Hiába óriási siker itthon az Uncharted, a videójátékfilmek átkát ez sem tudta megtörni

2022. február 25. – 16:42

Hiába óriási siker itthon az Uncharted, a videójátékfilmek átkát ez sem tudta megtörni
Forrás: Outnow.ch

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú-hosszú évek óta szinte már közhely, hogy ha Hollywood filmet csinál valamilyen közkedvelt videójátékból, annak garantáltan katasztrófa, de még a jobb esetekben is csak valami középszerű katyvasz lesz a vége. Az Uncharted a modern idők egyik legnépszerűbb, nagy költségvetésű játéksorozata, aminek a népszerűségét ismerve egyáltalán nem lepett meg senkit, hogy a Sony filmet akart belőle csinálni. Az már sokkal jobban, hogy az erős casting és a még erősebb márkanév ellenére alig tud többet nyújtani pár látványos jelenetnél. Vagyis a kilencvenes évek óta szinte egy tapodtat sem haladtunk előre.

Ha megnézzük az összes videójátékos film listáját, és a felsorolás melletti Metacritic- és Rotten Tomatoes-számokat (ez a két oldal amolyan kritikai aggregátor, ami az interneten fellelhető kritikák alapján ad egy számszerű értékelést az adott alkotásról), akkor egyértelműen látszik, mennyire rettenetes projektek születtek egy sor baromi népszerű videójátékból, legyen szó a Super Marióról, a Doomról vagy a Hitmanről. Még az olyan nosztalgikus értékkel bíró, objektíven nézve is ennek a vonalnak az elitjébe tartozó produkciók, mint az első Mortal Kombat-, az első Resident Evil-film, vagy a Jake Gyllenhaal-féle Prince of Persia sem tudták megugrani a Rotten Tomatoes 50 százalékos, tehát erősen közepes besorolását.

Az első hivatalos videójáték-adaptációhoz (ez az 1993-as Super Mario) képest 25 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy legalább egy ilyen film megkapja az 50 százalékos eredményt.

Ez a 2018-as Tomb Raider, amiből már készült korábban két film is Angelina Jolie főszereplésével. Egyik korábbi film sem lett túl nagy durranás, cserébe egész szép kis bevételt hoztak világszerte (az első 275 millió, a második 157 millió dollárt), hiába döngölték a földbe – alapvetően joggal – a kritikusok. A 2018-as reboot pontosan ugyanolyan bevételt hozott, mint a 2001-es, ami két évtizeddel később sem számít annyira rossznak, de meg sem közelíti azokat a számokat, amiket más – főleg szuperhősös – blockbusterek manapság produkálni képesek.

2018-tól érezhető is volt valamiféle szemléletváltás, vagy legalábbis történhetett valami Hollywoodban, mert pár film erejéig úgy tűnt, ha nem is váltják meg a világot olyan filmek, mint a Rampage, a Pokémon – Pikachu, a detektív vagy a Sonic, a sündisznő, legalább annyit el tudtak érni, hogy a karaktereken felnőtt közönség elé nem tettek olyan értelmezhetetlen szörnyszülöttet, mint Uwe Boll, aki a kétezres években ontotta magából a vállalhatatlan színvonalú videójáték-adaptációkat.

Ehhez valószínűleg az is kellett, hogy némileg felnőtt a videójátékos iparág, legalábbis annyira prosperáló gazdasági ágazattá vált, hogy a tartalomfogyasztási szokások és a szórakoztatóipar átalakulása mellett egyre több stúdió jött rá, hogy itt bizony 20 év fostengere ellenére bőven van még kiaknázatlan lehetőség.

Az más kérdés, hogy hiába nyúlnak a stúdiók (sokszor a játékstúdiók által motiválva) egyre nagyobb márkákhoz, mint az Assassin's Creed, a Warcraft, a Hitman vagy a Need For Speed, ezekből rendre maximum közepes színvonalú végeredmény születik, amikre sokszor a rajongói elégedetlenkedés is rányomja a bélyegét. Például a Warcraft szerintem hiába lett egy meglepően szórakoztató popcornfantasy, a több milliós rajongói bázis olyan gyűlölettel fogadta a végeredményt, hogy kicsi az esély a folytatásra. Annak ellenére, hogy máig a Warcraft szedte össze a legnagyobb bevételt (440 millió dollárt) ebben a műfajban. Az olyan vállalhatatlan rettenetekről meg inkább ne is beszéljünk, mint a legutóbbi Mortal Kombat-film.

Pár éve aztán kiderült, hogy a játékpiacon is fontos szereplőnek (PlayStation) számító Sony az elmúlt 20 év egyik legsikeresebb játéksorozatából, az Unchartedből csinál filmet.

Lara Croft és Indiana Jones szerelemgyereke

Az első Uncharted 2007-ben jelent meg, és azóta a modern konzolgenerációk legnagyobb dobása lett, a Sonynak meg különösen értékes a franchise, hiszen ezek a játékok csak PlayStationre jelennek meg, és az ezekhez hasonló exkluzivitásokkal képesek hosszú évek óta mindig pár lépéssel a nagy rivális, a Microsoft és az Xbox előtt haladni. Pedig igazából maga az Uncharted semmi újat nem talált fel, egyszerűen csak tökéletesített egy jól ismert formulát.

A játékokban Nathan Drake-et, a legendás Sir Francis Drake leszármazottját irányítjuk, aki pár társával együtt minden játékban valami legenda vagy titkos ereklye felkutatására indul a világ különböző, kifejezetten egzotikus tájain. A játékmenet magját a parkour, a fedezékből fedezékbe húzódó lövöldözés és a logikai fejtörők adják, egyik sem olyan játékmechanikai vívmány, amit ez a sorozat kezdett el. Még az alapkoncepciót sem lehet eredetinek nevezni, hiszen filmekben nagyjából erről szólt az Indiana Jones, játékokban (majd később filmekben is) pedig a Tomb Raider.

Forrás: Outnow.ch
Forrás: Outnow.ch

Amivel mégis ki tudott tűnni a többi közül az Uncharted, az a minőség. Valóban nem találta fel újra a spanyolviaszt, viszont minden játékelemet tökéletesre csiszolt, ahogy a körítést (grafika, sztori, szinkronhangok, átvezető videók, akciójelenetek) is.

Olyan az Uncharted a videójátékoknak, mint a Bosszúállók a moziknak. Baromi jól kinéző, szórakoztató, látványos időtöltés, amihez nem kell filmőrültnek vagy hardcore gamernek lenni, hogy valaki élvezni tudja.

Amikor a Sony bejelentette, hogy készül a filmváltozat, az első kérdés az volt a fejemben: mitől lesz majd ez a film Uncharted?

Ez azért is merülhetett fel, mert alapvetően az Unchartedhez hasonló, nagy költségvetésű, kvázi blockbuster videójátékok elképesztően sokat merítenek mozifilmekből. A GTA: Vice City gyakorlatilag a Sebhelyesarcú alternatív elmesélése, az L.A. Noir a Szigorúan bizalmasból vett át sok elemet, a Metal Gear Solid főhősét egyértelműen Kurt Russell inspirálta a Menekülés New Yorkból című filmből, a Medal of Honor pedig nagyjából a Ryan közlegény megmentését meséli el újra, de az Uncharted sem tagadhatná le az Indiana Jones hatásait. A végtelen mennyiségű zombijátékról nem is beszélve.

Filmek által inspirált videójátékokból készült filmek

Nem véletlen, hogy aki egyaránt kedveli a filmeket és a videójátékokat, valószínűleg egyetért abban, hogy hiába hangzik baromi jól egy Call of Duty-film, mégis mi tudná azt megkülönböztetni bármelyik másik háborús filmtől? Hiába a világ egyik legismertebb szórakoztatóipari terméke a GTA, mégis mitől lenne más, mint bármelyik modern, nagyvárosi akciófilm? Ha valaki látta a 2014-es Need for Speed-adaptációt, az őszintén meg tudná különböztetni azt bármelyik rosszabb Halálos iramban-filmtől?

Viszont az van, hogy a szórakoztatóipar egyre kevésbé mer rizikót vállalni, és a rebootok, prequelek, remake-ek és adaptációk korában egy produkció neve nagyjából olyan funkciót tölt be, mint egy kattintásvadász címadás egy online újság esetében. Azért adnak sok helyen vállalhatatlan címeket az újságok, mert ezekkel a gyakran totál átverős címekkel érik el, hogy minél több ember rákattintson a cikkre. Minél több kattintás, annál több és értékesebb hirdetőt lehet behúzni a médiacégnek, az pedig az ilyen újságokat és hirdetőket már egyáltalán nem érdekli, hogy a cikkcím alatt található tartalmat egyáltalán elolvasta-e az adott felhasználó.

Ugyanez az elv működik a mozifilmeknél, hiszen a stúdiók és a forgalmazók azt várják, hogy többen fognak jegyet venni egy baromi sok pénzből készült akciófilmre, amit Tomb Raidernek, Unchartednak vagy Need for Speednek hívnak, mintha egy teljesen új produkciót kellene felépíteni a nulláról. Ráadásul ha az a nulláról felépített produkció végül még az erős közepest sem éri el, akkor jóval nagyobb a bukás, mintha azt egy jól ismert márkára húzták volna fel.

Ugyanez történt az Uncharteddel is.

A stúdió és a forgalmazó baromira örülhet, hiszen Magyarországon már több mint százezren nézték meg a filmet, ami még a covidos időszak előtt is baromi erősnek számított, pláne most. Viszont ha megnézzük, hogy a Metacriticen 45 pontnál, a Rotten Tomatoeson pedig 40 százaléknál áll a film, akkor nem igazán lehet kritikai sikerről beszélni.

Maga a film egyébként pontosan olyan, mint azt az előzetesekből sejteni lehetett. Könnyed, már-már súlytalan, sok helyen döbbenetesen buta popcornmozi napjaink legnagyobb ifjú akciósztárjával, Tom Hollanddel, és azzal a Mark Wahlberggel, aki talán még nagyobb akciósztár is volt, mint fiatal kollégája. Holland óriási formában van, a legutóbbi Pókember-filmnek akkora globális sikere lett, hogy egyértelműen feltette őt az A listás sztárok polcára – persze PR szempontjából az sem jött rosszul, hogy a fiatal korosztály másik hatalmas kedvencével, Zendayával alkot egy párt.

Holland egy újfajta akcióhős az elmúlt évtizedek tesztoszterontól túltengő, macsó férfijaihoz képest. Ő a kedves, kisfiús srác, akivel bárki elengedné a gyerekét randizni, sőt még a saját kocsikulcsát is odaadná neki. Ő alakítja az ifjú Nathan Drake-et (a film az első játék előzményeit meséli el jó pár évvel korábbról), aki megismerkedik későbbi állandó partnerével és mentorával, Sullyval, vagyis Mark Wahlberggel.

Forrás: Outnow.ch
Forrás: Outnow.ch

Viszont ahelyett, hogy kibontották volna a két ikonikus karakter megismerkedését, karakterfejlődését vagy háttértörténetét, a készítők megelégedtek pár alibi egysorossal és langyos poénkodással két kötelező csihi-puhi között.

Tök fontos leszögezni, hogy nem az a baj az Uncharted-filmmel, hogy helikopteren lógatott, repülő kalózhajókon ugrálva zúzzák a rosszfiúkat. Ez egy olyan jelenet, ami megtörténhetett volna bármelyik Uncharted-játékban is. Sőt, ha az emlékeim nem csalnak, több olyan akciójelenet is volt, amit szinte egy az egyben emeltek át a játékokból. Mégis azt lehet rajta érezni, hogy ez igazából csak egy szimpla kalandfilm, amihez utolsó pillanatban adták meg az Uncharted licencét.

Valami még mindig nem működik

Vagyis pontosan az a baj ezzel a filmmel, mint az összes többi közepes videójátékfilmmel. Mitől Uncharted egy Uncharted-film? A látványos, fizikát meghazudtoló akció miatt? De hát ilyeneket kétévente látunk bármelyik Halálos iramban-filmben. A globáliskalandor-hangulat miatt? Ott van az Indiana Jones és a Tomb Raider vagy egészen mélyre nyúlva Az elveszett ereklyék fosztogatói tévésorozat. Attól még, hogy Tom Holland ugyanúgy ugrál egy repülőgépből kihulló szállítmány dobozain, mint az Uncharted 3 egyik leglátványosabb küldetésében, még egy pillanatig sem érzem azt a pluszt, amit a játékok adtak.

Mert Nathan Drake és Vic „Sully” Sullivan helyett igazából csak két jól ismert akciósztárt látok, mintha csak egy Expendables-spinoffot néznék.

Gazdaságilag a film egyértelműen sikeres, hiszen egy hét alatt globálisan közel 150 millió dolláros bevételt termelt, ami meghaladja a nagyjából 120 millió dolláros gyártási költséget. Ez lehet kevés, lehet pont elég a Sonynak, de a covidos időszakban ez egyáltalán nem rossz szám, pláne, hogy az első lezárások miatt az Uncharted forgatása sem ment zökkenőmentesen.

A játékokban éppen az a jó, hogy hosszú órákra egy modernkori Indiana Jones bőrébe bújhattunk, és nemcsak nézhettük, ahogy a főhős menekül a sziklaomlás elől, több száz méter magasban mászik egy vízesés szélén, vagy száguldó dzsipből kihajolva lövöldözik egy kisvároson áthaladva, hanem mi irányítottuk végig. Sokszor a leglátványosabb pillanatokat nem a játék készítőinek köszönhettük csak, hanem magunknak is, hogy egy adott helyzetben mondjuk sikerült egy látványos ugrás után földet érve kilőni egy katonát a fedezéke mögül, majd azzal a lendülettel agyonverni egy másikat.

A film viszont csak egy film, ahol megnézhetjük ugyanazokat az élethelyzeteket, akciójeleneteket és párbeszédeket, amiket már egyébként is láttunk, hiszen az Uncharted történetére is hatalmas hatással voltak más, jól ismert filmek. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen élvezték az Unchartedet, és én is hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos jelenetek az agyam teljes kikapcsolásával egész jól tudtak működni, de minimum szórakoztattak. Ennél többet viszont nem tud nyújtani a film, ahogy az Uncharted vagány, mégis családias hangulatát sem tudta megidézni, miközben mégis csak arról van itt szó, hogyan indult Nathan Drake és Vic Sullivan közös karrierje.

A tévé majd itt is átveszi az irányítást

Az, hogy 2022-ben még mindig arról kell írni, hogy egy videójátékos film bántóan bugyuta, egyszerű és fájdalmasan áramvonalas, kicsit elszomorító, de a fentebb taglalt részletek miatt egyáltalán nem meglepő. Amíg Hollywood a népszerű játékokban a márkanevet látja csak, addig nem is igazán lehet mást várni. Az egyetlen valódi reményt a streaming és a tévé jelentheti a jövőben, és erre már vannak egész lelkesítő példák is.

A Vaják ugyan hivatalosan a lengyel regénysorozatra alapul, de le sem tagadhatná a Witcher-játékok hatását. A Netflix fantasysorozata közel sem tökéletes, mégis érezni rajta a fejlődést, a törődést és az alapmű szeretetét, ami már a második évadban megmutatkozott. Vagy ott van a nemrég megjelent Cuphead, ami alapvetően egy kis indie videójáték old-school animációval, és a Netflix ezt a stílust követve csinált belőle egy egészen kis pofás mesesorozatot. De hasonló a helyzet a League of Legendsből készült Arcane esetében, amit joggal hívhatnánk minden idők legjobb videójátékos adaptációjának, de bőven megérdemli a figyelmet a Castlevania és még talán a Dota-anime is a Netflixen.

Ezek viszont – a Vaják kivételével – animációs projektek felnőtteknek, ami azért inkább rétegműfaj, és meg sem közelíti a élőszereplős filmek és sorozatok népszerűségét. Ebben hatalmas változás várható, ráadásul ez már egyáltalán nem csak a Netflix bulija. A Paramount elképesztő mennyiségű pénzt ölt a Halo-tévésorozatba, ami gyakorlatilag egy intergalaktikus háborús sci-fi emberek és űrlények között, és hamarosan be is mutatják. Az HBO az Unchartedet gyártó Naughty Dog stúdió másik népszerű produkciójából, a Last of Usból készít sorozatot a Csernobil alkotójával, olyan színészekkel, mint Pedro Pascal, Gabriel Luna vagy Bella Ramsey.

Forrás: a Last of Us Facebook-oldala
Forrás: a Last of Us Facebook-oldala

Az Amazon minden idők egyik legstílusosabb szerepjátékából, a posztapokaliptikus Amerikában játszódó Falloutból készít sorozatot, és már azt is lehet tudni, hogy a projekthez csatlakozott a mindig zseniális Walton Goggins. Sőt, az általában jól értesült Deadline még tavaly novemberben számolt be arról, hogy az Amazon egy másik kultikus szerepjátékból, a Mass Effectből is tévésorozatot próbál csinálni. Ezek egytől egyig olyan high-concept produkciók, amiknél csak a díszletre, a jelmezekre és a számítógépes animációra annyit kell költeni, mint egy közepes költségvetésű hollywoodi filmre. De nem is ez a legnagyobb bökkenő.

A Fallout, a Mass Effect vagy a Halo hosszú évek óta futó játéksorozatok, amikből számos spinoff, könyv és képregény készült, a több száz órányi játékidőről nem is beszélve. Amíg az Uncharted vagy a Need For Speed márkanév bármilyen más névvel behelyettesíthető egy kaland- vagy akciófilm forgatókönyvében, addig ez a három produkció egész egyszerűen túl komplex, túl részletes, túl sajátos ahhoz, hogy tucatterméket csináljanak belőle. A Last of Us ugyan kicsit kilóg ebből, de ott meg annyira fantasztikus történetet és karakteríveket írtak az alkotók, hogy ha azt egy az egyben átemelik a sorozatba, már nem tudnak lukra futni.

Március 22-én jön az első ilyen fecske a Halónak köszönhetően, és az egy remek próbája lesz annak, hogy megkapjuk a választ a kilencvenes évek óta fel-felmerülő kérdésre: miért ilyen szar minden videójátékos film? Lehet, hogy a válasz éppen az lesz, hogy több értelme van epizódokra bontott sorozatokban gondolkodni, mint filmekben. Egy-egy Fallout- vagy Mass Effect-játék akár 100 óra (vagy még több) játékidőt is kitesz, így a játékos egészen közel kerülhet a jól megírt karakterekhez, történethez, helyszínekhez. Ezt a kötődést és mély karakterábrázolást egy 2-3 órás film időhiány miatt egyszerűen nem tudja visszaadni még egy Uncharted esetében sem, ami lehet, hogy jóval rövidebb, mint egy átlagos szerepjáték, de 2007 óta annyi játék jelent meg ezzel a címmel, hogy bőven volt idő sokaknak megszeretni a szereplőket és a történetet.

Az amerikai szórakoztatóiparnak így ezt a kérdéskört kell megoldania. Teljesen egyértelmű, hogy lassan 30 éve ugyanazt a formulát alakítgatják nagyjából sikertelenül, és hiába tud egy-két produkció több száz milliós bevételt termelni, a majdnem félmilliárdos profittal záró Warcraftot úgy hagyta elsikkadni a Paramount a rengeteg negatív kritika után, mintha egy fityinget nem kerestek volna a projekttel. Egy 8-10 részes évadban, ami akár 8-10 órát is jelenthet, viszont sokkal részletesebben be lehet azt mutatni, hogy egy adott játékban mit szeretnek milliók, és melyek azok a részek, amik olyan lineáris szórakoztatóipari platformon is működnek, mint a streaming. Ha végül ezek a produkciók is csúnyán megbuknak, akkor valószínűleg mindenkinek jobb lesz, ha elfelejtjük az élőszereplős videójáték-adaptációkat, és a stúdiók maradnak az animációnál.