2021. szeptember 26. – 07:00
Amikor jó pár év után újra kipróbáltam, még nem sejtettem, hogy mi vár rám. Korábban nagyon rácsavarodtam, és hosszú ideig tartott, mire felhagytam vele, de sosem éreztem, hogy bármikor elvesztettem volna az irányítást – pedig visszatekintve azért már akkor is csináltam olyan dolgokat, ami a legtöbb embernek soha nem jutna eszébe. Ezek a mondatok akár egy drogfüggő memoárjának első oldalán is szerepelhetnének, pedig itt nem kábítószerről van szó, hanem a Cookie Clicker nevű videójátékról. Ami elsőre két dolognak tűnik: ártalmatlannak, és értelmetlennek. De nem kell hozzá sok idő, hogy teljesen átvegye az irányítást az ember élete fölött.
Az eredetileg 2013-ban, böngészős játékként megjelent Cookie Clicker a készítőjének saját bevallása szerint is viccnek indult, de hamar felkapta az internet népe, és a népszerűsége azóta is töretlen. Mióta pedig szeptember elején megjelent a Steamen, ki sem lehet robbantani a tíz legnépszerűbb játék közül, és az értékelések is szuperlatívuszokban írnak róla. Pedig semmit nem kell benne csinálni, csak egy süteményre klikkelgetni. A felszín alatt viszont egy sokkal komplexebb játék képe rajzolódik ki, ami annyira addiktív, hogy ha az ember egyszer elkezdi, onnantól tényleg nincs megállás.
Viccnek indult, mégis befutott
Amikor a francia Julien Thiennot, művésznevén Orteil 2013-ban egyetlen éjszaka alatt összedobott egy Cookie Clicker nevű játékot, ahol egy sütit kellett kattintgatni, semmilyen más célja nem volt az egésszel, mint hogy viccet csináljon a videojátékok végtelen mókuskerekéből. Hogy mennyire nem vette komolyan még ő sem az egészet, jól mutatja, hogy a 4chan videójátékos alfórumára, a /v/-re azzal tette ki, hogy megcsinálta minden idők legjobb játékát, de senkinek nem kell megköszönnie. Azt is belengette, hogy hamarosan indul a kickstarteres támogatói kampány, és a független fejlesztőket segíteni hivatott, azóta már nem létező Steam Greenlightra is beadja a játékot.
Ez utóbbi a játék szeptember elsejei steames megjelenésének, illetve töretlen népszerűségének fényében különösen vicces, de ennyire azért még ne szaladjunk előre. Thiennot nagy meglepetésére az első pár órában már 50 ezren próbálták ki a játékát, és ebből hamarosan az lett, hogy az emberek teljesen komolyan kattintgatták a sütit, a játék kódjában turkáltak rejtett funkciók után kutatva, Excel-táblázatokat eszkábáltak , hogy optimalizálhassák a sütitermelést, és még modokat is írtak a játékhoz. Az egész egyébként kísértetiesen hasonlít az idén év elején lelőtt FarmVille sztorijához,
egyrészt mert egy rém egyszerű játékból lett óriási siker, másrészt meg mert bár korábban is voltak hasonló játékok, a Cookie Clicker tette népszerűvé a végtelenségig klikkelgetős játékokat, és ezt másolta mindenki.
Én először 2014-ben találkoztam az eredeti Cookie Clickerrel, de akkor annyira rácsavarodtam, hogy majdnem egy évig folyamatosan futott a gépemen, egy idő után már egy olyan segédprogrammal, ami konkrétan mindent megcsinált helyettem az építmények optimalizálásától a süti kattintgatásáig. Az akkori állapotról még egy 2015 márciusára datált képem is van valamiért, ha esetleg valaki kételkedne abban, hogy tényleg képes voltam ennyit szórakozni ezzel a játékkal. Később amúgy az alapjaiban nagyon hasonló, mobilos Tap Titansszel is sokat játszottam, de erről sajnos nincs képem. Meg amúgy ez nem is volt ennyire jó.
A Daily Dot annak idején megkérdezett egy pszichológust arról, hogy mi a francért élveznek az emberek egy olyan játékot, aminek a fő célja az, hogy egy sütire kell klikkelgetni. Dr. Mark Griffiths akkor azt mondta, bármilyen hülyén is hangzik, maga a klikkelgetés fontos eleme az egésznek, mert emiatt érzi úgy az ember, hogy fontos szerepet tölt be a játékban. De az is sokat számít, hogy az ilyen játékok nagyon lassan adagolják a jutalmakat. Ez minden emberi viselkedésforma alapját jelenti: csak olyan tevékenységeket ismétlünk önkéntesen, amelyeket valamiért kifizetődőnek tartunk, itt pedig számos olyan jutalom van, amihez kitartónak kell lenni a klikkelgetésben.
Azt is érdemes kiemelni, hogy az emberek (egy rakás állathoz hasonlóan) belső késztetést éreznek arra, hogy megdolgozzanak dolgokért. Már a '80-as években is végeztek olyan kísérletet, melyben az alanyok szívesebben húztak meg egy kart, hogy cukorkához vagy pénzérmékhez jussanak, mint hogy simán csak elvegyék őket egy tálból. A kattintgatás itt is jutalommal jár, és bár később már automatikusan is termelődnek a sütik, továbbra is központi elemét képezi a játéknak, ami végtelenül egyszerű, de hatásos jutalmazása a nagy semminek.
A Cookie Clicker ráadásul tele van vicces kiszólásokkal és utalásokkal a Toy Storytól az olyan számokon át mint az All Star a Smash Mouth-tól vagy a Mad World Gary Julestól, egészen az Egyesült Államok postaszolgálatának mottójáig. Az (ön)irónia sem áll távol tőle, konkrétan van benne egy olyan hosszú nevű elérhető eredmény, ami kilóg a képernyőről. Thiennot ebben egyébként kifejti, hogy mivel nincs karakterlimit, kíváncsi, hogy meddig lehet feszíteni a húrt, aztán röviden összefoglalja az amerikai Nabisco sütigyártó cég alapítójának életét. Vannak a játékost segítő cicák is, a steames változatához készült zene pedig olyan, mintha az utóbbi években felkapott lofi hip hop radio – beats to relax/study to menne a háttérben, szóval tényleg minden adott ahhoz, hogy a játék nyolc évvel a megjelenése után újra internetes szenzáció lehessen.
Na de mit kell csinálni?
Nagyon leegyszerűsítve egyetlen dolgot: klikkelgetni a sütire. Banálisan hangzik, pláne mert fentebb már legalább háromszor leírtuk ugyanezt, de a Cookie Clicker lényege tényleg az, hogy van egy csokidarabos keksz a képernyőn, ami sütit ad nekünk, ha rákattintunk. Nem hibáztatjuk, ha erről rögtön Blake Fall-Conroy híres installációja, a Minimálbér Masina (Minimum Wage Machine) jut eszébe, ami egy nagy doboz tele aprópénzzel, és ha az ember elkezdi tekerni a hozzá csatlakoztatott kart, a helyi minimálbérnek megfelelő pénzt fog kapni, ahogy telik az idő.
A Cookie Clickerben nem jutunk pénzhez, de ennél azért mégis jóval szórakoztatóbb, már csak azért is, mert az embernek nem kell közben azon gondolkodnia, hogy a rendszer pusztító mértékben kizsákmányolja a legkiszolgáltatottabb munkásait. Na meg azért is, mert a Cookie Clicker tulajdonképpen már az ősmegjelenésekor is egy fokkal bonyolultabb volt egy süti kattintgatásánál. Ebben a játékban a süti nem pusztán termék, hanem fizetőeszköz is, melyből különféle dolgokat lehet vásárolni az időnként automatikusan kattintó kurzoroktól a sütisütő nagymamákon át egészen a párhuzamos dimenziókból sütiket materializáló portálokig.
Ahhoz, hogy a játékban előrehaladjunk, először természetesen a süti kattintgatására lesz szükség (ha eddig nem lett volna egyértelmű), ahogy azonban növekszik a sütikészletünk, úgy tudunk egyre több épületet és fejlesztést vásárolni, ami beavatkozás nélkül is hozzájárul a termeléshez. Ez viszont nem könnyíti meg jelentősen a dolgunkat, ugyanis akármennyit is haladunk előre, folyamatosan jön valami újabb dolog, ami a jelenlegi állapothoz képest felfoghatatlanul sok sütibe kerül. Leírva ez szörnyen hangzik, a játékot viszont hihetetlenül addiktívvá teszi:
- amikor megveszünk valamit, ami jelentősen megdobja a termelést, óriási császárnak fogjuk érezni magunkat,
- ezzel párhuzamosan viszont azzal is tisztában leszünk, hogy hamarosan itt a következő ilyen, amihez még nagyon sok sütit kell megsütni.
Ez a körforgás súlyosan beszippantja az embert, minden egyes alkalommal alig vártam, hogy végre meg tudjam venni a következő menő épületet, hogy aztán fél órával később már az annál is eggyel jobb miatt érkezzen az újabb dopaminlöket. Az is hamar kiderült a steames verzióban, hogy mióta nem játszottam, az egész játék még sokkal bonyolultabb lett, nemcsak az újabb épületek miatt – 2015-ben tizenegy volt, most meg tizennyolc, és az árak is jócskán feljebb mentek, hogy ne lehessen túl gyorsan haladni –, hanem azért is, mert négy új minijáték is bekerült, és a szerencsesütik rendszere is alaposan át lett dolgozva.
Az időnként feltűnő, aranyszínű szerencsesütiket most már egy elég szövevényes rendszerben lehet összekombózni, hogy néhány másodperc alatt annyi sütit gyártsunk le, amennyit amúgy egy hónap lenne. A minijátékok között pedig vannak varázslatok, passzív bónuszokat biztosító sütiistenek, egy meglepően összetett gondozható kert, sőt, sütitőzsde is, ahol többek közt csokoládéra (CHC), vaníliára (VNL) és cukorra (SUG) lehet spekulálni a sütijeinkből. Az igazán veszélyes ezek közül a varázslatok – azon belül is az a varázslat, ami megidéz egy szerencsehozó sütit – és az aranysütik összjátéka, mert egy ponton túl nagyjából tízpercenként van lehetőségünk arra, hogy
összehozzuk a tökéletes kombót, ahol a sütitermelésünk mellett a klikkelésünk ereje is megsokszorozódik, és felfoghatatlan mennyiségű sütit tudunk legyártani néhány másodperc alatt.
Ehhez persze elég nagy szerencsére lesz szükségünk, de annyira kevés idő telik el két próbálkozás között, hogy ha elkezdi erre optimalizálni a játékát az ember, hirtelen azon kapja magát, hogy már három órája úgy ül a gép előtt, hogy na jó, még a következő aranysütit csak megvárja, hátha most összejön. És akkor még ott van a nagymamapokalipszis, a sütisárkány (igen, ezek létező dolgok), a szezonális események, sőt, a játék hírfolyamában véletlenszerűen feltűnő fejlesztések is. Én két hét alatt majdnem 120 órát tettem bele a Cookie Clickerbe, pedig most (többnyire) sikerült megállnom, hogy éjszakára ne hagyjam menni a gépet, de volt, hogy szó szerint semmi mással nem tudtam foglalkozni, csak azzal, hogy meglegyen a következő aranysüti. Többször még olyankor is a sütit kattintgattam, amikor éppen valami mással játszottam, nehogy elszalasszam a nagy lehetőséget.
Vagy teljes gőzzel, vagy sehogy
Azt persze hozzá kell tenni, hogy bár a Cookie Clicker más, hasonló játékokkal ellentétben a végtelenségig tart, a klasszikus értelemben véve nem lehet megnyerni, de van az a pont, ahol azért már ellaposodik. A játék egyik fontos mechanikája (a süti kattintgatásán túl), hogy az ember törölheti azt, amit eddig elért, és cserébe speciális fejlesztésekkel gazdagodhat. A sütigyár következő iterációjában ilyenkor kicsivel az indulás után a sokszorosára nő az alap termelés. Ez egy ideig extra motivációt jelent, ha viszont már minden fejlesztést megvettünk,
onnantól kezdve nincs sok értelme, legfeljebb az elérhető eredmények miatt érdemes tovább sütögetni a sütiket (vagy mert menthetetlenül függők lettünk).
Ezekből egészen pontosan 532 van jelenleg, de később tutira lesz több is, mert Thiennot aktívan fejleszti a játékot, és ahogy az most számomra is kiderült, ezt elég komolyan is veszi, szóval ha valakit ez is megmozgat, bőven van mit csinálnia 120 óra után is a játékban. Nekem például még egy rakás növényt kéne rábírnom arra, hogy mutálódjanak olyan magokká, amik egyelőre még nincsenek meg, és úgy rémlik, hogy a szezonális eseménynek számító húsvéti nyuszikból sem gyűjtöttem össze minden tojást. És egyelőre még csak 4,325 oktillió (azért írom így, mert negyvennyolc nullát talán túlzás lenne kiírni) sütit sütöttem összesen, ami igazából nem is olyan sok.
Összességében tehát bőven lenne még mit csinálnom a játékban, de az utóbbi egy hétben inkább meg sem nyitottam, ez a játék ugyanis tényleg olyan, mintha kemény drogokat tolna az ember intravénásan. Nagyon jó érzés, de teljesen átveszi az irányítást az életünk felett, és vagy teljes gőzzel csináljuk, vagy sehogy. Pont emiatt mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy a három eurós ár ellenére jól gondolja meg, hogy belevág-e ebbe a kalandba, mert ahogy arra viccesen többször maga a játék is rámutat, könnyen lehet, hogy utána hetekig nem nagyon fog aludni.
(A játékot egy MSI GS65 Stealth gamer laptopon teszteltük, de ha valaki esetleg aggódott volna, mindenkit megnyugtatunk, hogy ennél gyengébb gépeken is vígan elfut.)