Bánáti Anna

Bánáti Anna

Azonnali műtétre van szüksége Csézi Erzsébetnek
A Tisza mezőkövesdi képviselőjelöltje a Facebookon azt írta, a műtétje „nem állhat a rendszerváltás útjába”.
Drasztikusan emelte az olajárra vonatkozó előrejelzését a Goldman Sachs
A bank elemzői abból indultak ki, hogy hat héten keresztül a szokásos szintnek mindössze 5 százalékának megfelelő olajmennyiség jut át a Hormuzi-szoroson.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a világ vezetői nem fogták fel, mekkora bajt okoz az iráni...
Fatih Birol, az IEA vezetője szerint a mostani globális energiaválság felér az orosz–ukrán háború és a hetvenes évek olajválságainak együttes hatásával.
Hétfőn Budapestre látogat a lengyel elnök, Karol Nawrocki
Szijjártó Péter az X-en Donald Tuskot is elhívta Budapestre, egy beszólás kíséretében.
Tízezrek tüntettek Prágában Andrej Babiš kormánya ellen
Az egyik szervező arról beszélt, azért vannak ott, hogy fellépjenek az ellen, hogy az országot a cseh kormány Szlovákia és Magyarország útjára terelje.
„Örülök, hogy meghalt” – reagálta Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát...
Az amerikai elnök azt írta az FBI egykori igazgatójáról, most már nem tud „ártatlan embereket bántani”.
Zárjatok ki engem is, üzeni Kecskemét DK-s képviselője Dobrev Klárának
Siposné Bodrozsán Alexandra azután írt levelet a DK-nak és a párt elnökének, hogy pénteken a párt bejelentette Kopping Rita kizárását.
A debreceni polgármester szerint nagyon sok kívánnivalót hagynak maguk után a helyi...
Az önkormányzat közölte, hogy az eddigi tapasztalatok alapján nem tart időszerűnek további fejlesztéseket.
Egyre súlyosabb állítások kerülnek elő az ukrán pénzszállítók ügyében
Az ukrán pénzszállítók elleni, március elejei magyar hatósági akció még mélyebbre lökte a már eleve nagyon rossz állapotban lévő magyar–ukrán kapcsolatokat.
Az „I'm a street fighter, basically” videóval búcsúzik Chuck Norristól Orbán Viktor
A miniszterelnök még 2018-ban, autózás közben beszélgetett a színésszel.
Kövess minket Facebookon is!