Mit nézzünk, ha nem mehetünk moziba?

2020. november 10. – 21:51

Mit nézzünk, ha nem mehetünk moziba?
Részlet A felszabadító című sorozatból – Kép: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig még opcionális volt, hogy megyünk-e moziba, és válogatunk az egyre csökkenő filmkínálatból, de a miniszterelnök hétfői bejelentése után már nincsen választási lehetőségünk. Igaz, Orbán Viktor először még nem emlegette a szabadidős intézmények sorában a mozit, a múzeumokkal, színházakkal, állatkertekkel ellentétben, de a tavasz óta a különböző szabályozások (limitált nézőszám, háromszékes kötelező távolság) által meggyötört szektornak ez még egy újabb szög a koporsójába.

A moziüzemeltetéstől eltekintve a moziforgalmazásban is történtek változások, a decemberi premierek közül a Free Guy című Ryan Reynolds-film, illetve a Halál a Níluson című Agatha Christie-adaptáció egy későbbi időpontra került át Magyarországon is. A Wonder Woman 1984 című szuperhősfilm még tartja magát, de valószínű, hogy nem sokáig, és ahogy az amerikai, úgy majd a helyi premiert is el kell majd tolni, csak idő kérdése.

Nemrég megtörtént az is, ami eddig Magyarországon nem: egy magyar film premierjét tolták el. Eddig a magyar filmek mozikba kerültek, sőt, sokáig úgy állt a helyzet, hogy több is jön idén Így vagy tökéletes, de a fociultrákról szóló Becsúszó szerelem egészen 2021 elejére csúszott át, a rejtélyes Spirálról pedig egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz mozikban. Érdekes lesz látni, hogyan és miként fognak alakulni a hazai filmeknek a bemutatói, főleg, hogy úgy tűnik: az év végére elindulhat a nagyon régóta belengetett magyar filmes streamingszolgáltatás, ami minden jel szerint a Filmio fantázianevet kapta.

Minden olyan hét egy rossz hét, amikor intézményeket, mozikat, színházakat, állatkerteket kell bezárni, de tartalmi szempontból ez különösen sivár. Az elnökválasztás miatt a legtöbb tartalomszolgáltató feltehetőleg nem akarta kilőni a legnagyobb rakétákat akkor, amikor a világ a Biden vs. Trump-összecsapásra figyelt, és a napokig elhúzódó választások miatt az utóhatásba sem akarhattak különösen belerondítani. Szóval most nincsenek blockbusterek, százmilliók által ünnepelt világsztárok, de új, érdekes tartalom azért igen.

NETFLIX

Előttem az élet - Az olasz Sophia Loren 2009 óta nem szerepelt játékfilmben, és ráadásul akkor is a borzasztó, Kilenc címre keresztelt Fellini-remake-ben, szóval nagy szó, hogy megint szerepel, még ha a világ nagyrészén nem is vásznon fogják látni. Az Előttem az élet című filmet fia, Edoardo Ponti rendezte, Loren pedig egy holokauszt-túlélőt alakít, aki egykori prostituáltként óvodát üzemeltet az utcalányok gyerekeinek, és aki összebarátkozik egy 12 éves szenegáli utcagyerekkel. A film maga Romain Gary azonos című regényének adaptációja, 1978-ban pedig készült már belőle egy francia változat, ami megnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.(november 13.)

A felszabadító – Felix Sparks amerikai katonaként a második világháborúban szolgált Olaszországban és Nyugat-Európában volt, az elsők között volt, aki amerikai felszabadító katonaként bejutott a dachaui koncentrációs táborba is, összesen 500 napot töltött szolgálatban a háborúban. A róla készült könyvet dolgozza fel most ez a sorozat, amiben nem is a téma az érdekes, hanem a megvalósítás, ugyanis A felszabadító a Trioscope™ Enhanced Hybrid Animation nevű technológiával készült, aminek a lényege, hogy keveri az animációt és az élőszereplős felvételeket. Ettől kicsit úgy néz ki, mint a rotoszkópos technikával készült animációs filmek (Libanoni keringő, Az élet nyomában) és egy videojátékos átvezető jelenetek keveréke lenne. Négy rész lesz belőle összesen. (november 11.)

Midász követői – Jack London interneten ingyen olvasható novellájából készült ez a spanyol sorozat, amiben a cselekmény a modern idők Madridjába helyezték át. A főszereplő egy tehetős üzletember, akit egy nap megzsarolnak: vagy ad egy valag pénzt a zsarolóinak, vagy pedig egy véletlenszerűen választott ember meghal egy véletlenszerűen választott helyen addig, amíg nem adja oda azt a valag pénzt. (november 13.)

És mindenképpen muszáj megemlíteni, hogy november 15-én érkezik a brit királyi család életét feldolgozó A korona negyedik évadja, ami már addig haladt előre az időben, hogy szerepelnek benne olyan történelmi figurák, mint Margaret Thatcher és Diana hercegnő. Az egyik előzeteséről itt írtunk korábban. Érkezik a Királynő születik című brazil drag-reality, és a Dash és Lily című tinifilm is.

HBO GO

Romulus – Ha valakinek hiányoznának az intrikával fűszerezett, majdnem történelmi, de inkább fantasy sorozatok, azoknak itt van a Romulus, ami az olasz főváros első napjairól szól. Vagyis még arról sem, az időszámításunk előtt nyolcadik században játszódik, egy Tevere partján alapított primitív közösségben zajlanak az események, amit három ember szemszögéből nézhetünk végig. Töriszakosoknak mondom, hogy a sorozatban elvileg archaikus latint beszélnek a szereplők. (már nézhető)

A búcsú – 2019 egyik legérdekesebb amerikai függetlenfilmje volt A búcsú, ami olyasmi volt, mint a sokkal nagyobb hírverést kapó és anyagi sikert elérő Kőgazdag ázsiaik kifordított változata lett volna. Lulu Wang, kínai származású amerikai filmes a saját családjának a történetét dolgozta fel, ami egy átlagos szemmel egészen elképesztő: a család fejének számító, Kínában élő nagymamánál súlyos betegséget diagnosztizálnak, de az ottani szokások miatt ezt nem közlik vele. A család pedig gyorsan leszervez egy lagzit, hogy össze tudjon jönni a család, mindenki el tudjon búcsúzni, de a nagymamának ne essen le a tantusz, hogy miről van szó. Vicces is meg nem is A búcsú, de egészen biztosan egyedi élmény megnézni. (november 7.)

Patrick - Ha az ember csak egy olyan belga filmet akar megnézni, amiben tökpucér emberek furcsa dolgokat csinálnak, akkor melegen ajánlom a Patrickot, azt a, hát tulajdonképpen thrillert, amiben az egész cselekmény egy nudista táborban zajlik, szóval nem mindig van a szereplőkön nadrág. Sőt, általában nincsen. Ez a rendező Tim Mielants első filmje, előtte olyan tévésorozatokon edződött, mint a Terror vagy a Légió, az utóbbiból hozta magával Jemaine Clementet is, aki egy pici szerepben feltűnik a Patrickban. Na rajta speciel mindig van gatya.

Most ért vége Luca Guadagnino (Szólíts a neveden, Suspiria) fiatalokról szóló sorozata, a Vagyunk akik vagyunk, illetve szintén lement az utolsó rész az ETA tevékenységéről és hatásáról szóló Patria című sorozatból is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!