Amikor először látjuk Mickey Sabert, összevert fejjel ül egy buszon, a zenében pedig ordít a Bye Bye Bye az NSYNC-től. Ezekkel a képekkel és hangokkal kezdődik a Red Rocket című amerikai film, Sean Baker rendező legújabb munkája, amit idén a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutattak be, és aminek egészen szokatlan módon a rendezője és a főszereplője is eljött a film magyar bemutatójára, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra.
Bakert már ismerheti, aki követi az amerikai független filmeket, vagy csak véletlenszerűen rájuk szokott bukkanni a Netflixen. A Tangerine című, telefonnal forgatott filmje két transz prostituáltról egy vicces és megható sztori volt, ami egészen biztosan sokat segített a nagyobb transznemű reprezentációnak az amerikai mozgóképekben A The Florida Project pedig hozott egy Oscar-jelölést Willem Dafoe-nak, és mellesleg megmutatta, hogyan élnek az orlandoi Disneylandtől egy köpésre azok az emberek, akiknek meg kell harcolni minden nap a betevő falatért. Baker filmjei egyre szebbek, történetei egyre mélyebbek lettek, az idei Red Rocket pedig még kíméletlenebb az eddigieknél.
Egy részlet a filmből:
A Red Rocket főszereplője egy volt pornósztár, aki a már említett buszon visszatér egy texasi iparvárosba a volt feleségéhez. Hogy miért van ott, és mit akar, azt senki sem tudja, talán ő sem, de megvan a tehetsége ahhoz, hogy bármit elérjen, amit szeretne. Egy dolgot viszont kicsit nehezebb elérni: meglátja a tizenhét éves Strawberryt egy fánkbolt pultja mögött, és úgy érzi, hogy a lány lehet a lehetősége arra, hogy visszatérjen dicsőségesen Los Angelesbe.
Mickey sármjában óriási szerepe van annak a színésznek, aki játssza: ő Simon Rex, aki egészen bizarr karriert tudhat a háta mögött. A kilencvenes évek végén maga is pornózott, majd modellkedett, aztán az amerikai MTV-be került műsorvezetőnek (ő volt az utolsó ember, aki interjút készített Tupac Shakurral), majd onnan belevágott a színészi karrierbe, sorozatokkal, majd néhány Horrorra akadva-epizóddal. Az egyikben ő parodizálta Eminemet. Amikor a színészi karrierje alábbhagyott, zeneibe kezdett, a hobbiból összerakott ütemeiből és a disznó szövegeiből kialakult a Dirt Nasty nevű karaktere, a folyton kokózó, szerencsétlen, politikailag inkorrekt rapper.
Dirt Nasty sikeres lett a 2010-es években, Rex maga LMFAO-klipekben is feltűnt, majd amikor kezdett kifulladni ezt a karrierje is, közösségi médiára váltott, podcastokat készített, Vine-videókat forgatott. És a miskolci Művészetek Háza színpadán azt mondta a közönségnek a Red Rocket előtt, hogy ez egy vígjáték is, nyugodtan lehet nevetni.
Bakerrel és Rexszel egy közös interjút készítettünk a Red Rocket magyar premierjének másnapján.
A filmjeiből mindig süt az empátia, az együttérzés, a megértés. Ez miből jön?
Sean Baker: Általában olyan emberekről írok, akikről rengeteget kutattam. És mindig úgy írok róluk, úgy mutatom be őket, ahogyan azt szeretném, hogy engem bemutassanak. Tisztelettel és méltósággal. Szerintem így lehet egy karakter emberi, és igazi, és emiatt gondolhatják, hogy empátiával mutatom be őket. Lehet, hogy ez az egész egy reakció arra, amit az amerikai tévében és mozikban nem látok eleget. Mindig beleszeretek azokba a karakterekbe, akiket én írtam, még akkor is, ha olyanok, mint Mikey Sabre, és mindig szórakoztatnak is. Én mindig felismerem magam ezekben a karakterekben.
Hogyan választotta ki pont ezt a helyszínt?
SB: Mindig is tudtam, hogy az Egyesült Államok közepén akarok forgatni. Egy iparvárost kerestem, vonzottak az olajfinomítók, olyan okokból is, amiknek a megfejtését a nézőkre hagyom. De a látvány is magáért beszél, és amikor megtaláltam ezeket a közösségeket, amik a finomítók tövében élnek, egyszerűen nem tudtam ellenállni.
Majdnem minden jelenetben ott van a háttérben.
SB: Mert a finomító is mindig szem előtt van. Főleg Texas Cityben. Ez egy olajváros. Mindenkinek valamilyen formában köze van ahhoz, hogy van ott egy óriási finomító. Még a rendőrökből is gyári biztonsági őrök lesznek éjszaka.
Simon, önnek volt kötődése ehhez a helyszínhez?
Simon Rex: Ez teljesen új világ volt nekem. Apám oldaláról a család délről jön, és azt a részt mindig elragadónak találtam, tetszett, amikor a nagyszülőket látogattam Georgiában. Texas viszont teljesen más világ, szinte egy saját ország, de az emberekkel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Menő volt olyan emberekkel dolgozni, akik nem színészek. Az ember néha elmegy a forgatásra, körbeveszik színészek, és ez fárasztó tud lenni. Üdítő volt nem ilyen környezetben dolgozni, hanem olyanban, ahol az emberek örülnek, hogy egyáltalán egy forgatáson lehetnek, és kedvesen meg lehet nekik tanítani, hogy hogyan is működik a filmkészítés – mit jelent jelbe állni, vagy hogy csendben kell lenni, ha valaki nincs a képben.
Az egyik állandó partnere a filmben pont egy ilyen karakter, akivel viszont baromi jól működnek együtt, ez hogy alakult ki?
SR: Csak így alakult. Neki (Seanra mutat) nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy ilyen embereket találjon, és aztán ezekben az emberekben segítsen velük felfedezni a magabiztosságot. Az amatőr színészekkel az egyik producer napokig foglalkozott, hogy mire a forgatásra érnek, a szövegeiket tudják, de így is kiderülhet, hogy vannak született tehetségek. Ethan Darbone, aki Lonnie-t alakítja, pont ilyen. Őszintén szólva ideges voltam, hogy hogyan fog ez egyáltalán működni, de működött.
A filmjeiben gyakran prominens a szexmunka: a Starlet főszereplője pornószínész, a Tangerine prostituáltakról szól, a Red Rocket főszereplője pedig egy expornós. Mi vonzza ennyire ehhez a világhoz?
SB: Még ha elvileg ez is a világ legősibb foglalkozása, rengeteg stigma jár vele. Voltak törekvések sorozatokban és filmekben, hogy ezeket a stigmákat eltüntessék, de nem elég. És engem ez érdekel. Az én szememben a szexmunka igazi munka, a szexmunkások pedig tiszteletet érdemelnek. Próbálok ezzel a témával különböző perspektívákból foglalkozni, mert annyi létezik.
Két filmem készült, ami a pornóipart érinti. A Tangerine az utcai prostitúcióról szólt, a The Florida Project arról, hogyan fordul egy anya a prostitúcióhoz, hogy a lányával tudjon törődni. Nagyon érdekel Amerika láthatatlan gazdasága, ami egy milliárd dolláros underground biznisz, egy kapitalista rendszer orra alatt. Felmerül a kérdés az emberben, egyáltalán hogyan létezhet ilyesmi? Egyértelmű, hogy vannak azok, akiknek túl kevesük van, és képtelenek betörni ebbe a kapitalista rendszerbe. A szexmunka ennek a része, ez pedig érdekel. Azt persze nem tudom, hogy még hány film erejéig.
Ön hogy került egyáltalán a Red Rocketbe?
SR: Seannak szüksége volt valakire nagyon gyorsan. Már folytak az előkészületek Texasban, amikor kaptam egy telefonhívást egy közös ismerőstől, aki azt kérdezte, hogy mit csinálok a következő hónapban. Vettem egy házat a sivatagban, Joshua Tree-ben, és ott üldögéltem, szóval nem volt sok dolgom. Az ismerős pedig mondta, hogy Sean Baker keresi a filmjébe a főszereplőt. Sean küldött pár mondatot a forgatókönyvből, felmondtam a telefonomba, ő pedig imádta, úgyhogy beültem a kocsimba és elvezettem Texasba. Nem volt idő gondolkodni rajta, menni kellett, ezt pedig imádtam.
Ismerte a rendezői munkásságát?
SR: Igen, de nem tudtam, mire vállalkozom. Rengeteg szövegem volt.
Amit aztán legtöbbször elhadar.
SR: Ilyennek kellett lennem, egy mesteri manipulátor a szerepem. Ismerek ilyen embereket, szóval bele tudtam jönni ebbe a ritmusba. De az összes közösségi médiás profilomat letöröltem a forgatás alatt, nehogy lefoglalja az agyi kapacitásomat. Sean pedig mutatott egy konkrét embert, akiről Mickey Saber karakterét mintázta. Tíz percet néztem egy vele készült interjúból, és utána világos volt, hogy ki ez az ember, akit el kell játszanom.
Engem lenyűgöz az ön karrierje: a kilencvenes évek végén műsorvezető az MTV-n, aztán rapper, aztán kis szerepekben színész, most meg egy Cannes-ban bemutatott film főszereplője. Amikor erre visszatekint, lát ebben szándékosságot, vagy minden csak így alakult?
SR: Pontosan. Minden így alakult. Mint ennél a filmnél. Nem voltak terveim. Minden csak úgy megtörtént. Sosem akartam műsorvezető vagy rapper vagy színész lenni. Minden lehetőség csak megtalált engem, én meg azt mondtam, hogy ezzel a lehetőséggel szeretnék élni. Amikor az MTV-nél dolgoztam, meglátott engem Gus Van Sant rendező, és megkérte, hogy menjek el az új filmjének, a Good Will Huntingnak a meghallgatására. Ez 25 évvel ezelőtt volt. Ott voltam a meghallgatáson, Matt Damon volt a partnerem a jelenetben, és pocsék voltam. Van Sant is megmondta, de azt is hozzátette, hogy menjek el egy színioktatóhoz. El is mentem, mert arra gondoltam, hogy ha Gus Van Sant hisz bennem, akkor lehet itt valami. Színészként az ember szerencsés, ha az év felében dolgozik, úgyhogy elkezdtem hobbiból zenélni. Ez aztán annyira sikeres lett, hogy turnézni is tudtam, és akkor arra gondoltam, hogy hm, akkor ezek szerint mostantól ezt fogom csinálni. Nem mondanám az életemet szándékosnak: amikor megláttam a lehetőséget, akkor megragadtam.
Húsz év alatt rengeteget változott az a popkultúra, aminek ön szerves része volt. Britney Spears vagy Paris Hilton ma már mást jelent, mint 2000-ben, amikor egy Sean Baker-film egy NSYNC-dallal kezdődik, annak más a jelentése. Milyen megélni ezt a változást?
SR: Nagyon érdekes volt. Főleg, hogy azt látni, hogy a divatban és zenében is ezek az elemek térnek lassan vissza, mintha reneszánszát élné nagyon sok minden. Fura belegondolni, hogy húsz év annyi idő, hogy ez a fajta divat már retró. Az én életemben mindez ennyi volt (csettint), mert ebben éltem. Visszanézve pedig olyan, mintha az a korszak nem is lenne igaz. Nehéz ezt elmagyarázni. Az életemre visszanézni olyan, mint egy film, amiben én vagyok a főszereplő. Paris Hiltonnal és Charlie Sheennel lógtam. Átéltem ezt, mégis nehezen értem. De hála istennek, hogy Sean felhívott engem, mert színész akarok lenni. Nem akarok már rappelni, és a színészet olyan, amit a következő húsz évben művelhetek, remélhetőleg.
SB: Simont már három évtizede nézem. Nagyjából ugyanolyan idősek vagyunk, és mindig, amikor Simon Rex újra feltűnt valamiben, azt gondoltam, hogy hú de menő, megint sikerült visszatérnie. És megint nevetek rajta! Amikor berobbantak a közösségi oldalak, főleg a Vine, akkor nagyon rápörögtem, és arra gondoltam, hogy miért nem adott még neki senki egy komoly szerepet. Aztán láttam a Bodied című filmben, amiben csak egy pici szerepe van, és akkor írtam is egy rövid kritikát róla, amiben megemlítettem, hogy valaki adhatna már egy komoly szerepet Simon Rexnek. És tessék.
A Red Rocket premierje az idei cannes-i filmfesztiválon volt, Magyarországon Miskolcon lehetett látni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál műsorán. Mozipremierről egyelőre nincsen hír.