Iván-Nagy Szilvia
Az iskola egyik legnehezebb osztályát kapja a leváltott igazgató, aki még 2018-ban foglalkoztatta...
Bárányos József szerint leginkább magának ártott azzal, hogy az iskolájában dolgozott K. Endre.
Izraeli tüntetők hatoltak be egy izraeli katonai bázisra
Azért mentek oda, hogy kiálljanak azon katonák mellett, akiket egy palesztin fogvatartott bántalmazásával gyanúsítanak.
Az ügyészség szerint sosem volt a Gattyán-ügy nyomozója a Partizánnak nyilatkozó volt NAV-os...
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elutasította a volt NAV-os adónyomozó állításaival kapcsolatos feljelentéseket.
Nettó 200 ezer forintnyi fizetéskiegészítést kapnak a fizikai munkát végző MÁV-dolgozók
A SZÉP-kártyára utalják az összeget augusztus 15-ig.
Újra a strasbourgi bírósághoz fordulnak Iványiék
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint minden problémájuk a rendezetlen státuszukból fakad.
Orbán belbiztonsági főtanácsadója szerint csak sofőröket, nem veszélyes embercsempészeket engedtek...
Bakondi György szerint a szabadon engedésük nem jelent biztonsági kockázatot, nem úgy a börtönök zsúfoltsága.
Az a szerencse, hogy meg tudtuk fogni a kocsit, és nem lett tömegbaleset – több tucat autó lett...
Szétvágott kulcsoknak látszó fémdarabok fúródtak az autók gumijaiba, volt olyan, akinek kétszer kellett a szerelők segítségét kérni.
Heti négyszer jár rehabilitációra a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész
Tóth Nikolett nemrég egy akadálymentes önkormányzati lakásba is beköltözhetett Terézvárosban.
Lady Gaga a vőlegényeként mutatta be üzletember barátját a francia miniszterelnöknek
Lady Gaga a párizsi olimpián találkozott Gabriel Attallal.
Egy hét alatt 72 milliárd forintnyi kampánytámogatást szerzett Kamala Harris
Az összeg kétharmada új támogatóktól érkezett.









