Stubnya Bence
Csak az észtek és görögök látják borúsabban a magyaroknál a pénzügyi helyzetüket
Pedig nagyot javult egy év alatt itthon a fogyasztói hangulat. Ez arra volt elég, hogy egy helyett két országban legyen rosszabb a helyzet, mint itthon.
Egyre élhetőbb város Budapest, stabilan előzi Prágát, Pozsonyt és Varsót is
Az elmúlt tíz év legjobb eredményét érte el Budapest azzal, hogy 32. helyezett lett az Economist Intelligence Unit listáján.
Kevesebbet költ családtámogatásra kormány, történelmi mélypont közelébe került a születésszám
Rossz irányba tart a demográfiai fordulat: 2010 óta csak két olyan hónap volt, amikor kevesebb gyerek született, mint idén májusban.
Nőtt az anyagi összeomlás szélén állók aránya Magyarországon
Az arány 1 százalékpontot romlott tavaly 2022-höz képest, de még így is jobb a helyzet, mint 2013-ban.
Egyre messzebb kerül Európa a saját akkuipar kiépítésétől
A kínai versenytársak és az amerikai állami támogatások miatt szenvednek az európai szereplők, megrendeléseket buknak és beruházásokat halasztanak el.
Nagyon fáj a külföldi tulajdonú cementgyártóknak a nyakukba varrt adó
Megnéztük, hogy a számok alapján mennyire szenvednek a külföldi kézben lévő építőanyaggyártók, amelyeket a kormány ki akar szorítani a piacról.
Cserben hagyják Nagy Mártont a nagy állampapírkamatokat bezsebelő magyarok
Idén a lakosság egy része jelentős kamatjövedelemhez jut állampapírok után, de a többségük nem költeni akar belőle, ahogy a kormány szeretné, hanem újra befektetné.
A gazdasági helyzet eddig Magyar Pétert segítette, 2026-ig viszont már inkább a Fideszt fogja
A gazdaság gyengélkedése rontotta a kormánypárt mostani eredményét, a Tisza párt eredményét pedig javíthatta. 2026-ig ez a hatás fokozatosan átfordul majd.
Több ezer gyerek nélkül maradt babavárós és csokos pár kap esélyt arra, hogy megússza a büntetést
Az érintett párok méltányossági eljárás keretében kérhetik, hogy az állam mondjon le a követeléseiről.
Pár éve még 68 órás munkahéttel került be a hírekbe az üzem, ahonnan most 500 embert eresztenek...
Változnak a fogyasztói igények, ezért bezár a Henkel körösladányi üzeme, ahol 1990 óta gyártottak mosóport.









