Tóth Gabi: Nagyon sokan szeretnék, ha eltűnnék, de nem fogok eltűnni

2021. szeptember 15. – 15:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk Facebook-oldalán, élőben adott interjút Tóth Gabi énekesnő, aki az egészen sajátos esztétikájú klipje és a pápa előtti fellépése miatt került a sajtóba az utóbbi napokban. Tóth azt írta a blogján, hogy „belebetegedett abba a negatív energiahullámba, ami a nyakába zúdult”.

A Blikk videójában Tóth Gabi elmondta, hogy ő igazából a karrierjét néptánccal kezdte Tapolcán, turkálóból öltözött, magának batikolta a ruhákat néha, és a Megasztárral bekerült egy teljesen más világba. Azt gondolta, hogy a műsorral vége lesz ennek az időszaknak, a Megasztár után pedig újra a népzenével fog foglalkozni, és lesznek majd olyanok, akik támogatni fogják.

Tóth elmondta, hogy gyakorlatilag kész termékké váltak a Megasztár után, neki jutott a „vadóc rockerlány”, de még 16 évesen nem látta át, hogy ennek milyen hozadékai lehetnek.

Egy szerdai napon sétáltam Pest utcáin, a piros 7-esről a metróra, csütörtökön pedig leszedték rólunk a ruhát az utcán

– mondta.

Tóth azt is elmondta, hogy miért tiltotta le Kajdi Csabát és Lakatos Márkot is a közösségi oldalain: szerinte ezeken az oldalakon a hozzászólások hergelések voltak, csúsztatásokkal teli kommentek, az volt a cél, hogy a gúny tárgya legyen, vagy „ráhergeljék” az embereket, ami szerinte most meg is történt. Neki eszébe se jut, hogy átmenjen mások oldalára.

Tóth kifejtette a blogposztjáról, hogy ő is érző ember, megviselték a „gerjesztések”, nem is igazából a negatív kommentek, hanem az a fajta hergelés a magukat független médiumnak nevezett felületeken, amik „iszonyatosan ráhergelték az embereket”. Szerinte sarkos, gúnyos cikkek születtek, amivel kialakult ez a közbeszéd, és ő a gyűlölet tárgya lett, pedig ő nem bántott senkit.

Az emberek szerinte egy olyan frusztrációt vetítettek ki rá, ami lecsapódott nála.

Lehet, hogy valakiknél bekapcsolok egy kódot?

– kérdezi Tóth, aki szerint ez egy vihar a biliben, és szerinte ha egy évvel ezelőtt jött volna ki a dal, akkor nem lett volna ilyen hatása. Hozzáteszi, hogy azért vannak olyanok, akik szeretik őt, bármilyen furcsának is tűnik.

Tóth Gabi szerint azért készült a Dunakanyarban és Esztergomban a klip, mert Budapest környékén talált olyan embereket, keramikusokat, sajtműveseket, akik még őrzik a kézműves dolgokat, akik fenntartják a családi hagyományokat és vállalkozásokat. Ezeket az embereket nagyon becsüli az énekesnő, nekik akart felületet adni.

A tapolcai lány az, aki ott sétál mezítláb a klipben

– mondja Tóth, aki azt is elmondja, hogy a klip tartalmát szinte ő találta ki.

Felidézi, hogy a lánya születésével visszatalált arra az útra, amiről tizenhat éves korában letért.

Tóth szerint van egy digitális-virtuális közeg a Facebookon, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit az életben kap. Amikor az Eucharisztikus Kongresszuson fellépett, akkor gratuláltak neki, szeretik az utcán. Azért kezdett el a hitéről beszélni, mert a kongresszusra felkérték, és így végre egy fontos esemény kapcsán beszélhetett róla.

A kérdésre, hogy szüleinek vannak-e álmatlan éjszakái, Tóth Gabi azt mondta, hogy vannak, hiszen ők tudják, hogy ő milyen.

„Meddig kell elfajulni, hogy egy dal miatt a gyerekem halálát kívánják?”

– teszi fel a kérdés Tóth Gabi, aki elmondta, hogy a lánya látta őt sírni, de megölelte, és vitte őt is játszani, így pedig ő is gyerekké tudott változni mellette.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a Varga Judit igazságügyi miniszterrel közös kép is egy vihar a biliben. Azt tudta, hogy ő kicsoda, de sokan odamentek hozzá a kongresszus után, az eseményen mindenki emberként ment oda hozzá, és emberként bánt velük. Szerinte ebben a világban már mindenki elfogadhatja egymást, ha szeretnénk valamiről meggyőződni, akkor folytassunk a másikkal párbeszédet.

Tóth Gabi azt is elmondta, hogy esze ágában sem volt visszautasítani a felkérést, hogy a pápa előtt fellépjen. A karanténban készült videója alapján keresték meg, ott imadalokat énekelt, amiket feltöltött a közösségi oldalaira. Szerinte ha csak abba lehetett a fellépés után belekötni, hogy strandpapucs volt rajta, és hogy kicseréltek egy szót egy dalban, akkor jó munkát végeztek.

Nagyon sokan szeretnék, ha eltűnnék, de nem fogok eltűnni

– mondta az énekesnő, aki szerint most jutott el oda, hogy létrejött egy közösség, aki szereti azokat a dalokat, amiket most énekel.

Az interjú végén arra kérte a nézőket, hogy ne bántsuk egymást, mert lehet, hogy a tinédzserek nem tudják ezt olyan jól kezelni, mint ahogy „ezt a múlt heti tragédiában láthattuk”.

A teljes videót itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!