Nógrád megyében, Karancslapujtőtől nem messze, Kishartyán határában húzódik egy háromszáz méter hosszú, 30-40 méter magas, csupasz homokkő sziklafal. A falban jó magasan barlangszerű üregrendszer virít, amihez meredek, kőbe vésett lépcsősor cikázik fel. Az összkép annyira fura, hogy első benyomásra az ősi Inka Birodalom romvára, a Machu Picchu melletti hegy szűk és meredek sziklalépcsőin éreztem magam.
A Kőlyuk-oldal nevű sziklaképződmény fotóját egy nógrádi biciklitúrán láttam meg valahol a falon, azóta terveztem, hogy megnézzük a különös létesítményt. Nemrég a Karancsra indultunk, hogy ezúttal nyugat felől másszuk meg a hegyet, és mindenképpen meg akartam állni a tíz emelet magasan homokkőbe vájt üregeknél, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk őket.
Budapestről Salgótarján felé nincs kétórányi autóútra Kishartyán, a falu busszal-vonattal is három órán belül elérhető. A település déli határától nem messze kell letérni a főútról egy régi mezőgazdasági úton a Kő-völgy felé, amin alig egy kilométert haladva egy major kapujához érünk. (Gyalog a faluból a Z■ turistajelzést kell követni.) A kapu előtt jobb letenni a kocsit, mert a majort egy kátyúsabb földúton kell megkerülni ahhoz, hogy odaérjünk öt perc séta után a sziklafal alá.
A látvány már lentről elég meggyőző volt, aki vizuálisabb típus, annak ajánlom ezt a rövid, helyszínen felvett videót:
A legenda szerint a völgyben feküdt Hartyán falu, az Árpád-kori forrásokban ugyanis még nem szerepel külön a mostani Sós- és Kishartyán. Ám az ősi Hartyán állítólag elsüllyedt, mint Atlantisz, legalábbis elnyelte a mocsár vagy egy földcsuszamlás. A völgy egyik oldalán most a Hencse-hegy emelkedik, a másikon a hosszú, magas sziklafal, benne a nevezetes üregekkel.
Az üregrendszert az teszi különlegessé, hogy 15-20 méter magasan vájták a meredek falba, azaz 5-6 emeletnyit fel kell lépcsőzni ahhoz, hogy beléphessünk. A mostani, sziklafalban cikázó lépcsősor is elég meredek, kapaszkodni kell felfelé rajta. Régebben még nehezebb dolga volt annak, aki fel akart jutni: helytörténeti adatok szerint csak lyukak voltak a falban a kapaszkodásra és a láb megtámasztására, azaz úgy lehetett felmászni, mint egy létrán.
Nekilendültünk a cikcakkban felfelé haladó lépcsősornak, és a hely titokzatos hangulata és a meredek lépcsők miatt itt ugrott be először a Machu Picchu, vagy inkább a mellette álló, szintén meredek lépcsőkön megmászható Huayna Picchu. Nyilván elég távoli asszociáció, de innentől végig úgy éreztem magam, mint aki az inkák kincsét kutatja egy elhagyott barlangban.
A mászást ma már egyébként fémkorlát segíti, így az emberek túlnyomó része jó eséllyel le tudja küzdeni az akadályt a sziklatermek felé. Fent először is a nagyszerű kilátás vágott mellbe minket, aztán nekiindultunk a 15 méter hosszú, négy különböző helyiségből álló üregrendszer felderítésének. A négy üreg alvóhelyiség, élelmiszerraktár, tűzrakásra és nappali tartózkodásra alkalmas szoba vagy terem lehetett régen, de ez csak sejtés.
Mint ahogy az is, hogy kik, hogyan, és miért alakították ki ezt a mesterséges fellegbarlangot. Annyit lehet tudni, hogy talán a török időkben, vagy esetleg még korábban egy természetes sziklaterasz mélyítésével jöttek létre a termek, méghozzá valószínűleg a lakosság menekülhetett ide a dúlások elől. Később, a késő középkorban remeték és szerzetesek lakhattak itt.
A lépcső egy körülbelül 30 négyzetméteres, félig nyitott előcsarnokba fut be, ami a feltételezések szerint egyfajta nappaliként, közös tűzrakóként és melegedőként szolgálhatott. Egy keskenyebb terem valószínűleg a hálószoba funkcióját töltötte be, aminek a falán nagy, ablakszerű lyuk is tátong. Egy kisebb belső cella, valamint egy szintén ablakban végződő folyosó is helyet kapott a jól strukturált remetelakban.
Az ablakszerű lyukakon kihajolva közelről megvizsgálhatjuk a sziklafal anyagát. A sárgásbarna, nagy kvarctartalmú, üledékes homokkő egy 30 millió évvel ezelőtti tenger parti sávjában halmozódott fel, jól megfigyelhetők rajta a lerakódás rétegvonalai. A kőzet alsó része keményebb, sötét színű, míg a felső egyharmada világosabb és lazább szerkezetű, benne kavicsos rétegek is vannak. Ebben a világos színű rétegben cápafogakat is találtak – írja a tájékoztató szöveg.
Amíg fent nézelődtünk, mindössze egy szlovákiai pár érkezett – pedig hosszú idő után ez volt az első szép, napos hétvége. Látogatótársaink elkövették a hibát, és begurultak kocsival a sziklafal aljáig. Visszafelé beszakadt az autójuk kereke alatt az egyik hatalmas kátyú jege, ami csapdába ejtette őket. Lementünk segíteni, hogy együttes erővel lökjük ki a kocsit, de mindössze annyit értünk el, hogy a kerék feldobálta a sarat a nadrágunkra. Végül a közeli majorból egy traktorost tudtunk segítségül hívni, így sikerült kirántani a bajba került autót a jégből.
Ezzel a hepienddel indultunk tovább a Karancs megmászására. Mivel sokkal többet nézelődtünk a kishartyáni Machu Picchun, mint terveztem, időben kissé megcsúszva értünk a hegyhez, ami később nagyobb bonyodalmakat okozott, de erről majd egy másik túracikkben számolok be.
A Kőlyuk-oldal, hivatalos nevével ellentétben, egyáltalán nem unalmas terep, mint láthattuk. A keleti országrészből elég gyorsan megközelíthető, és a nagyjából 500 méteres (vagy a falu buszmegállójától számítva kicsit több mint egy kilométeres) sétán senki nem fogja térdig járni a lábát. Ha jól sejtem, a gyerekek valószínűleg megőrülnek a lépcsős barlangért, de a felnőttek sem hiszem, hogy unatkoznának a sziklafalban. Extra bónuszként ott is lehet aludni. A bejárat déli tájolású, a nap nem fog kora reggel kicsiklandozni a hálózsákból.
A túraútvonal nagyítható térképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk.
További ismeretlen, érdekes helyek a Szépkilátáson:
