Dwayne Johnson manipulatívnak nevezte Vin Dieselt, amiért Paul Walker emlegetésével csábítja vissza a Halálos iramban-sorozatba

2021. december 31. – 22:53

Dwayne Johnson manipulatívnak nevezte Vin Dieselt, amiért Paul Walker emlegetésével csábítja vissza a Halálos iramban-sorozatba
Jelenet a Halálos iramban hatodik részéből – Forrás: Universal Pictures

Másolás

Vágólapra másolva

Dwayne Johnsont nagyon meglepte az az Instagram-poszt, amit Vin Diesel posztolt még novemberben, és amiben arra kérte Johnsont, hogy térjen vissza a Halálos iramban 10. részéhez. Johnson a CNN-nek adott interjújában elmondta, hogy szerinte Diesel kérése manipulatív volt, amiért a posztban emlegette a gyerekeit, és a sorozat egykori főszereplőjét, Paul Walkert is. Diesel novemberi posztjában azt írta, hogy Johnsonnak egy nagyon fontos szerepe van a fináléban, Hobbs karakterét pedig senki más sem tudná eljátszani. „Remélem felemelkedsz a lehetőséghez és beteljesíted a sorsod” – fejezte be a posztját.

Az interjúban Johnson elmondta, hogy idén júniusban beszélt Diesellel, de nem közösségi médián, hanem szemtől szemben. Négyszemközt elmondta neki, hogy nem fog visszatérni a sorozatba, és állítása szerint határozottan, de barátságosan elmondta, hogy mindig is támogatni fogja a sorozat színészgárdáját, mindig is szurkolni fog, hogy a franchise sikeres legyen, de tuti nem fog megint szerepelni. Ugyancsak négyszemközt beszélt a Universal-stúdióval, ahol megértették a döntését.

Johnson szerint Diesel novemberi posztja „egy újabb bizonyítéka volt a manipulációjának”, és nem tetszett neki, hogy a gyerekeit, és a sorozat elhunyt főszereplőjét, Paul Walkert is emlegette, szerinte őket ebből a nézeteltérésből ki kellett volna hagyni. „A célom az volt, hogy a csodálatos utamat ebben a fantasztikus franchise-ban hálával és tisztelettel zárjam le” – mondja Johnson, aki sajnálja a kialakult nyilvános párbeszédet, de sok sikert kívánt az alkotóknak.

Johnson még 2016-ban szállt ki a Halálos iramban-filmekből, miután egy azóta törölt posztjában az egyik meg nem nevezett főszereplőt „cukorseggűnek” nevezte, és azt írta, hogy ha az hetedik rész jelenetei közben úgy néz ki, mintha nem színészkedne, hanem forrna a vére, az nem véletlen.

Dieselt sosem nevesítette, de más szereplők megerősítették, hogy tényleg volt feszkó a két főszereplő között.

A sorozat nyolcadik részében még szerepeltek mindketten, de már nem volt közös jelenetük, Johnson pedig egy külön filmet készített ugyanabban az univerzumban Hobbes & Shaw címmel. A kilencedik részben már nem szerepelt. A Halálos iramban tizedik része 2023 áprilisában érkezik.

Johnson az interjúban többek között arról is beszél, hogy ugyan nagy a népszerűsége, de nem lenne politikus („Vezető? Igen. Hazafi? Egész álló nap. Politikus? Nem.”), nagyon büszke a Teremana tequilával elért üzleti sikereire, és hogy szerinte a Különösen veszélyes bűnözők című Netflix-filmje azért lett ilyen sikeres, mert az egész világ családjainak készült.

(CNN)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!