A Másfélmillió lépés Magyarországon című 1979-es sorozat összefonódott az Országos Kéktúrával, és Rockenbauer Pálék alkotása olyan etalon lett, ami után mindig kockázattal jár egy újabb dokumentumfilmet forgatni az ország legnépszerűbb túraútvonaláról, még ha az kimeríthetetlen lehetőségeket kínál is.
Az azóta eltelt évtizedekben több kéktúrás sorozat is született, és azok az alkotók döntöttek jól, akik nem azt próbálták meg megfejteni, hogy mi maradt meg abból a világból, kultúrából, amelyet sokszor már Rockenbauerék is csak kihalásközeli állapotban találtak. Egy új sorozat, a Kékkör, bár adózik is a nagy elődnek, miközben átszaladunk vele a tájon, bátran elrugaszkodik a kék jelzéstől, és egy derűsebb, józanabb gondolkodású Magyarországot is bemutat, mint amilyennel nap mint nap találkozhatunk.
A Kékkör kerettörténetét, ürügyét az adja, hogy a film írója-rendezője, Simonyi Balázs bő két hét alatt, futva akarja teljesíteni az Írott-kő és Hollóháza közötti 1172 kilométert az Országos Kéktúrán (OKT). A filmes kipróbált ultrafutó is, de azért nem magától értetődő, hogy az átlagosan napi 80 kilométert mindig hozni tudja nagy szintemelkedésekkel, hegyen-völgyön át.
Még ha már tudhatjuk is, hogy sikerült a terve, a filmet nézve akkor is ott motoszkálhat bennünk, hogy mikor reccsen meg, melyik hegy lesz neki túl nagy falat. Az elnyűttség olykor tetten érhető, de a futó küzdelmei, szerencsére, nem kerülnek középpontba, vagy feloldódnak egy-egy gegben. Simonyi persze most sem hagyja ki, hogy elmélkedjen a futásról és az élet kisebb-nagyobb kérdéseiről, de egy ilyen hosszú út mi másra lenne alkalmas, ha nem erre.
Az úton levés pedig arra is jó, hogy más túrázókkal vagy eldugott vidékek lakóival találkozzunk. Simonyi találkozásaiból kisebb portrék is kibomlanak, mint az OKT-t több mint ötven év alatt teljesítő veterán tájfutónőé – akivel aztán egy verseny rajtjában topogva is találkozhatunk –, a kőhányási remetéé, a kukásautón dolgozó egykori birkózó olimpikoné, a drogozást hátrahagyó, belső utazást is megélő hittérítőé, vagy egy rackajuhtenyésztőé, aki a várost otthagyó értelmiségiként lett gazdálkodó.
Mindannyian a helytállásról, alapvető emberi értékekről, a táj szeretetéről üzennek nekünk – egyáltalán nem szájbarágósan –, és akár példaképekké is válhatnának. A film ezeknél a portréknál térben és időben is elengedi főhősét, utóforgatásokkal rajzolva meg jobban a karaktereket, zárójelbe téve ezzel a futóprojektet. Ezek a hétköznapi, mégis különleges figurák veszik igazán vállukra a sorozatot.
Az OKT tele van természeti és kulturális értékekkel, ezekre sokszor drónos totálokon csodálkozhatunk rá, de egyiknél sem időzik el a film túl sokat, klipszerűen vágtat át velünk a tájon, miközben az egyszerre sírnivaló, de valahogy a szívünknek mégis olyan kedves Buhera-Magyarországot és a lepusztultságot is felvillantja.
Maga a kéktúrázás is kapott egy szálat, megismerkedhetünk a mozgalom kialakulásával, az igazoló füzeteket ellenőrzők munkájával vagy éppen az önkéntes jelfestők praktikáival is.
A Kékkör nem veszi halálosan komolyan magát, önmaga werkfilmje is. Láthatjuk, hogyan dolgozik a stáb, terülnek el az operatőrök Simonyit követve, vagy ragad dágványba az autójuk. Ugyanakkor belegondolni is félelmetes, hogy milyen logisztikai bravúr kellett ahhoz, hogy minden fontos pillanatban és helyszínen ott legyenek Simonyi mellett.
A hollóházi befutással közel sem ért véget a Kékkör története. Maga a cím is árulkodó, a teljes körhöz az OKT mellett még hozzátartozik az Alföldi Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra is, így még számíthatunk majd két évadra.
A dokumentumfilm-sorozat első két része vasárnap 15 órától lesz látható az M5-ön, majd heti rendszerességgel két-két epizódot vetítenek le a csatornán. A sorozat egy hónapig a mediaklikk.hu-n is visszanézhető lesz.
