2024. június 27. – 20:58
Vendégszerzőnk úgy indult el a Himalája egyik legszebb magashegyi túrájára, hogy előtte nem volt kétezer méternél magasabb hegyen, ráadásul tériszonyos is. Evés közben jön meg az étvágy: nem elégedett meg a túra legmagasabb, 5644 méter magas hegyével, túl akarta szárnyalni a 6000 métert is egy közeli, igazán nehéz csúccsal, az Island Peakkel. Hogy boldogult a keskeny, meredek, jeges gerincen, hogy kezelte tériszonyát? – erről szól lapunknak írt beszámolója. Innentől övé a szó.
Tavaly ősszel jött szembe velem többször a közösségi médiában a nepáli Everest-alaptábortúra. Már-már úgy éreztem, hogy hív ez az út, így jelentkeztem is egy magyar szervezett túrához, aminek a csúcspontja az 5364 méteren fekvő Everest-alaptábor és az 5644 méter magas Kala Patthar volt.
Idén április második felében indultunk Nepálba a csapattal. Az volt az eredeti tervem, hogy ha a túra után a csoporttal visszaérünk Katmanduba, akkor én maradok még Nepálban pár napot, és ellátogatok Lumbinibe, Buddha szülőhelyére. Ugyanis magam is Buddha tanait követem.
Volt egy másik elképzelésem is: egy keményebb hatezres csúcs Nepálban. De mivel nem tudtam előre, hogy a szervezetem hogyan fog akklimatizálódni, hogy reagál a magashegyi körülményekre az alaptábortúrán, ezért ez csak olyan B opció volt. Hogy fokozzam: ráadásul tériszonyos is vagyok. Ebből a szempontból is túl akartam lépni magamon.
Megszületik a döntés: Megy ez!
A végső elhatározás az 11 napos Everest-alaptábortúra 4-5. napján született meg. Itt már láttam, hogy az akklimatizáció jól halad, hogy nincs semmi tünetem, ami kezdődő magashegyi betegségre utalna. Ekkor a magyar túravezetőmmel kiválasztottuk a 6189 méter magas Island Peaket (más néven Imja Tse), amit a túra után külön meg fogok mászni. Erre a hegyre már ki kell váltani a mászóengedélyt, csak mászó serpával szabad felmenni, és igazi alaptábora van ennek a csúcsnak is.
A csoporttal felmentem az Everest-alaptáborig. Ez a világ egyik legszebb és legnépszerűbb túrája, de már született róla cikk a Szépkilátás rovatban, ezért nem részletezem. Másnap hajnalban megmásztuk még a Kala Patthart hárman (a többiek nagy része már beteg volt, vagy nagyon fáradt), majd leváltam a magyar csapattól. Ők mentek vissza Lukla és Katmandu felé, én meg elindultam az Island Peak irányába. Természetesen nem voltam itt sem teljesen egyedül, egy teherhordó jött velem, aki mutatta az utat, és a nagyobb táskámat vitte helyettem.
A közeli Dingboche faluban aludtam egyet, majd átgyalogoltunk Chukhung településre. Ebben a faluban ismertem meg Dawa Tshering serpát, aki később felkísért a hegyre. Ő lett a mászó serpám. Azzal kezdtük a megismerkedést, hogy megtanított arra, hogy hogyan kell a fix köteleken felfelé mászni (hogyan kell biztonságosan használni az úgynevezett mászógépet) és lefelé ereszkedni (hogyan kell az ereszkedő nyolcassal bánni). Ugyanis nemhogy nem másztam még korábban ilyen felszereléssel, de 2000 méteres magasság felett sem voltam még a nepáli utam előtt.
Innen másnap délelőtt átgyalogoltunk az Island Peak alaptáborába. Itt volt minden, ugyanúgy, mint az Everest-alaptáborban: étkezősátor, konyhasátor, WC-sátor. A délután azzal telt, hogy összeszedtem a gondolataimat, és próbáltam mentálisan felkészülni a másnapi mászásra. 18 órakor vacsoráztam, és 19 órakor le kellett feküdni, mert éjfélkor kellett kelni a mászáshoz.
Felületesen aludtam, mint ahogy egész idő alatt a magashegyen az oxigénhiány miatt. A sátorban mínusz 9 Celsius-fok volt, amikor éjfélkor csörgött az ébresztő. A hálózsákom csupa víz volt a mellkasomnál a lecsapódott pára miatt, ami a lélegzetemből jött. Felöltöznöm nem kellett, mert a teljes menetfelszerelés rajtam volt, annyira hideg volt. Na jó, a szélálló réteget és a bakancsomat kellett felvennem. Irány az étkezősátor, gyors éjféli reggeli.
Egy órakor indultunk Dawával a keskeny ösvényen felfelé a hegyre. Felfelé nézve láttam már jó néhány mozgó fejlámpát, más mászók már előttünk jártak. Az 5087 méteren fekvő alaptáborból végtelennek tűnő út vezet a csúcs felé. Körülbelül 5500 méterig földes, apró kavicsos a talaj, majd átvált sziklásra. És a sziklák egyre nagyobbak, egyre inkább csak kapaszkodva lehet feljebb jutni.
Félve tekintgettem ki oldalra a fejlámpámmal. Sejtettem, hogy oldalt a szakadék van mellettem, de ekkor a sötétség még eltakarta tőlem a félelmem. Ez a sziklás rész 5800 méterig tartott, ahol az úgynevezett crampon point van. Itt kellett felvenni a speciális magashegyi bakancsokat, a hágóvasat és a beülőt.
Itt kezdődött a gleccser-szakasz. Volt olyan rész, ahol a vezetőm összekötött magával, és a lelkemre kötötte, hogy csak azon az útvonalon menjek, ahol ő. Gleccserhasadékokon keltünk át. Volt olyan, amit át kellett ugrani. De voltak már itt a is olyan részek, ahol fix kötélen kellett felkapaszkodni.
Ezután következett a Fal. Ez rész az összes YouTube-videóban, amit előzetesen megnéztem, egy körülbelül 80 százalékos dőlésű meredek hófal, és „csak” 100 métert kell így emelkedni. Ránéztem a falra: a 80 százalék stimmelt, a 100 méter magasságot elhittem (bár ott persze többnek tűnt), de hó nem volt rajta szinte semmi. Csak csupasz szikla és némi kőkeményre fagyott jég. Vezetőm erre csak annyit mondott, hogy idén nem esett hó. Kénytelenek voltunk a majdnem teljesen sziklás szakaszon mászni, ami nem volt egyszerű feladat.
Egyszer csak vége volt, és fent voltam a gerincen. Itt is volt fix kötél, viszont a gerinc szélessége alig lehetett több ötven-hatvan centinél. Néhol csak harminc-negyven. A gerincen ekkor még nem fújt a szél, mert kora reggel volt, alig kelt fel még a nap. (Ebben a magasságban a délutáni órákban kezd el fújni a szél kíméletlenül.) A gerinc hossza körülbelül háromszáz méter, és enyhén emelkedik. A kitettség miatt csak óvatosan mertem szétnézni, de a látvány az hihetetlen és lélegzetelállító volt. Rengeteg, magas csúcs körbe-körbe, bármerre néztem.
Eufória és félelem a csúcson
Aznap én értem másodiknak a csúcsra, nepáli idő szerint reggel fél 8-kor, amire külön büszke vagyok. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy felfelé jövet szinte mindenkit lehagytunk. Kettős érzés kerített hatalmába: eufória és félelem. Örültem, hogy felértem, de tudtam, hogy még csak a felénél vagyok. Le is kell menni. És már világos van, és lefelé már látni fogok mindent. A magasságokat és a mélységeket is.
A csúcson még szebb volt a panoráma, mint a gerincen. Nagyon sok hatezres, hétezres és néhány nyolcezres csúcs (a Lhotse és a Makalu) is látszódott. És itt már körbe mertem nézni rendesen. Körülbelül 15 percet lehettem fent, csináltam néhány fotót a felvitt zászlókkal és pár videót az ismerősöknek. Nem éreztem nagyobb oxigénhiányt ahhoz képest, mint ahogy az alaptáborban éreztem magam. De a videókat visszanézve másnap láttam már jelét az oxigénhiányos állapotnak: a szám a felvételen elég furcsán mozgott. Mintha rágóztam volna beszéd közben, pedig nem volt rágó a számban.
Hogy milyen a csúcson állni? Jó érzés, de számomra ugyanolyan fontos volt a felkészülés minden egyes napja is. Minden apró mozdulat, amit azért tettem meg itthon, hogy ott minden rendben legyen. Lehet, hogy közhely, de a célnál sokszor szentebb az odavezető út.
Lefelé mentálisan sokkal nehezebb volt az út (a felfelé mászás inkább fizikailag volt megterhelőbb). Minden lépésemre oda kellett figyelnem, úgy, hogy közben már nagyon fáradt voltam, és a magasság iránti félelmemet is le kellett győznöm. Ez csak úgy ment, hogy az utamra és a mászásra sokat készültem mentálisan is. Vizualizációs technikákat alkalmaztam: elképzeltem előre, mély meditációs állapotban, hogy ott vagyok a hegyen, hogy nem félek, hogy nincs tériszonyom, hogy minden rendben van, hogy simán megy minden, és természetesen hogy a végén le tudok jönni, és haza tudok majd jönni a családomhoz.
Az ereszkedés közben pedig használtam a személyes mantrámat, ez ismételtem magamban vég nélkül, amíg le nem értem biztonságban: „Minden rendben van. Nem fáj. Nem félsz. Csak menj tovább.” Nekem így sikerült kezelni a félelmem. Szándékosan nem azt írom, hogy legyőzni, mert nem győztem le. Csak megtanultam kezelni.
Külön veszély volt az ereszkedés közben a kőhullás. A mászók nagy része még csak felfelé kapaszkodott, és mivel nem fedte hó és jég a falat, ezért lefelé jövet kétszer is fedezékbe kellett ugranom sziklaomlás miatt. De végül szerencsésen leértünk az alaptáborba. Egy könnyű ebéd és egy óra szusszanás után pedig visszagyalogoltam a vezetőmmel Chukhunkba. Vissza a civilizációba. Újra ágyban aludhattam, és éjszaka sem volt már fagypont alatt a hőmérséklet a szobámban.
Innen aztán két hosszú nap alatt visszagyalogoltam Luklába. A repülőgépek, amelyek le-fel viszik a túrázókat és a mászókat Lukla és Katmandu között, már három napja nem közlekedtek a rossz látási viszonyok miatt. Így végül helikopterrel kellett távoznom a hegyről.
Mire volt szükség az Island Peakhez?
Egy hatezres csúcs megmászásához szerintem már elég sokat kell edzeni – fizikailag és mentálisan is. Meg kell adni a tiszteletet a hegynek azzal, hogy készülünk. Számomra a készülés maga is egyfajta ima vagy tiszteletadás volt a hegynek, hogy ha ott leszek, akkor engedjen majd fel és le is. Az én genetikám átlagos, de az akaraterőm és a kitartásom átlagon felüli. Szerintem ezek kellenek egy ilyen léptékű hegy megmászásához.
Teljesítménytúrázni szoktam relatíve hosszabb távokon (42, 50, 58, 77, 100 kilométer), és a hosszútávú túrák közül teljesítettem a Magyarországon futó Camino Hungarót és Benedictust, és a Camino Francést Spanyolországban. A felkészülésemhez elég sokat futottam is, becsúszott néha egy-egy félmaraton vagy maraton.
Költségek
Az alaptábor túrán felül 700-1000 euróba került az Island Peak megmászása. Ez tartalmazta a csúcsengedély, a mászó serpa, a plusz napi szállások és az alaptábori ellátás költségeit. Fontos, hogy a mászó serpának illik csúcsbónuszt fizetni a sikeres mászás után, ez amolyan borravaló, hiszen ezen a fontos napon az elejétől a végéig a kezében van az életünk.
A szerző közösségi oldalán számos részlet található még az Island Peak-túrával és a felkészüléssel kapcsolatban.
A csúcstámadás útvonala nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
Hasonló, keményebb csúcstúrák: