Ha a Magas-Tátra tirnyes-tornyos katedrális, akkor a közvetlenül belőle kiágazó Nyugati-Tátra a dóm, néhány erőteljes, veszélyesen feltörő sziklaszarvval. Ezek közül is az egyik legmeredekebb a 2084 méter magas Ostrý Roháč, ahogy a nevében is áll: a hegység hegyes ördögszarva. Uzsgyi neki, hegyibe!
A Nyugati-Tátrát (Západné Tatry) két éve ismertem meg Szlovákiában, amikor a közvetlen nagy testvér Magas-Tátra látogatható csúcsait már kipipáltam. Azt gondoltam, hogy körbenézünk a hegység szelídebb, gömbölydedebb formavilágú csúcsain, majd könnyedén magunk mögött hagyjuk. Ehhez képest harmadszor tervezek visszamenni, és nem utoljára.
A Nyugati-Tátra (ódonabb nevén Liptói-havasok) nyugati szélét egy merész hármas csúcs határozza meg: a Rohácsok (Roháče). A félkaréjban húzódó éles, cápafogas gerincen sorakozik egymás után a sírásra utaló Plačlivé (2125 m), valamint az Ostrý Roháč (2084 m) és a Volovec Roháč (2063 m) ördögszarvakra hasonlító kettőse. A szédítően meredek, láncokkal biztosított párkányokat és kellemes gyepes sétányokat vegyítő túraút ezt a három kiszögellést veszi sorra a hegylánc által körülölelt Rohácsi-völgykatlanból indulva.
Első utunkhoz hasonlóan a hegység lábánál fekvő Zuberec (régi magyar nevén Bölényfalva) falu a bázisunk, számtalan túrázóval együtt innen gurulunk fel kocsival a Roháče-Spálená felvonó nagy parkolójáig (elvileg jár busz is, az 510407-es számú). A parkolótól még 4 kilométer séta a műúton a Ťatliakova chata (menedékház), ahol egy kávé/üdítő elfogyasztása után nekiröffenünk a hegynek a kék jelzésű túraútvonalon. (Aki nem akar eurót költeni, néhány száz méterrel tovább kristálytiszta patakból töltheti meg a kulacsát.)
A gerinckaréj aljában emelkedünk felfelé, aránylag enyhe kaptatón, sziklás-köves ösvényen. Olyan 1400-1500 méteren lehetünk, a hegyi levegőt fenyvesfoltok gyantás illata fűszerezi, kissé odébb havasi bérclapuk mellig érő, lila tengerében gázolunk. A hármas csúcsból a középső Ostrý Roháč szinte végig a szemünk előtt van, szakadékos kőtornya érdekes kapaszkodást ígér.
A Szomorú-dolina aljába érve a zöld jelű turistaút balra leválik a Rohácsi-völgykatlan világszép tengerszemei felé, amikről tavaly áradoztam egy túracikkben. Most haladunk tovább fel az egyre magasabb és sivárabb völgyben, hogy elérjük az 1962 méter magasan fekvő Szomorú-nyerget (Smutné sedlo), ami a hegygerinc belépőpontja. Itt szusszanunk egyet, végtére is felértünk a kétezres felső régióba, az út innen vált gigászi hullámvasutazásba.
Nekiveselkedünk a gerinc első kaptatójának, ami a Nohavica 2051 méteres előcsúcsán pihen meg először, majd felhatol a túra legmagasabb pontját jelentő Plačlivé (2125 m) széles, kényelmes hátára. A legjobb tátrai időjárást fogjuk ki: nem tűz vakítóan a nap, felhők jönnek-mennek a közepes erősségű szélben, hol leeresztve, hol fellebbentve a függönyt az elsőrangú hegyi panoráma előtt.
A Plačlivé tetejéről jól látjuk a gerinc vonulatát magunk előtt a hegyesen kiemelkedő Roháccsal, az azt követő tompább Voloveccel, és a keletre hullámzó Tátrával együtt. A sziklás ördögszarvhoz közelítve az ösvény egyre keskenyebb, a gerinc élesebb, a környezet rigorózusabb lesz. Az előcsúcs meglepően könnyű, de rögtön utána egy mélyebb leszakadásba láncon kell leereszkedni.
Dani kiböki, hogy most következik a legrizikósabb szakasz: egy keskeny, meredek gerincél oldalában kelünk át majdnem vízszintesen úgy, hogy a talpunk alól el-elfogy a szűk párkány, és minden bizodalmunkat egy lezserül lógó fémláncba kell vetnünk. Itt így ityeg a fityeg. Lábunk alatt a sziklafal meredeken zuhan vagy száz métert, azaz a kicsúszás nem opció.
Nem mondom, hogy via ferratán nem másztam már ennél jóval vérfagyasztóbb helyeken, ott viszont a fix acéldrót állt a falban, mint a cövek, ráadásul karabinerrel csatlakoztam rá. A Tátrában nem használnak drótkábelt biztosításhoz, itt a laza, lötyögős fémlánc és a vasmarok a hagyomány.
Éppen ezért az igazán cinkes helyzetekben a lánc izgalmas tud lenni, pláne, ha valaki a másik végén még meg is rángatja kapaszkodás közben. A sziklába kapaszkodás a kicsúszási veszély miatt nem tanácsos, szóval felgyorsul kicsit a légzésem, míg átérünk a bizonytalan részeken.
A biztosabb pontra érve visszanézek: mintha egy hatalmas, kővé vált sárkány tüskés hátán másztunk volna át. Innen már nem is tűnik vészesnek. Könnyedén felszökünk a Rohács ikercsúcsára, ahol végre tényleg megkönnyebbülünk az izgalmak után. A következő csúcs, a Volovec, egy jó mély nyereg után ott vár ránk szemben, de messziről látszik, hogy a szerpentinező ösvényen nem várnak ránk már meglepetések. És tényleg nem is várnak.
Miért Rohács a Rohács?
Olvasónk egy kis névtörténettel egészítette ki cikkünket: szlovákul a roháč szarvval rendelkező állatot jelent, elsősorban a szarvasbikát és az őzbakot. A Roháč kétcsúcsú hegy, és a főcsúcs kifejezetten hegyes. Ez magyarázza az elnevezését. A mellékcsúcs neve egyébként Šuta, amely pedig szarv nélküli állatot jelent, főként szarvastehenet és őzsutát.
A Plačlivé értelme szövegszerűen: sírós, siránkozó (hely). Talán nem véletlen, hogy az északi lábánál lévő völgy neve: Smutná dolina, azaz Szomorú-völgy. Hasonló magyar elnevezés a Cserhátban a Sirató-hegy. Az ilyen helynevek utalhatnak halálesetre, de jelölhetnek gazdálkodásra (adott esetben legeltetésre) nem, vagy kevéssé alkalmas területet is. Mindenesetre van egy népmese, amely szerint egy boldogtalan leány könnyeiből lettek a Smutná dolina mellékágában lévő tengerszemek (Roháčské plesá), és a lány bánatában a Plačlivén vált kővé.
A Volovec púpos háta a sziklás, szabdalt Rohácshoz képest egy piknikezőhely, jókedvű túrázók trécselnek rajta. A kilátás innen a legjobb minden irányban, ezért mi is elidőzünk egy darabig. A csúcsról egy széles, lankás lejtőn lépdelünk le az 1879 méter magas Rakoňig, ahonnan meg már szinte szégyellnivalóan könnyű lépcsőzés következik a Ťatliakova turistaház fölötti Zábrat-nyeregig.
Esti záróra: új szabályok a Magas-Tátrában
A klímaváltozás miatt az idén két héttel korábban, június 1-jén oldották fel a túrautak téli zárlatát a Magas-Tátra Nemzeti Parkban, viszont az új, most hatályba lépett szabályok szerint lényegében mindennap újra lezárják. A nemzeti park ugyanis szigorított a házirenden, és mostantól a csúcsrégióban csak napfelkelte után és naplemente előtt lehet túrázni. És kutyával sem lehet többé a magashegyi útvonalakon mászkálni.
Még egy kis szerpentin lefelé, és kortyolhatjuk is hideg frissítőnket a büfében, legyen az sör, szörp vagy kóla. Ha csak ezt az egy túrát tervezzük, akkor egyébként érdemes a turistaházban megszállni, és akkor aznap megspórolhatjuk a parkolóig vezető műutat.
Aki több napra érkezik – és ez a logikusabb, ha már Budapesttől számítva 300 kilométert vezet –, annak tudom ajánlani a korábban már megénekelt útvonalakat, vagy a következő két általunk bejárt túrát, amit most megpróbálok röviden összefoglalni.
Kevésbé meredek, de meglepően érdekes túra a Zuberecből elérhető Szürke-hegy (Sivý vrch, 1805 m). Azért érdekes, mert bár a csúcs földrajzilag a Tátra-főgerinchez tartozik, izgalmas formavilágú mészköves-dolomitos kőzete, növényzete inkább a mediterrán horvát tengerparti hegyvidékre emlékeztet. Nem mellesleg eszméletlen a kilátás róla.
Nem próbáltam, de a menetrend szerint a busz 10 perc alatt elvisz Zuberecből a Huty, Javorinský potok buszmegállóhoz, ahonnan a piros jelű turistautat követve nyomulunk be a hegységbe. Először elcsörtetünk a Fehér-sziklák alatt, aztán a csúcshoz közelítve beérünk a Radové skaly (Sor-sziklák) kőlabirintusába, ahol láncokon-sziklákon mászva, de nem túl nehéz kapaszkodás után felérünk a Szürke-hegyre.
Innen a hegygerincen folytatjuk északkelet felé, átlendülve a Pálenica-nyergen először a Zuberec-csúcsot (1753 m), majd a Brestová-csúcsot (1953 m) gyűrjük magunk alá. Ne lepődjünk meg, ezen a gerincen nem ritka az erős szél, nekünk a Brestovánál sikerül is kifogni némi eső kíséretében, de hát a magashegyi túrázás már csak ilyen. A Brestováról a kék vagy a zöld jelzésen ereszkedünk be a Rohácsi-völgykatlanba, ahol buszra szállhatunk Zuberec felé.
Kellemes levezető túra az utolsó napra a Juráni-völgy szurdoka (Juráňova dolina). Ehhez Zuberecből 12 kilométernyit kell autózni Oravica faluba, innen indul a kék jelzés a szoros felé. Ne menjünk el a Peciská-tőzegláp mellett, egy kis deszkahidas kerülőt megér a hangulata. A kék jelzésről a pirosra áttérve keveredünk be a szurdokba, aminek az alján tiszta vizű patak zubog medencéket, zuhatagokat, kis vízeséseket alkotva.
Ha ez nem lenne elég, egy részen egymástól 4-5 méterre helyezett fagerendák hidalják át a szurdokot, magasan a víz felett. Az 1800-as években ugyanis azt találták ki, hogy egy 903 méter hosszú utat – lényegében egy hosszanti hidat – ácsolnak fából a szurdokba, így kényelmesen leszállíthatják a hegyekben kitermelt fát és vasércet.
A furcsa útvonalat 1934-ig használták, amikor egy nagy árvíz elvitte az építmény javát. A világ lehet, egyetlen hosszanti hídjának emlékét már csak az a pár keresztgerenda őrzi, amit mementónak helyeztek vissza a hullámok fölé. A völgyből a piros útvonal visz vissza minket a starthelyre.
A Rohács-kör útvonala nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További hasonló túrák a Tátrában: