2024. január 20. – 08:15
Átestünk a brassóiak messze híres tűzpróbáján, amit csak a megrögzött túrázók néznek ki maguknak, ha Brassópojánán járnak. Legtöbben ugyanis nem azért jönnek ide, hogy hegyet másszanak: sízős, szánkós és hódeszkás élményekre, a síparadicsomhoz kötődő emlékek begyűjtésére gyúr a turisták nagy része. Ennél azonban sokkal több babér terem a brassóiak hegyén.
Az év utolsó túráján a sí- és hódeszkás paradicsomba, Brassópojánára látogattunk el túratársaimmal, hogy ködös, szutykos kis világunkból a Keresztényhavas (Postăvaru) 1799 méteres magasságába emelkedjünk, messze a latyak és ködfátyol fölé, a térdig érő hóba.
Régóta beleszerettünk Erdély varázslatos világának kisebb-nagyobb hegyeibe, decemberi túránkhoz pedig a nemzetközi hegynap (dec. 11.) is alibit biztosított volna, de a székelyföldi enyhe tél is vérserkentő hatással bírt ránk. Gyerekkorunkban ugyanis olyan telekhez szoktunk, melyek még a -10/-20 °C-os fagyról szóltak, nem a mostani saras, őszies latyakról.
És hát hol máshol nosztalgiázhatna az ember „a tavalyi hóról” Villon után szabadon, ha nem egy hegycsúcson dideregve, ahol a hűvös szél csontig hatol, miközben a lélegzetelállító kilátást csodálja sok száz méterrel a ködfátyol fölött.
Bemutatjuk a Keresztényhavast
A Keresztényhavas közelsége Brassóhoz egy különleges pozíciót is biztosít a hegynek. A Nagykőhavassal együtt alkotja a Barcasági-hegyeket. Több mint 1200 méterrel magasodik a Brassói-medence fölé, ezért sokkal magasabbnak tűnik. A hegy északi lábánál található Brassó és ipari vidéke. Keleten a Tömös-völgye választja el a Nagykőhavastól, amelyhez méretben és felépítésben is nagyon hasonlít. Északi oldalán helyezkedik el Brassópojána, nyugati határa pedig a Rozsnyói-medence.
A havas délnyugati gerince meredek oldalaival és nagy szintkülönbségeivel hasonlít a Fogarasi-havasok északi mellékgerinceihez. A túlnyomórészt vegyes erdőkkel borított hegység vadállományához a szarvas, az őz, a vaddisznó, a medve, a róka és a farkas tartozik. Északi oldalában, 950-1000 méter magasságban egy kisebb fennsík található, itt helyezkedik el Brassópojána, amit a Nap Tisztásának is szoktak nevezni, innen indultunk mi is fel a csúcsra.
A hegy megmászása egyfajta szertartása, tűzkeresztsége, túrákat megelőző túra a brassóiak számára, akik évszázadok óta járnak ide. Még Orbán Balázs is Mons Gymnicusnak (Deákhavasnak) nevezte a hegyet, miután az 1543-ban alapított szász gimnázium diákjai minden évben meglátogatták a havast, itt tartották az évzáró ünnepélyüket, de havonta egyszer túrákat is szerveztek ide.
Innen is jön a hegy szász Schuler(berg) elnevezése. A magyar névváltozat 18. században jelenik meg, és a hegy lábánál elterülő Keresztényfalvához kötődik. A román nevét egy Stoica Postăvarul nevű juhosgazdához kötik. A brassói diákok által megalkotott, a brassóiak és a decemberben 130. évét töltő Erdélyi Kárpát-Egyesület brassói tagozata által folytatott hagyomány mind a mai napig él, erre a túránkra azonban nem az EKE szervezésében, hanem saját szakállunkra vettünk részt.
A feljutáshoz pedig mindössze megfelelő öltözetre, némi élelemre és vízre, jobb esetben kamáslira (a bokát a hótól védő „hófogóra”) és hágóvasra (csúszásgátló láncra) lehet szükség az egynapos túrán. De utóbbiak nélkül is viszonylag könnyen bevehető a hegy.
Ezt Brassópojánáról indulva le is teszteltük önmagunkon, mert két bakancsos túratársam hágóvasat nem hozott magával, és pár, a hegytetőre telegondolával érkező sportcipős turistával is találkoztunk, akik bemutatták, hogy miért nem kellene senkinek sem sportcipőben hegyre mennie szelfizni.
A bakancsra erősített hágóvassal mindenhol, még a jegesebb részeken is stabilan feljutottam. Sima bakanccsal már enyhén csúszós volt az út, de nagyobb nehézséget csak a csúcson lévő mészköves, jeges részek okoztak, itt már barátaim a vörös és sötétkék korlátokba kapaszkodva jöttek fel a csúcsig. A sportcipősök pedig Florin Salam koncerten sem adhattak volna elő olyan tánckoreográfiát, amit a pár méteres jeges szakaszon lenyomtak. Kevésen múlt tehát nekik, hogy a következő szelfi ne a kórházi kajával készüljön.
Brassópojána drága, de gyönyörű hely
Mindezek megtapasztalása előtt azonban utunk a már említett Brassópojána üdülőhelyre vezetett, amiről a székely nyelvek ércesen azt mondják, nyugati árakkal dolgozik, elismerve azt is, hogy épp emiatt – a közigazgatásilag Brassóhoz tartozó település – gazdasági értelemben nagy segítséget nyújt a háromszázezres lakossággal rendelkező, ütemesen fejlődő szász városnak.
Brassópojánán a parkolás is drága, pár helyen 10 lej órája, a legnagyobb parkolóban, a buszmegálló mellett a táblán 3 lej/óra és 24 lej/nap van feltüntetve, ami egész tűrhető ár. Mivel azonban csavaros eszű székelyek vagyunk, akik Kolozsváron szocializálódtak, csak kaptunk olyan helyet is, ami „Isten fizesse” tarifával dolgozott.
És mivel túrázni jöttünk, mi a felvonók és telegondolák borsós árát is megspóroltuk, így az utazás és kirándulás (Sepsiszentgyörgy – Brassó – Brassópojána – Keresztényhavas) mindössze 50-60 lejbe került (∼4000 forint). És még sorban állnunk sem kellett a hidegben, hogy pár száz lejért felvigyenek.
A nem hivatalos parkolóhelyünkről a vörös jelzés (fehér alapon, vörös kereszt) felé vettük az irányt a Poiana Soarelui utca után a Nigel kávézó irányába. Innen egy havas fenyvesen vezetett át az utunk, ahol 1000 méteres magasságban kezdtük meg az emelkedést, azaz kb. 800 méteres szintkülönbséggel számoltunk, ami fokozatos emelkedésnél nem olyan durva.
A Vörös jelzés egy ideig szorosan a Zerge (Capra Neagră) telegondola mellett haladt, majd száz méteres emelkedés után a másik vörösen jelzett útvonalba olvadt bele. Ekkor éppen a Postavarul Express és Kanzel telegondolák alatt voltunk, melyek úgy tűnt üresen járnak fel és le a hegyen. Pár lépésnyire azonban már biztosra vehettük, hogy nem csak mi járjuk a havast.
A téli sportok szerelmesei: a sízők és a hódeszkások is ott voltak, csak éppen ők nem a fák között, a köves úton felfelé kapaszkodtak, hanem a tükörsima havon csúsztak lefelé. Ezt követően a piros jelzésű pályát átvágva kanyargós utakon haladtunk tovább, és kétszáz méteres szintemelkedéssel a Szűz Mária oltalma alatt álló forráshoz értünk 1300 méteres magasságban.
Az izgalmas rész csak ezután jött, hisz még kétszer játszottunk „katonásat”, és rohantunk át, mint fejét vesztett kiskakas a sípályán, hogy az útvonalat tartsuk. És a nagyobb kapaszkodók is innen kezdődtek, ahol már becsületes hó volt, és a bakancsom is meg-meg csúszott néhol, ezért végre alkalmasnak ítéltetett az idő arra, hogy bokáig érő hóban a magammal hozott hágóvasakat elővegyem. Nem volt még indokolt, mert inkább csak több energiát és nagyobb odafigyelést igényeltek a lépések hágóvas nélkül.
Túratársaimnak sem okozott nagyobb fennakadást a hiánya. Max egy-két csusszanást, amit rosszabb esetben a hanyatt vágódásuk követett (ki előre, ki hátra), de ez másnak is betudható volt. Én inkább azért használtam ezen a szakaszon, mert alig vártam, hogy az 50 lejes (∼4000 forint) hágóvasam kipróbáljam, mert amit webshopról vesz az ember, azt jobb, ha olyan helyen teszteli, ahol nem ütheti meg a bokáját, ha nem úgy sül el a dolog, mint várta. Egyébként bevált.
Ennél pedig már csak az volt meglepőbb, vagy inkább érdekesebb, amikor egy nagyobb kapaszkodó megmászása után egyik túratársam előre sietett, majd félig elmerült a hóban. Pár lépésnyivel később saját magam is meggyőződhettem róla, hogy ezen a rövid, szűz terepen valóban térdig, néhol combig ér a hó. Így rám a hófogó is felkerült.
Hóban, emelkedővel szemben küzdöttük fel magunkat a Keresztényhavas menedékházáig (Cabana Postăvaru), közben a Poiana Ruia nevű mesterséges tó is feltűnt a láthatáron. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a Nagyhagymást és az Öcsém-tetőt ostromoltuk tavaly télen.
Csak ott, ugye, medveszart se láttál a ködtől.
Itt azonban a kilátás lenyűgöző volt. A hütte felé menet már kristálytisztán látszottak a „felhőkből” (azaz a ködből) kibújó hegyek, a kedvenc túrahelyszíneim: a Bucsecs, a Királykő, illetve a legutóbb bevett Persány-hegység része, a Kotla is. Csodálatos volt, megéri tehát élőben megnézni, nemcsak képeken.
A menedékháznál pedig dübörgött a techno parti, a téli sportok szerelmesei dögivel itták a forralt bort, a teát és hozzánk hasonlóan uzsonnázgattak, hogy erőt gyűjtsenek a következő kihíváshoz. Nekik ez a lecsúszást jelentette, nekünk pedig azt, hogy 1500 méteres magasságból először még 200 métert emelkedünk, hogy a combizmaink érezzék a boka fölé érő hótól nehezebbé vált terepviszonyokat. És elérjük a Yager Chalet nevű szálláshelyet, ahová a Postavarul Express és Kanzel telegondolák felhozzák az embereket.
1700 méterről ugyanis elképesztő látvány tárult elénk: a mészkőhegység, a környező hegyek és alpesi síparadicsomok elevenedtek meg lelki szemeink előtt, mindez Sepsiszentgyörgytől alig 40 km-re, de Csíktól, Udvarhelytől, Marosvásárhelytől és Kolozsvártól sincs olyan messze, ha arra gondolunk, hogy egyesek Olaszországig, Franciaországig vagy Svájcig mennek ezért a látványért. (A sípályák minőségéhez nem értek, de azok is izgalmasnak tűntek.)
Sőt, mint arról a két szemünkkel meggyőződhettünk, hogy még a farkaslaki székelyek által díszszékellyé avatott Pataki „UFÓ vitte” Attila is otthon érezte volna magát, hisz a Keresztényhavas csúcsa felé különös, csészealj szerű építményre bukkantunk (a régi sífelvonó része).
Persze látni könnyebb, mint fel is menni oda, úgy hogy még egy száz méteres szintkülönbséget beletettünk, amíg a román zászlós csúcsot is megmásztuk, ahol a már említett román turisták próbáltak sportcipőben a Florin Salam koncertre. Amíg túratársaim is túljutottak az akadályon, addig a Nagykőhavason, Csukáson, Bucsecsen, Királykőn, Bodzafordulói-hegyek, Neamțului hegység, Fogarasi-havasokon, Kotlán, a Báj-havason legeltettem a szemeim a csontig hatoló szélfúvásban.
Rövid szusszanás után pedig visszaindultunk a kék jelzést (fehér alapon kék függőleges vonal) követve a Yager szálláshely felé. Az eredeti tervünk az lett volna, hogy a tó mellett elhaladva a Tejbarlangba (Peştera de lapte) megyünk, és úgy kanyarodunk vissza Brassópojána felé, ez azonban nem jött össze, mert nem voltunk elég figyelmesek, és későn vettük észre, hogy már elhaladtuk azt a pontot, ahol a kék jelzés ketté vált. Bár a túra nem volt túlságosan nehéz, és a lefelé vezető út gyors és könnyű volt, azért elfáradtunk már annyira, hogy Brassópojána előtt ne forduljunk meg miatta. Így spóroltunk meg egy jókora kerülőt.
A túra útvonala nagyítható térképen:
Brassópojánáról így kb. 3,5 órába telt a csúcsig menni a megállókkal együtt, lefelé viszont 1,5 óra alatt megtettük az utat. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy bizonyos szakaszokon szinte futva, erőltetett lépésben jöttünk le, mert könnyű volt az út, és csak az erdei ösvényeken lassultunk le, ahol a gyökerek és jegesebb pontok akadályoztak, amíg utunk a sípálya végéig nem vezetett, immár Brassópojánán, ahonnan már pár lépés választott el bennünket az autótól.
A túraleírás 2023 decemberben jelent meg testvérlapunkon, a Transtelexen.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a Youtube- az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk.
További erdélyi túrák a Szépkilátáson:
