Nádor András

Nádor András

Egy év után még mindig vizsgálati szakaszban van a volt fideszes EP-képviselő ügye, aki a gyanú...
Még tart az orvosszakértői bizonyítás, pedig a politikus korábban beismerte, hogy elkövette a bántalmazást.
Négy nő is bántalmazással vádolta Andrew Tate-et, mégse indul ellene büntetőeljárás
Az angol ügyészség szerint nem voltak meg a vádemeléshez szükséges jogi feltételek.
Megállapodott Hadházy a ferencesekkel, októbertől már nem a templomuk mellett fog tüntetni
Az előző keddi tüntetésén a politikus kisebb összetűzésbe került egy ferences szerzetessel, miután pont a beszéde alatt harangoztak a tüntetés helyszíne melletti templomban.
Kész átvenni a fővárosi önkormányzat Iványi Gábor hajléktalanszállóit
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus szerint ezeknek a kapacitásai nélkülözhetetlenek.
A kormányhivatal bezáratta a fideszes képviselő feleségének vágóhídját, ahol Hadházy szerint...
Horváth István korábban azzal gyanúsította meg a saját szomszédját, hogy disznókat lopott tőle. Hadházy szerint viszont ezek igazából Horváth feleségének a most már bezáratott vágóhídján voltak.
Balásy Gyula cége megint behúzta a kormányzati kommunikációs közbeszerzést, de még nem lehet...
Bizonytalanok a pénzügyi keretek, de a New Land Media korábban pár év alatt több százmilliárd forintért segítette a kormánykommunikációt.
A Mi Hazánk kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs lett Gyömrő új polgármestere
Vasárnap nemcsak Gyömrőn, hanem két zalai településen is tartottak időközi polgármester-választást.
Kövess minket Facebookon is!