Mastercard 20/20 – Karafiáth Orsolya: Idegenek

2020. december 12. – 07:39

frissítve

Mastercard 20/20 – Karafiáth Orsolya: Idegenek
Fotó: Soós Bertalan

Másolás

Vágólapra másolva

20 szemszög, 20 írás. A 20/20 a Mastercard jövőre induló kortárs kulturális programjának nyitóprojektje, melyben kiváló kortárs írók, költők és a Budapest Street Photography Collective tagjai mesélnek közös munkáikon keresztül a digitalizáció, a szegénység és a környezetvédelem problémáiról. A Telexen december 7-e és 16-a között a közös munkákból válogatva mutatunk be naponta egy-egy részletet — sorrendben Grecsó Krisztián, Szabó T. Anna, Parti Nagy Lajos, Závada Péter, Simon Márton, Tóth Krisztina, Lackfi János, Karafiáth Orsolya, Harag Anita és Krusovszky Dénes írását.

Anna szerette az elhagyott állomásépületet, biztonságban érezte magát. Mióta a telep elnéptelenedett, úgy érezte, ez az egyetlen hely, ahol nem érheti semmi veszély. Persze azt is tudta, hogy csak addig maradhat, amíg az elásott konzervek engedik. Vagy addig, amíg a kormány nem engedi el az utolsó szolgáltatását is: hogy a kiemelt kutaknál még fel lehet venni a heti vízadagot. A konzervekből, amiket még Dóra, a lánya ásott el, még volt rengeteg. Dóra. Anna lehunyta a szemét. A szép Dóra, a vakmerő. Aki épp tíz éve, a 2040-es járvány idején halt meg, miközben mások életét igyekezett menteni. Ha élne, se tudnám, mi van vele, vonta meg aztán Anna a vállát. Mindenki magáért felel. Mindenkinek magának kell megküzdenie a vízért! Anna titkos kútját a blokkházak mélyén valami malőr folytán elfelejtették kiiktatni a hálózatból, miután a telep kiürült, így rendre érkezett oda pár liternyi víz. Néha zavaros volt, fémes, a csatornarendszert már réges rég feladták. Amúgy is csak az őrültek és az életképtelenek maradtak meg a vidéken az aszályok és a tornádók miatt. Anna a hatalmas vas oszlopokban és a magányában bízott.

Évek óta nem is beszélt senkivel. Kiben bízott volna? Az első években irtózatos volt a nyüzsgés! Akinek volt pénze, annak minden jutott, akinek csak kevés, eladta azt a keveset is. Családi ékszerek vándoroltak egy másfajta családhoz, aztán az ingatlanok kerültek más névre. Ám amikor már a gazdagoknak sem jutott semmiből, elszabadult a pokol. Anna csak onnan tudta, nincs egyedül a Földön, hogy a kis zsebrádióján – melynek elemeit szerencsére napfénnyel töltötte – olykor be tudta fogta a Törzs híradásait, hogy épp mikor lesz vízszolgáltatás. Illetve hogy éppen hol és milyen feltételekkel lehet részt venni a K-VÍZ-en. Melyen fürdési és mosási lehetőségért játszanak, valamint olykor random nyerteseket is kisorsolnak a regisztráltak, azaz a még élők közül. Anna aznap sehogy se tudta befogni az adást, hiába ágaskodott, hiába emelte a feje fölé a készüléket. Csüggedten elindult volna a tömbjéhez, mikor a férfi melléje lépett. „Ideadja a rádiót”, kérdezte, és Anna még sokkosan át is nyújtotta neki. Valahogy ösztönösen megbízott az idegenben, holott ha a rádió elvész, ha elrabolja tőle, neki vége, végképp elzáródnak előtte a túlélés esélyei. „Mit keres itt, ahol a madár se jár”, nézett a férfi Anna szemébe, és Anna váratlanul elnevette magát.

Karafiáth Orsolya: Idegenek című novellájának a folytatását a projekt irodalmi partnerének oldalán, a Könyves Magazinon lehet elolvasni.

(Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett támogatott tartalom, megrendelője a Mastercard 20/20 projekt.)