2023. szeptember 2. – 11:17
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A bibircs jelentése: 1. pattanás, szemölcs, bibircsók, 2. látványos, átlagtúrázónak nehezen megközelíthető, 2476 méter magas sziklaorom a Magas Tátra egyik mellékgerincén (szlovák nevén Bradavica). Utóbbinál jártunk nemrég a Szlovák Turisztikai Képviselet meghívására, és betekinthettünk oda, ahová csak a hegymászók vagy a jelentős hegyi vezetői díjat leperkáló túrázók tehetik be a lábukat: a jelzetlen ösvényeken megközelíthető tilos zónába.
Hogy miért a Bibircs? Mert az első helyen megjelölt, legmagasabb tátrai csúcs (a Gerlachfalvi) annyira túl volt jegyezve a néhány héttel ezelőtti rossz időjárás okozta csúszás miatt, hogy oda nem fértünk be. Ezért a technikailag nagyobb kihívást jelentő, de kevésbé ismert Bradavicát választottuk a palettáról. Nem bántuk meg. Persze aztán a szokásunkhoz híven megnéztünk a közelben könnyű, sőt egészen turistás útvonalat is. Így azok az olvasók is érdekes helyeket ismerhetnek meg, akik többre becsülik a felvonót a kötélnél.
De kezdjük a Bibirccsel, ami a Gránátfal meredek sziklagerincének és a Nagyszalóki-csúcs hosszabb gerincének találkozásánál nőtt ki a Tátra tetején, 2476 méter magasan. Valójában egy négyes csúcs, nagyjából négyzet alakban elrendeződő négy sziklakúppal, ami a távolból és bizonyos irányokból tényleg úgy néz ki, mint egy nagy, repedezett szélű szemölcs a hegy fűrészfogas horizontján.
Két társammal eléggé morgunk a hajnali 5:30-as indulási időpont miatt, hiszen, mint a térképen megmértem, mindössze egy 3, oda-vissza 6 kilométer hosszúságú útról van szó. Csakhogy ekkor még nem tudom, hogy az ösvény utolsó kilométere egy igazi szikla- és kőtorony-labirintusban kanyarog. Nemcsak jobbra-balra, hanem föl és le is.
A start időpontját szlovák hegyi vezetőnk, Jozef határozta meg, akivel a Felkai-tó (Velické pleso) partján álló Sliezsky Dom (Sziléziai ház) nevű hegyi hoteltől indulunk a csúcsra. Mint mondja, az összes vezetett túra a jelölt túrautakon kívüli részre hajnali 4 és 6 óra között indul, még szerencsésnek is számítunk, hogy aludhattunk. A Magas-Tátrában ugyanis az a tapasztalat, hogy a délelőtti órákban tisztább az ég, a felhő és csapadék inkább délutánra érkezik. Az tény, hogy 6-kor még egy szem felhő sincs az égen, a napot viszont még nem látni a mély Felkai-völgy (Velická dolina) alján.
A hűvös hajnali levegőben kényelmesen ellépkedünk a tó mellett az enyhén emelkedő, nagy kövekből kirakott, kényelmes túraösvényen. Ez még a (zölddel) jelölt túraút, amin már most többen kaptatnak felfelé. A legtöbben a Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) felé tartanak, hogy aztán a Rovátka (Prielom) nevű hágón átmászva a Nagy-Tarpataki-völgybe torkolljon az útjuk. Ezeket a szép hágókat és a völgyet egy korábbi túrán már önállóan megjártuk, az egyik legnépszerűbb útvonal a Magas-Tátrában. De most nem erre megyünk. A velünk együtt induló emberek másik csoportja a Gerlachfalvi-csúcsra tart, erre a vezető hátizsákjára rögzített kötélből lehet következtetni.
Hamarosan mindenkitől különválunk, de egyelőre még együtt tapossuk az ösvényt. A völgyet kétoldalt két meredek, több száz méter magas sziklafal fogja közre, ami nyugatra a Gerlachfalvi-csúcsban, keletre pedig a Bibircsben csúcsosodik ki. A Gerlachfalvi-csúcsot végig jól látjuk, a Bibircs viszont az előormok mögé bújik. Egy ihletett percben a nap pont úgy süt kelet felől, hogy felrajzolódik a Bibircs árnyéka a Gerlach gerince alá.
Elhaladunk a kőpadokon lezubogó Felkai-vízesés mellett, és beérünk az Örökös-eső (Večny dážd’) nedves sziklafalai alá. Aki reggel a szobájában elmulasztotta a zuhanyzást, itt kap bőven hideg vízcseppeket a nyakába. A folyamatosan szivárgó-csöpögő víznek köszönhetően buja, sajátos növényvilág alakult ki a környékbeli havasi réten, ami a Virágoskert nevet viseli. Lenézve még látjuk a Felkai-tó sima tükrét. És el is búcsúzunk a kellemes sétától, mert innen ráfordulunk a meredek hegyoldalra.
Egy mély, vályúszerű szurdok jobb oldalában kezdünk. Felvesszük a biztonsági beülőt és a sisakot, majd Jozef rövid szárú kötélen összeköt minket (szaknyelven kötélpartiba rendeződünk). Meredek felfelé mászásnál előttünk megy, ha megcsúsznánk, meg tudja fogni a csapatot az esésben, lefelé ereszkedésnél utolsóként – ugyanebből a célból. Elrakjuk a túrabotot, innentől kapaszkodni, mászni kell.
Az Opálfal nevű meredély lábánál behatolunk egy szakadékba, és megkezdődik a zegzugos mászás. A mozgás annyira nem nehéz, egy C-s (közepes) nehézségű via ferrata néha jobban megizzaszt, viszont a törmelékes peremek rendkívül lazák, csúszósak. A kötél csak nehezíti a mozgásunkat, de megértjük, hogy szükség van rá, mert még a ló is megbotlik, hiába van négy lába. Falak, rések, szurdokok, kémények, sziklahidak és peremek váltják egymást. Jozef mutatja az utat, nyilván a fejében van, mi viszont a jelzések hiányában már százszor eltévedtünk volna. Sok helyen az ösvény se látszik a kőomladékok között.
Ahol egyenesen mennénk, ott be kell fordulni egy hasadékba, máshol már másznánk a csúcsra, de kiderül, hogy az nem az, ami nekünk kell, el kell menni alatta egy rámpaszerű részen. Végül egy szélesebb nyeregből egy ferde, csúszós lejtőn kiérünk a főcsúcs alá, és pár fogás után fenn vagyunk. Összezsúfolódunk hárman az egy négyzetméteres részen, és megosztozunk a helyen egy érdekesen hajlított fémkereszttel és a tövébe telepített kis Madonna szoborral.
Észre se vettük, közben teljes erővel sütni kezdett a nap. Legalább egy órányit bolyongtunk a sziklalabirintusban, ha nem többet. Eszünk-iszunk valamit, aztán teli hassal elkezdjük élvezni a látványt. Nyugatra a Gerlachfalvi-csúcs feszít büszkén: alig tűnik magasabbnak, pedig 2654 méterével a Magas-Tátra legmagasabb csúcsa. Kelet felé a Nagyszalóki-csúcs, a Magas-Tátra legkönnyebb csúcsa, a magashegyi túrázók iskolájának első osztálya, amit mindhárom fiammal kijárattam már. Észak felé gyönyörű völgyek fölött a Jég-völgyi-csúcs, ami az olyan mezítlábas túrázóknak, mint mi, szintén csak hegyi vezetővel megengedett célpont.
Közben kivesszük a sziklára rögzített fémdobozából a csúcskönyvet is, hogy beírhassuk magunkat a Bibircs meghódítói közé. Meglepetésünkre a notesz teljesen új, személyesen teszem az első bejegyzést a szűz lapokra. (Aki tudni akarja, hogy mit, annak sajnos meg kell másznia a Bibircset.)
Mivel dél felől felhők kúsznak be a hegyek közé, Jozef kissé aggódni kezd, indulnunk kell. Lefelé kissé módosított útvonalon, egy másik szakadékos szurdok mellett mászunk-ereszkedünk. Az alig több mint egy kilométer így is több mint egy óra. Mire a sziklafal aljába érünk, teljesen beborul az ég, a völgyben lejjebb lépdelve pedig azt látjuk, hogy a csúcsrégióra is ráülnek a felhők. Hm, igaza volt Jozefnek a korai indulással.
Visszaérve a Sziléziai házba, számot vetünk: összesen alig mentünk hat kilométert, de az hat órába tellett. Persze ehhez jó tudni, hogy egymáshoz rögzítve sokkal nehézkesebb a mozgás, össze kell hangolni a mozdulatokat, mindig megvárni a másikat. Nagyjából 800 méternyi szintet emelkedtünk, aminek jelentős része meredek sziklákon történt. Sok helyen túlzásnak tűnt a kötélparti, visszanézve azonban megértem Jozefet, hogy végig ragaszkodott a biztosításhoz. Hiszen ha valaki véletlen mégis kicsúszik, ő felel mindenért, és mint olyan ember, aki több mint tíz évig vezette a szlovák hegyimentő szolgálatot, látott már párszor karón varjút.
Az viszont elég egyértelmű, hogy a Bibircs megmászásához vagy hegyi vezető vagy hegymászó jártasság szükséges, mert a jelölések nélkül könnyen veszélyes peremekre keveredhet az egyszeri túrázó. Én még jó időben is eltévednék, nemhogy ködben vagy esőben. Hegymászásnak azért nem nevezném az utat, inkább a biztosított magashegyi túrázás a jó kifejezés rá.
Több tucatnyi, a Bibircshez hasonló, közepes nehézségű, vezetővel amatőröknek is elérhető csúcs vagy torony található a Magas-Tátrában. Általában akkor kezdik fenni rájuk a fogukat a tátrajárók, ha már a jelzett utakon legálisan bejárható csúcsok megvannak (amikből összesen hét van). Én is így vagyok vele, ezért is örültem a meghívásnak, meg azért is, mert a képviselet kifizette a borsos hegyivezetői díjat is.
És hogy mennyibe kerül egy hegyi vezető? Egy útra 350-400 euróba. Ez nagyon sok, ha egyedül menne az ember, de már elviselhetőbb, ha trióban, ahogy mi is. A Magas-Tátrában mintegy 70 megfelelő képesítéssel rendelkező szlovák hegyi vezető közül lehet választani, nagyjából lehet velük kommunikálni angolul-németül, de magyarul egy sem tud.
Viszont jó hír, hogy Magyarországon két hegyi vezetőnek is van megfelelő végzettsége ehhez, igaz a Magas-Tátrában inkább csak egyikük, Héjja Bálint szokott vezetést vállalni. Arra, hogy mi a különbség a túravezető és a hegyi vezető között, Héjja Bálint a következő definíciót adta: „Ahol előkerül a kötél, ott jövök én.” Mint hozzátette, az árakkal nem célja a szlovák vezetők árai alá menni, és ő is legfeljebb három főt vállal egyszerre. A vezetett túráknál tapasztalatai szerint a magyarok leginkább a Gerlachfalvi- és a Lomnici-csúcsra kívánkoznak, szóba jön még a Satan, a Jég-völgyi-csúcs, a Bibircs vagy a Tátra-csúcs. Ezeken a csúcsokon a biztonságot kockáztatja valaki, ha nekivág képzettség vagy vezető nélkül.
A lekorlátozott régiót ráadásul járják a Tátrai Nemzeti Park természetvédelmi őrei, és ha valakit vezető nélkül vagy hegymászó-igazolvány nélkül találnak, kemény bírságot róhatnak ki. Héjja Bálint tapasztalatai szerint a nemzeti parkosok inkább csak figyelmeztetnek, és elküldik azt, akinek nincs joga a jelzetlen ösvényekre lépni, de ha valaki hepciáskodik, jön a bírság is.
Mit tegyen az, aki nem akar csúcsot mászni, de sétálna egyet a hegyekben?
Persze nem mindenki vágyik a csúcsokra, ha a Magas-Tátra környékén szeretne nyaralni. A legnépszerűbb és legkényelmesebb út a Tátra Siófokáról, Ótátrafüredről a Tarajkára vezet. A Tarajka (szlovák nevén Hrebienok) egy 1263 méter magasságban fekvő teraszos hegyfok a Nagyszalóki-csúcs keleti gerincén, azaz egy kisebb hegytaréj, a neve is innen jött. Fel lehet menni rá siklóvasúttal is, meg gyalog is. A sikló annak ellenére, hogy 11 euróba kerül felfelé, egész nyáron tömött. Szóval inkább a 30-40 perces séta a széles, lankás (zöld jelzésű) turistaúton.
A Tarajka olyan központ, mint Budapesten a János-hegy a Libegővel. Büfék, vendéglátóhelyek, boltosok várnak, és több könnyű séta kiindulópontja is itt van. A legklasszikusabb út: a piros jelzést követve a széles (akadálymentesített) úton elsétálni a Veľký Studený potok (Nagy-Tar-patak) hídjáig, onnan pedig vissza a patak mellett a zöld jelzésen a Tarajkáig. A 3 kilométeres úton vízesésekkel, hegyi kunyhókkal, menedékházakkal lehet találkozni.
Szintén közkedvelt láblógatós túra az Ótátrafüred (Stary Smokovec) melletti Tátralomnicról induló lanovkázás. A kétszakaszos felvonó egészen a Lomnici-csúcsig repít, 2634 méter magasságba, ahol fél órát lehet eltölteni a felső állomáson. A jól kiépített teraszokon el lehet nézelődni gyorsan a 30 percet, de van fent büfé, étterem, sőt napi 1000 euróért panorámaszállás is. A jegy ára lentről a csúcsig elég borsos: 80 euró.
Ha valaki többet mozogna, a középállomás (1750 m) mellett körülnézhet, ha csak idáig emelkedik, olcsóbb is a jegy. Van ott is étterem, kilátó, galéria, sőt nem messze még egy obszervatórium is áll. A középállomásról gokartszerű, hajtás nélküli kisautókkal (mountaincart) is le lehet száguldani a faluba az úton, amelyek 50 km/órás sebességre simán felgyorsulnak a lejtőn.
Népszerű, kompromisszumos túra a középállomásról egy kisebb sífelvonóval felemelkedni a Lomnici-nyeregig 2200 méter magasságba, ott a nyergen kisétálni a Nagy-Lomnici-toronyig (Veľká Lomnická veža) és onnan nézelődni. Dél felé majdnem ugyanolyan a kilátás, mint a csúcsról és az egész túraút nem több egy kilométernél. Ide a térkép szerint fel lehet szerpentinezni nem jelölt ösvényen is, de hangsúlyozni szokták, hogy mivel az út jelöletlen, bírság terhe mellett lehet próbálkozni vele.
Ha még van mehetnék, és ennyi lanovkázás után miért ne lenne, a Lomnici felvonó középállomását egy nagyon népszerű út köti össze az előbb említett Tarajkával: a hegy oldalában haladó Tatranská magistrála. A sziklákkal jól kikövezett, törpefenyvesek között haladó, 6 kilométeres, lassan ereszkedő úton egy eredeti menedékházban (Skalnatá chata) kortyolgathatjuk a Marhul'ovát (könnyű barackpálesz), egy most felújítás alatt állóban (Zamkovského chata, azaz Zamkovszky ház) koccinthatunk korsó Kofolával, és átmehetünk a hídon az Óriás-vízesés (Obrovský vodopád) párakapuján, hogy a Nagy-Tar-patak hídjától a már említett zöld vagy piros úton bekacsázzunk a Tarajkára.
A túraútvonalak nagyítható térképen:
Ezek tehát a könnyebb és az igazán nehéz utak, a közepes vagy középnehéz, de vezető nélkül megtehető, környékbeli tátrai túrákról ezekben a cikkekben írtunk:
- Egy túrában minden, ami Tátra: a Tarpataki kör
- Az első igazi mászás a Magas-Tátrában: a Nagyszalóki-csúcs
- Félelem és reszketés a Vörös-torony-hágón
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Szlovák Turisztikai Képviselet felajánlását, a szervezet fizette újságírónk kinttartózkodásának költségeit, de a teljes egészében szerkesztőségi tartalom elkészítésére semmilyen befolyással nem bírt.)
