Eminem nem akarja, hogy Trump republikánus kihívója az ő dalait rappelje

2023. augusztus 29. – 06:13

Másolás

Vágólapra másolva

Eminem ügyvédei levelet küldtek Vivek Ramaswamy republikánus elnökjelölt-jelöltnek, amelyben azt kérték, hogy hagyjon fel Eminem dalainak rappelésével, írta a BBC.

Vivek Ramaswamy biotech-vállalkozó, aki Donald Trump helyett szeretne indulni az elnökválasztáson, az Iowa State Fairen rögtönzött, és kezdte el rappelni a Lose Yourself című számot. Erre reagált aztán Eminem lemezkiadója, a BMI. A kiadó a levél keltezésétől, augusztus 23-ától a szerzői jog megsértésének tekinti azt, ha a Vivek 2024 kampányban felhasználják Eminem zenei kompozícióit.

Ramaswamy szóvivője útján az közölte, hogy eleget tesz a kérésnek, és nem használ a továbbiakban Eminem-dalokat. Ramaswamy szóvivője egy másik Eminem-dalt is idézett mindehhez: „Vivek éppen fellépett a színpadra, és elszabadult. Az amerikaiak bánatára a rappelést a The Real Slim Shadyre kell hagynunk.”

VIvek Ramaswamy, az önjelölt Real Slim Shady – Fotó: Stefani Reynolds / AFP
VIvek Ramaswamy, az önjelölt Real Slim Shady – Fotó: Stefani Reynolds / AFP

A 38 éves Ramaswamy a republikánusok első tévévitáján váratlanul jól szerepelt, az indiai bevándorlók gyermekeként született vállalkozó mindent megtett, hogy magára irányítsa a figyelmet, többek között megosztó kijelentésekkel és Trump melletti harcos kiállásával.

Ramaswamy hoaxnak nevezte a klímaváltozást, és kijelentette, hogy az USA-nak abba kéne hagynia Ukrajna támogatását. Amikor kézfeltétellel kellett jelezni, hogy mely jelöltek támogatnák Trumpot akkor is, ha elítélnék, Ramaswamy keze emelkedett a magasba a leggyorsabban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!