Csurgó Dénes

Csurgó Dénes

Az állam még 8 milliárdot költene a magánkézbe ajándékozott kastélyokra
Hat olyan kastély is szerepel a kormány beruházási keretprogramjában, amelyet Lázár János minisztériuma „örökbefogadási program” keretében nagy cégeknek és alapítványaiknak adott.
Orbán apja Simicska „szellemi segítségével” szerezte meg a bányáját, amiből messze átlag feletti...
Orbán Győző a napokban a Borsnak adott interjújában beszélt arról, hogyan lett bányatulajdonos, de nem fejtette ki az igazság minden apró részletét. Ahogy arról is furcsákat mondott korábban,...
Libában fizet ki százmilliós tartozásokat Köves Slomóék állami támogatással épült kóser vágóhídja
A csengelei vágóhíddal az EMIH kóserlibamáj-nagyhatalommá akarta tenni Magyarországot. Ez nem jött össze, ahogy sokáig fizetnie sem sikerült a beszállítóknak. Többen még mindig várják a pénzt, de...
Egy hónapra elmegyógyintézetbe zárják a férfit, aki Renner Erika megölésével fenyegetőzött
A nő zaklatója ellen emberölés előkészítése gyanújával eljárás folyik, a bíróság elrendelte a letartóztatását, ennek helyszíne az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet lesz.
Magyar Péter: A NER-es luxusjacht még mindig kíséri Orbán Viktor vitorlását
A Tisza Párt elnöke szerint „Orbánék megint lebuktatták magukat”, mert a miniszterelnök azon a kis szigeten fényképezkedett Németh Zsolttal, ahol a Lady Mrd is horgonyzott.
Még mindig nincs meg, ki a felelős az újdörögdi kézigránátos balesetért
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint már sok igazságügyi szakértői anyag elkészült, de meg kell várniuk az összeset, mielőtt kiderül, vétkes-e valaki az esetért, amiben egy kormánytisztviselő...
Színes ing, borosta, Németh Zsolt: szokásosan alakul Orbán Viktor horvát nyaralása
A miniszterelnök a parlament külügyi bizottságának elnökével „magyar–magyar csúcsot” tartott az Adrián.
Az MNB-alapítvány a kecskeméti egyetemnek adja a campust félkészen hagyó cégét
Az alapítvány vagyonkezelője még így is több mint 100 milliárd forinttal tartozik a Neumann János Egyetem alapítványának, aminek vagyonát eltőzsdézték.
Orbán Balázs nevetős fejjel tette ki Facebookra, milyen szegények a magyarok
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az Eurostat „véletlenül kinyírta az ellenzéki narratíva jelentős részét”, majd kiposztolt egy adatot arról, hogy Magyarország a harmadik legszegényebb...
A Mohunál sem számítottak ekkora veszteségre
Runtág Tivadar, a Mohu operatív igazgatója a 24.hu-nak azt mondta, az 50 milliárdos veszteségnek nincs köze a cég vezérigazgatójának távozásához.
Kövess minket Facebookon is!