Állatkínzás miatt indítana büntetőeljárást a Jackass Forever alkotói ellen a PETA

2021. szeptember 12. – 18:07

Állatkínzás miatt indítana büntetőeljárást a Jackass Forever alkotói ellen a PETA
Pillanatkép a Jackass Forever traileréből – Forrás: Paramount Pictures

Másolás

Vágólapra másolva

Büntetőeljárást indítana a Jackass Forever című új Jackass-film készítői ellen a PETA, írja az Indiewire. Az amerikai állatvédő szervezet azért fordult a Los Angeles-i ügyészséghez, mert szerintük már a trailer alapján állatokat kínoznak a filmben.

„A film trailerében Johnny Knoxville-t megtámadja egy bika, Sean McInerney-t orrba harapja egy kígyó, Ehren McGhehey és Compston Wilson feje között pedig egy műanyag csőbe szorult tarantula látható”

– írja a PETA, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a jelek szerint ezzel a készítők megsértették a bikaviadalokra, az állat-ember harcokra és az állatokkal szembeni kegyetlenkedésre vonatkozó kaliforniai törvényeket. Sőt, szerintük a forgatáson más „kegyetlenkedések” is történhettek, amelyek végül nem kerültek be a trailerbe, vagy a film végső változatába.

„Az ostoba mutatványok miatti állatkínzás normalizálja a kegyetlenséget, és másokat – köztük kiskorúakat is – arra ösztönöz, hogy bántsák az állatokat, és sértsék meg a kaliforniai törvényeket. Arra kérjük a hatóságokat, hogy vonják felelősségre a »Jackass Forever« készítőit a jogsértésekért; valamint emlékeztetnénk a filmipart arra, hogy az állatokkal való bántalmazás nem tűrhető”

– zárták közleményüket a PETA állatvédői.

Korábban a szervezet arra kérte a filmet gyártó Paramount Picturest, hogy vágják ki a Jackass Foreverből az állatokkal kapcsolatos mutatványokat, a stúdió viszont ezt a kérést figyelmen kívül hagyta a lap szerint.

Ahogy arról már beszámoltunk, jövőre érkezik a mozikba a Jackass Forever, több mint tíz évvel a legutóbbi Jackass-film után. Várhatóan február 4-én érkezik majd meg a film az amerikai mozikba – arról viszont egyelőre nem tudni, hogy lesz-e magyar bemutató, és ha igen, mikor.

A Jackass eredetileg egy 2000 és 2002 között az MTV-n futó sorozat volt, ahol egy csapat fiatal férfi őrült egyre nagyobb őrültségeket művelt egymással és saját magával. Míg mára egy egész generáció emlékszik vissza nosztalgiával a magukat néha egészen durva módon szivató srácokra, a stáb több tagja a mai napig nem heverte ki a forgatásokkal és a műsorhoz szükséges életmóddal járó megpróbáltatásokat. A Jackass-jelenségről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.