A végére tényleg minden puskaport ellőtt a Netflix legkirályabb animációs sorozata

2021. május 16. – 23:03

A végére tényleg minden puskaport ellőtt a Netflix legkirályabb animációs sorozata
Fotó: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi időszakban eléggé el lettek kényeztetve az animációs sorozatok rajongói, hiszen a gigantikus japán piacot leválasztva is olyan sorozatok jöttek ki, mint a szuperhősök véres valóságát bemutató Invincible vagy a váratlanul megjelent Dota: Dragon's Blood, ami meglepően jól ültette át a népszerű videójátékot a képernyőre. Utóbbi a Netflix újabb sikere volt, és ismét bizonyította, hogy a streamingóriás évek óta tartó kísérletezése kezd beérni, és a kultikus japán animék felkerülése mellett a saját gyártású animációs sorozataik is egyre népszerűbbek tudnak lenni. Legyen szó akár a Dotához hasonló hagyományosabb sztorikról vagy az olyan merész antológiákról, mint a Love, Death & Robots volt.

A netflixes animációs projektek között bőven lehet találni érdekességeket, de a terjeszkedésük elsődleges zászlóvivője a 2017-ben debütált Castlevania. Az ugyanezen a néven már a '80-as évek óta futó vámpírvadászos videojáték-szériára épülő sorozat már az rövidke első évaddal megmutatta, hogy mekkora potenciál van benne, utána pedig feljebb tudott kapcsolni pár sebességet, így nem volt meglepő, hogy a Netflix még két évadot berendelt belőle.

A negyedik, egyben utolsó évad most csütörtökön jelent meg, és már tényleg túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a Castlevania a Nyugaton gyártott animációs filmek összességét tekintve is simán az élvonalba tartozik. Ennek apropóján vesszük most végig, hogy honnan jött a sorozat, miért szerették annyian és hogy sikerült a lezárás.

Sokáig kellett várni, de megérte

A Castlevania-szériát videójáték formájában 1986-ban indította útjára a japán Konami, és bár az évtizedek alatt voltak kevésbé sikeres részei is, 2010 óta pedig lényegében tetszhalott állapotban van, máig az ismertebb videójátékos sorozatok között tartják számon. Az 1997-es Symphony of the Nightnak például a legtöbb top 100-as listán bérelt helye van, annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy az angol lokalizáció során egészen bizarr szövegek kerültek a játékba. Élükön Dracula röhejesen túljátszott, eleve oda sem illő „What is a man? A miserable little pile of secrets.” idézetével.

A sikert figyelembe véve nem túl meglepő, hogy már jóval korábban felmerült, hogy képernyőkre is lehetne adaptálni az alapvetően gótikus horrorelemekből építkező, vámpíros történetet. Úgy meg aztán pláne, hogy a Hellsing vagy a Vampire Hunter D sikere alapján nemcsak Japánban, hanem Nyugaton is bőven volt igény ilyesmire a Castlevanián túl is. Ennek lehetősége végül 2007-ben a Frederator Studioshoz került, akik a NES-re kiadott, azóta is a konzol egyik legjobb játékának számító Castlevania III: Dracula's Curse adaptációjával próbálkozhattak meg filmes formában. A stúdió eredetileg egy 80 perces, kizárólag DVD-kre szánt filmet akart készíteni, a forgatókönyv megírásával pedig Warren Ellist bízták meg.

Ellis már tizennégy éve is elég ismert arcnak számított képregényes berkekben, azóta pedig csak még népszerűbb lett – többek közt a Transmetropolitan, illetve a Red filmeket inspiráló Red miatt, de sok más Marvel képregény mellett ő írta például a Vasember 3 alapjául szolgáló történetet is, és a Dead Space nevű videójáték sztorijának írásában is részt vett. Ellis előzetesen semmit nem tudott a Castlevania játékokról, de azonnal megtetszett neki a hangulatuk, annyira, hogy végül film helyett egy háromrészes trilógiát írt, amiből még így is bőven kellett kihagyni részeket – ez leginkább a kalóz Grant Danasty, a főszereplő Trevor Belmont egyik játékbeli társának kihagyását jelentette, aki Ellis szerint nem nagyon illett a történetbe.

A forgatókönyv 2008 júniusában lett kész, de sokáig ez volt az utolsó fejlemény vele kapcsolatban. 2012-ben a forgatókönyvvel megkeresték Adi Shankart, akinek felajánlották, hogy az Underworld-filmek mintájára rendezhet egy élőszereplős filmet a sztoriból, de a producer elutasította a lehetőséget. Mint mondta, ebben a formában nem lehetne megfelelően visszaadni a játékok hangulatát, amit pedig a stúdiók akarnak, az a rajongók arcon köpése lenne. Pár évvel később, amikor az amerikai Powerhouse Animationtől a sorozatot később rendező Sam Deats meggyőzte a Netflixet, hogy fogadják be a projektet, már nem mondott nemet,

így a hányattatott sorsú Castlevania-adaptáció közel tíz év után végre otthonra lelt.

A sorozatot vizuálisan leginkább a Symphony of the Nightnál kialakult identitás inspirálta, az erőszakos vérengzés és nyomasztás közé ékelt viccelődéshez pedig leginkább a Cowboy Bebop, illetve a Berserk szolgált alapul. A sorozat kézzel rajzolt animációjának stílusát ugyancsak inspirálta a Berserk, de a fentebb már emlegetett Vampire Hunter D-t is érdemes itt megemlíteni, melyen a Castlevania animátorai között többen dolgoztak is. A sorozat alkotói szorosan együttműködtek a Konamival, a játékok fejlesztői állítólag imádták a sorozatot, és apró részletektől eltekintve nem is igazán szóltak bele az elkészítésébe.

A négyrészes, a legtöbb néző szerint túl rövid első évad, amely Ellis trilógiájának első részét mesélte el, végül 2017-ben debütált, és bár az író korábban leszögezte, hogy ez önmagában is megállna, ha úgy hozná a sors, a Netflix már a megjelenés napján berendelte a második évadot. Az átütő sikert egyértelműen a nyolcrészes, az eredeti trilógiát lezáró második évad hozta el a sorozatnak, innentől pedig nem is volt megállás. A megjelenés után hamar kiderült, hogy lesz harmadik évad, amellyel még nagyobb kreatív szabadság nyílt meg Ellis előtt, majd tavaly a negyediket is berendelték, és mint idén áprilisban kiderült, ezzel le is zárult a történet. Ezt persze azért lehetett is sejteni, Ellist ugyanis tavaly nyáron többen megvádolták szexuális zaklatással, és már akkor kiderült, hogy a jövőben nem dolgozik majd a sorozaton.

Soha rosszabb fantasy világot

A Castlevania-játékok játékmenete, illetve hangulata kikezdhetetlen, ám a történetvezetésük, illetve a karakterek kidolgozottsága azért mindig hagyott maga után kívánnivalót. A sorozat alapjául szolgáló Castlevania sztorija például kimerült annyiban, hogy Dracula egy rakás szörnnyel háborút indított egész Európa ellen, hogy elpusztítsa az összes embert, az egyház pedig kudarcot vallott az invázió megfékezésében. Ezután a legendás Belmont-ház aktuális erős emberéhez, Trevor Belmonthoz fordultak segítségért, aki a kalóz Grant Danasty, a varázslónő Sypha Belnades, illetve Dracula fia, Alucard (született Adrian Fahrenheit Tepes) segítségével állítja meg az őrült vámpírt.

Fotó: Netflix

Egy játékban, ahol a kaszaboláson van a hangsúly, ez még elmegy, de egy sorozathoz azért bőven kevés lenne, így nem meglepő, hogy Ellis jócskán továbbgondolta az egészet, és sokkal kiterjedtebb háttérsztorit adott az összes karakternek. Ebből egyértelműen Dracula profitált a legtöbbet, akinek karaktere az első két évadban rendesen ki lett bontva, ezzel pedig nagyságrendekkel érdekesebb lett egy vérszomjas zsarnoknál. A Castlevania játékokban a vámpírok eredendően gonoszak, a sorozatban azonban nem ez a helyzet, Draculának nagyon is jó oka van arra, hogy gyűlölje az embereket. Shankar a második évad megjelenése után elmondta, hogy

feltett szándékuk volt, hogy Draculát egy tragikus, elveszett figuraként ábrázolják egy gonosz gyilkos helyett, akit elragadott a sötétség, és igazából nem háborúzik az emberiség ellen, hanem a saját pusztulása felé menetel.

Ez papíron is jól hangzik, de a sorozat tényleg mesterien építette fel a tébolyba belecsúszó Draculát, aki abba őrül bele, hogy a feleségét a hatalomtól végérvényesen megbomló, tetteivel a saját istenét is megtagadó egyház machinációi miatt vetették máglyára. Ez a háttérsztori nem túl eredeti, de a sorozatban tökéletesen működik, és sokkal összetettebb figurává teszi Draculát egy sima gyilkológépnél. Az alkotók arra is kínosan ügyeltek, hogy még a kevésbé fontos szereplők se legyenek egydimenziósak, és valamennyi extra mélységet kapjon a karakterük. Ez persze azzal is járt, hogy rengeteg az olyan üresjárat, ami inkább a világépítés vagy a karakterek kibontása miatt fontos – legyen szó akár Sypha és Trevor évődéséről, Isaac lamentálásáról, vagy Hector és Lenore párbeszédeiről.

Forrás: Netflix

Aki csak az akcióért jött, az emiatt a második és a harmadik évadban is sokat unatkozhatott, mielőtt eljutottunk volna a mindkét esetben eléggé grandiózus végkifejletig. Akit viszont kicsit is érdekelt az Ellis által megálmodott világ, az valószínűleg zokogva habzsolta a lassabb részeket is. Ez a sorozat a világépítést, a történetvezetést és a karakterfejlesztést is mesterien csinálta, és bár helyenként azért voltak elnyújtott részek, általában még ezek is fontos adalékként szolgáltak az egyes karakterek motivációjának vagy személyiségének megértéséhez. Ez pedig rendszerint meg is hálálta magát, mert a néző minden karakterhez sokkal jobban tudott kötődni miatta.

Emellett pedig nyilván sokat segített az is, hogy Ellis által megírt világot és karaktereket nemcsak a látványos animáció, a gyönyörű rajzok és a kiváló zenei aláfestés, hanem a tökéletes érzékkel kiválogatott szinkronhangok is igyekeztek igazán élővé tenni. A szinkronba, ha akarnánk, se tudnánk belekötni, a sorozatban a Trevort játszó Richard Armitage (A Hobbit) mellett olyan nevek tűntek fel és végeztek remek munkát, mint Malcom McDowell (Mechanikus Narancs) vagy Bill Nighy (Igazából szerelem, A Karib-tenger kalózai). De még a kevésbé ismert figurák is kifogástalanul tették a dolgukat, elég csak az Isaac hangját kölcsönző Adetokumboh M'Cormackre vagy a Syphát életre keltő Alejandra Reynosóra gondolni.

Pont így kell befejezni egy sorozatot

Az előző két évad kapcsán sokaknak volt az a problémája, hogy egyszerűen nincs elég akció, ami egyébként valahol érthető is volt. Egyrészt mert a Powerhouse azért rendre megvillantotta, hogy mennyire jó a csatajelenetekben, másrészt pedig mert a Castlevania játékok mégiscsak a folyamatos akcióról szólnak, Trevort pedig ehhez képest érezhetően megfosztották attól, amihez a legjobban ért. Az utolsó évadban tettek róla, hogy senki ne akadhasson fenn ezen, és bár itt is vannak nyugisabb részek, a sorozat nem igazán veszi le a lábát a gázpedálról.

Ez már az előzetesből is látszott, de mint kiderült, ez csak apró ízelítője volt annak, amit ez az évad nyújt akció terén. Az eddig is egyértelmű volt, hogy a Castlevania minden idők egyik legjobb videójátékos adaptációja, de az alkotók most még magasabb szintre emelték az egészet, és olyan harcokat zsúfoltak be a negyedik évadba, hogy attól leesik a nézők álla. Az összevissza cikázó Alucard, a Castlevania III-ból végre több fegyvert is átemelő Trevor és az elektromosságot is megzabolázó Sypha mellett elég csak az előzetesben is megvillantott, elég egyértelmű Berserk-utalást kiemelni, ami után gond nélkül rábíznék egy Berserk-adaptációt Sam Deatsre, ha már tavaly említette, hogy imádná, ha lehetőséget kapna rá.

Ennél egyértelműbben valószínűleg csak akkor lehetne Gutsra utalni a Berserkből, ha ő maga szerepelt volna a Castlevaniában. Forrás: Netflix

A sztori is hozta a megszokott színvonalat, és annak ellenére, hogy 10x30 percben kellett elvarrni egy rakás történetszálat, szinte sehol nem is maradt bennem hiányérzet az egyes szereplők sorsával kapcsolatban. A gondos világépítésnek hála több karakternél olyan csavarokat kaptunk, amikre számítani talán lehetett, de látni azért így is elég meghökkentő volt őket. Dracula egykori hadvezére, a szörnyetegekből álló hadseregével bosszúhadjáratra induló Isaac sztorija például egészen váratlan fordulatot vett, de a harmadik évadban feltűnő arisztokrata tudós, Saint Germain, illetve az elég mély gödörből kimászó Hector is tartogattak néhány elég vaskos meglepetést.

Emellett még olyan új karakterekre is jutott idő, mint egy rettentően erős szláv vámpír vagy a Castlevania-játékok egyik, korábban sokak által hiányolt főellensége.

A hullámvasút végén viszont egy meglepően feelgood lezárást kaptunk, ami a kegyetlenül realista sorozatot végül nagyjából mégis úgy búcsúztatta el, mint egy klasszikus hőseposzt. Az egészben pedig az a legjobb, hogy a látszólagos ellentmondás ellenére ezzel nincs is semmi baj, egyáltalán nem érződött erőltetettnek az, hogy a sok szenvedés után végül felcsillant egy reménysugár. Egy alapvetően boldog mozzanat pedig még afelé is kinyitotta az ajtót, hogy a korábbi terveknek megfelelően még több sorozat érkezzen a Castlevania-univerzumba.

Erre a jelek szerint már konkrét tervek is vannak, a sorozat egyik producere, Kevin Kolde nemrég egy interjúban mondta el, hogy abszolút tervben van a folytatás. Erről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy teljesen új karakterekkel terveznek, ami egy Alucardra fókuszáló Symphony of the Night adaptációt például rögtön ki is zár, de így is egy rakás lehetőség közül tudnak válogatni. Az viszont továbbra is egyértelműnek tűnik, hogy ezt már a sorozat megalkotásában hatalmas szerepet játszó Warren Ellis nélkül kell majd sikerre vinniük.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!