb videóban természetesen felnőttek láthatóak egymás beleegyezésével a platformon, a New York Times cikkében viszont felderítették, hogy több videóban is kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés, sőt, nemi erőszak látható.

Több százezer találatot ad ki a portál keresője a „girls under18” („lányok 18alatt”) vagy a „14yo” („14éves”) kulcsszavakra.

Mivel szinte lehetetlen egy videó alapján megállapítani, hogy egy fiatal lány 14 vagy 18 éves, emiatt még a Pornhub sem tudja, mennyi illegális tartalom lehet a platformon.

Sőt, az oldal az üzleti modelljében is épít arra, hogy minél több fiatalt láthassanak a látogatók. „A moderátorok kifejezett célja, hogy minél több tartalmat engedjenek át a szűrőn” – mondta a lapnak a cég egykori munkatársa. Ráadásul míg a Facebook világszerte körülbelül 15 ezer moderátort alkalmaz, a Pornhubot üzemeltető Mindgeeknél (ami egyeduralkodó a netes pornó piacán, több más oldal is az övék) a New York Times forrása szerint mindössze 80 moderátor szűri a tartalmakat.

A cikkben bemutatták több fiatal történetét is, köztük egy 19 éves lányét, akitől még öt évvel korábban kért egy vele chatelő fiú meztelen videókat. Az akkor 14 éves lány videói később kikerültek a Pornhubra, és mivel a platformról le lehet tölteni az oda feltöltött videókat, az anyagok újra és újra felkerültek. A kiváló tanuló lány az eset miatt iskolát váltott, megszakította a kapcsolatot a családjával, és többször is próbálkozott öngyilkossággal. A lány története nem egyedi eset, és a lap több olyan fiatalról is tud, akik a róluk feltett videók miatt lettek öngyilkosok.

Szakértők szerint pedig évről évre egyre több a kiskorúakról feltöltött szexuális tartalom ezeken a portálokon:

míg 2015-ben 6,5 millió videóról és egyéb fájlról érkezett jelentés, tavaly ez a szám több mint tízszeresére, 69,2 millióra nőtt.

Bár a cég igyekszik aktívabban fellépni az illegális tartalmak kiszűrésében, a felhasználók továbbra is terjesztik ezeket a videókat, az egyszer törölt videókat pedig újra és újra feltöltik.

A portál ellen már többször is próbáltak fellépni: 2,1 millióan írtak alá egy petíciót a Pornhub betiltására, a PayPal pedig megszüntette az együttműködést a honlapot üzemeltető Mindgeekkel. Mastercard és Visa kártyákkal viszont továbbra is fizetni lehet a „prémium” tartalomért – ennek lehet hamarosan vége, ugyanis a Mastercard vizsgálatot indított az ügyben. „Ha megalapozottak a cikkben feltett állítások, azonnal intézkedünk” – mondta a Reutersnek a pénzügyi szolgáltató. Míg a rivális Visa nem reagált a hírügynökség megkeresésére, a Pornhub tagadta a vádakat:

„Bármilyen állítás, ami szerint kiskorúakról készített szexuális tartalmat engedünk közzétenni, felelőtlen és semmi köze a valósághoz.”

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában.

Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!