Egy extázisban fát ölelő tigrisért járt az év természetfotója díj

2020. október 14. – 13:40

Egy extázisban fát ölelő tigrisért járt az év természetfotója díj

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden hirdették ki a Wildlife Photographer of the Year nevű természetfotó-verseny díjazottjait, a legjobbnak az orosz Szergej Gorskov képét találták, melyen egy amúri tigris látható.

Az ölelés című képet 49 ezer pályamű közül választották ki. A rejtett kamerával készült fotón egy amúri tigris ölel át egy fenyőt, miközben illatanyagaival a területét is kijelöli. Gorskov 11 hónapot várt arra Szibériában, hogy ezt a pillanatot elkaphassa. „Nincs ehhez fogható jelenet. Ez egy egyedülálló bepillantás egy varázslatos erdő mélyére. Az alacsonyan álló téli nap megvilágítja az ősi fenyőt és a nagy tigris bundáját, miközben az nyilvánvaló extázisban öleli át a törzset és lélegzi be a gyanta illatát, saját jelzését is otthagyva üzenetként” – írta a bírálóbizottság elnöke, Rosamund Kidman Cox a fotóról.

A BBC-nek azt mondta, hogy a fény, a színek és textúra miatt olyan a kép, mint egy olajfestmény, a tigris pedig mintha az erdő része lenne, a farka szinte összeolvad a fa gyökereivel.

A képet kameracsapdával készítette Gorskov, a kihelyezés és a kép elkészülte között 11 hónap telt el. A fotósnak szüksége volt a természetismerete, az amúri tigriseknek már csak néhány száz egyed él, a zsákmányállataik is megfogyatkoztak, így nagy területeken kell vadászniuk.

Fotó: Liina Heikkinen / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum
Fotó: Liina Heikkinen / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum

Az év ifjú természetfotós díjat a finn Heikkinen nyerte meg azzal a képével, amin egy zsákmányát féltő róka látható. A fiatal egyed egy apácaludat vonszolt be egy hasadékba, nehogy osztoznia kelljen rajta öt testvérérel. „A zsűri különösen szerette ezt a képet, mert csak egy elhivatott fiatal természettudós tud egy ilyet megalkotni. A kompozíció gyöngyűrű, Liinának biztosan feküdni kellett a földön, hogy szembenézhessen a rókával” – mondta Roz Kidman Cox.

A borneói nagyorrú majom komikus megjelenése miatt már önmagában is hálás téma. A dán Mogens Trolle egy átszellemült pillanat elkapásával az év állatportréja díjat is elcsípte.

Fotó: Mogens Trolle / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum
Fotó: Mogens Trolle / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum

A gerinctelenek kategóriában Frank Deschandol képe nyert. A fotós Normandiában villámgyors záridővel rögzítette, amint egy homoki hernyóölő és egy fémdarázs próbál meg bejutni a fészkébe.

Fotó: Frank Deschandol / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum
Fotó: Frank Deschandol / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum

Kirsten Luce a turizmus és a szórakoztatóipar kiszolgálóivá alacsonyított vadállatok sorsáról készített már több sorozatot. Idei díjazott képét egy kazanyi cirkuszban készített egy olyan jegesmedvéről, amelyet egy jégshow-ban szerepeltettek. Az előadásban fellépő négy medvére szájkosarat raktak, idomárjuk pedig fémrúddal terelgette őket. Két műsorszám között a szerencsétlen állatok a jéghez dörgölték magukat.

Fotó: Kirsten Luce / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum
Fotó: Kirsten Luce / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum

A díj nem csak az állatokról szól, hanem a környezetünkról is. Ebben a kategóriában az olasz Luciano Gaudenzio nyert, aki az egyik legaktívabb európai vulkánban, az Etnában fortyogó lávát örökítette meg. Ő hipnotikusnak nevezte a jelenetet. „A nyílás szerint olyan, mint egy hatalmas dinoszaurusz durva és ráncos bőrének nyílt sebe” – mondta.

Fotó: Luciano Gaudenzio / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum
Fotó: Luciano Gaudenzio / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum

(Borítókép: Sergey Gorshkov / Wildlife Photographer of the Year 2020 / Natural History Museum)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!