Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

4,5 millió forintos négyzetméteráron szerzett meg egy lakást az állam Lázár javaslata alapján
A 96 négyzetméteres lakás a Vértanúk terén található, összesen 450 millió forintot fizetett érte az állam.
Módosították a vádat, és vádiratot nyújtanak be Jellinek Dániel ellen a számlagyáros ügyben
Az Indotek Group alapítója egy kiterjedt áfacsalási ügyben vállalta magára az apjára és kollégájára rótt vádakat.
Több ezer orvos adja be a felmondását Szlovákiában
A bérkorrekció lassuló üteme miatt mondanak fel. Az átlagbérük most kb. 4900 euró körül van.
Újabb szupertájfun fenyegeti Tajvant, 36 ezer katona áll készenlétben
Több megyére is figyelmeztetést adott ki a helyi meteorológiai szolgálat.
Orbán Viktor méltatta a Mi Hazánkat, hogy jól szavaztak a migrációs paktumról
A miniszterelnök szerint a Nyugat épp elveszíti a háborút, amiből Magyarországnak már sikerült kimaradnia.
Álmodott már Magyar Péter Orbán Viktorral? Erre is válaszolt Bécsben
A Tisza Szigetek fórumán vett részt a Tisza Párt vezetője, aki beszélt Mészáros Lőrincről és Várkonyi Andreáról is. De vajon hazaköltöznének a Bécsben élő magyarok, ha kormányváltás jönne?
Jámbor András pluszjogokat kérne az önkormányzatoknak a dohányboltok miatt
Gyakran van a környékükön italozás és droghasználat, ám erre nincs ráhatásuk az önkormányzatoknak.
Elindult Magyar Péter testvérének online lapja, szerdán Magyar Péterrel interjúztak
A vezető anyag a Tisza Párt sikeréről szól, de van egy véleménycikk is arról, miért nem érdemes ma már fideszesnek lenni.
Szlovák is, magyar is: megtarthatnák kettős állampolgárságukat a szlovák–magyar családok gyerekei
Az egyezmény értelmében választani kellett, hogy szlovák vagy magyar állampolgár lesz a gyerek.
Kövess minket Facebookon is!