A csőr című képéért magyar fotóst is díjaztak a természetfotózás Oscarján

2020. október 15. – 15:27

frissítve

A csőr című képéért magyar fotóst is díjaztak a természetfotózás Oscarján
Daróczi Csaba: A csőr

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden mutattuk be az év természetfotósa verseny díjnyertes fotóit, de utólag kiderült számunkra, hogy a Wildlife Photograhper of the Year versenynek magyar díjazottja is volt. Az állatportré kategóriában Daróczi Csaba A csőr című képe jutott el a döntőbe, ahol a Highly Commend (nagy elismerés) méltatást kapta.

„Eddig még sosem sikerült ide egy képemmel sem bejutnom, hiszen ez a természetfotózás Oscar-díja. Márciusban nagyon örültem hogy végre ez is sikerült, de nyáron sajnálattal vettem tudomásul, hogy nem lesz megtartva a díjátadó, csak virtuálisan” – írta Facebook-posztjában Daróczi, aki egy feketerigó portréjával pályázott. A fotóból első ránézésre csak egy sárga csőr ugrik ki, egy kicsit nyomozni is kell a körülötte lévő madár után.

Megkértük Daróczi Csabát, hogy röviden írja le a kép születését.

„Ez a kép a Kiskunságon Pirtó közelében készült egy erdei ivóhelyen. Itt van egy kiépített leshelyem, és innen szoktam a madarakat fotózni. Ez a kép egy júniusi napon készült, amikor elég jó volt a madármozgás. 8 óra körül már lement a nap a fák mögé, nem volt fény az erdőben. Már éppen csomagoltam el a felszerelést, amikor megérkezett ez a rigó. Egyből megragadott a látvány, hogy a sötét háttér előtt milyen jól néz ki a fekete madár. Mivel a víz kicsit zavarta a kompozíciót, ezért az objektívemmel lejjebb mentem a kinéző ablak szintje alá, így ki tudtam takarni a vizet, és szép fekete átmenetet kaptam. Kettőt tudtam a madárra exponálni, mert azonnal el is repült, amint ivott egyet. A kép egy szerencsés pillanat volt, nem készültem rá, talán a gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetem, hogy ilyen lett. Nagyon megtetszett ez a téma, és utána már készülve előre a hasonló jelenetekre sok hasonló képet készítettem más madarakkal is.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!