Tömeges kirúgások a Petőfi Rádiónál, 16 év után távozik a zenei szerkesztő is

Legfontosabb

2023. szeptember 29. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint pénteken felmondtak a Petőfi Rádió legfontosabb zenei szerkesztőjének, Borcsik Attilának, akit a legtöbben DJ Izilként ismernek a szakmában. Úgy tudjuk, a Petőfi Rádió dolgozóinak a héten küldtek belső körben emailt, hogy mindenkivel egyénileg szeretnének péntek délután elbeszélgetni, amelyből már sejteni lehetett, hogy valószínűleg leépítésekről lehet szó.

Mint megtudtuk, a 20 fős Petőfi Rádiós állományból 15-18 embernek a mai napon felmondtak racionalizálásra hivatkozva. Kirúgták a reggeli és délutáni műsorok szerkesztőit és műsorvezetőit is, illetve a már említett DJ Izilt is, aki a legrégebbi dolgozója volt a rádiónak, és nagyban hozzájárult ahhoz az időszakhoz, amikor a Petőfi Rádió meghatározó szereplője volt a magyar könnyűzenének. A kirúgással végződő elbeszélgetések jelenleg is zajlanak.

Borcsik Attila 2007 óta dolgozott az akkor teljes megújuláson átesett Petőfi Rádiónál, a nevéhez fűződik a rádió 2007-es zenei arculatának megújítása, a Szimfonik Live és a Petőfi Akusztik műsorok létrehozása és fejlesztése is. Ő volt az is, aki a megújulásnál megváltoztatta a rádió zenei választékát, és inkább alternatív magyar könnyűzenére kezdett el fókuszálni a csatorna. A Petőfi Rádió ezen korszakáról a Telex is forgatott annak idején.

Borcsik elküldése a rádiótól újabb komoly lépés a Petőfi átalakításában. Korábban, még májusban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerződést bontott Demeter Szilárd cégével, a Petőfi Media Grouppal. A PMG-től ezután az IKO Kft. vette át a műsorok készítését. Az IKO Kft.-t május 18-tól 2024 februárjáig bízták meg petőfis műsorok készítésével, a megbízás értéke 696 millió forint volt a Magyar Hang szerint.

A Petőfi Rádió és TV csak pár éve került át az MTVA-tól Demeter Szilárd fennhatósága alá, és 2021 óta az A38 volt az egész projekt főhadiszállása. Nemrég azonban csöndben elvették Demetertől a Petőfi Rádiót és TV-t, és információink szerint már a PMG-nél sem ő számít az első embernek, hanem az a Sivák Péter, aki nemrég még Béli Ádámot váltotta sunyiban a Petőfi Rádió főszerkesztői pozíciójában. Sivákat később leváltották, ezután került a PMG-hez. A helyét Dominik Zsolt vette át a rádiónál, neki jutott a mostani kirúgási hullám lemenedzselése is.

Ami érdekes, hogy a dolgozóknak így nem is az MTVA mondott fel most pénteken, hanem az IKO, amely Rákosi Tamás műsorgyártó cége volt nagyon sokáig. Az IKO az RTL gyártójaként futott fel, majd Dirk Gerkens idején váltottak a TV2-re, ahol máig ők felelnek a műsorok nagy részének gyártásáért. 2016-ban a cégbe még Andy Vajna is beszállt, Rákosi pedig még a TV2 igazgatóságába is bekerült.

2019-ben azonban Rákosi eladta az üzletrészét a cégből, amely a Hunmedia Befektetési Zrt.-hez került. Akkor az IKO Holding Kft. tulajdonosi testülete Vaszily Miklóst bízta meg az anyavállalattal együtt hat cégből álló holdingvállalat irányításával. Azt a Vaszily Miklóst, aki az elmúlt években a Fidesz médiavégrehajtójaként funkcionál, ő állította be annak idején a köztévét, majd a TV2-t is kormánypropagandára, ezután pedig létrehozta az azóta megszűnt, és a YouTube-ra költözött Pesti TV-t. Közben Vaszilynek arra is maradt energiája, hogy gyanús körülmények között tulajdonrészt szerzett az Indexben, amelyet mára szintén kormánypropagandára használnak.

A Petőfi Rádió jelenleg országos szinten a 4. leghallgatottabb rádiónak számít a napi elérés alapján a Retro, a Rádió 1 és a Kossuth után. Az NMHH megbízásából készített Kantar-felmérés szerint 2023-ban, a június–augusztusi időszakban a Petőfi Rádió 669 ezer embert ér el egy átlagos napon. A budapesti hallgatók körében csak az ötödik leghallgatottabb csatornának számított ebben az időszakban a Petőfi, a fővárosban a a rádióadó napi átlagban 79 ezer embert ér el.

Éppen ezért az sem lehet véletlen, hogy forrásaink szerint az új kijelölt cél a Petőfi Rádiónál, hogy elérje a Retro Rádió hallgatottságát, és előfordulhat, hogy azért is mondtak fel Borcsiknak, mert a jövőben a zenei választék is inkább a retró magyar slágerekre és nosztalgikus zenékre fókuszál majd.

Kerestük az MTVA-t és az IKO-t is kérdéseinkkel, ahogy válaszolnak, frissítjük a cikkünket, bár az MTVA-tól 2016 augusztusa óta semmilyen választ nem kapunk a hivatalos megkereséseinkre. Kerestük Borcsik Attilát is, de nem kívánt nyilatkozni.

A Petőfi Rádió egyébként épp most van egy újabb nagy tartalmi váltás előtt, ugyanis vasárnaptól a tervek szerint kizárólag magyar zenéket fog sugározni a rádiócsatorna. Cikkünk megjelenése után azt is megtudtuk, mi lesz a Petőfi Rádió új szlogenje:

„Petőfi Rádió – minden magyar.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!