Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
2011 januárban jártam először a Zengőn, amikor szokásos félrenavigálásomnak köszönhetően teljesen rossz (kerülő) irányból közelítettük meg a csúcsot. De a töketlenségnek is megvannak ám a hozadékai, ebben az esetben például az, hogy felfedeztük Magyarország általam ismert esőházainak legbarátságosabbikát, aminek nyugalmát két év múlva alaposan feldúltuk három fiammal. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
A hely: A Zengőtől 500-600 méterre, a gerinc egyik tölgyfája alatt megbújó faház előtt biztonságos tűzrakóhely van, földszintjén asztal és több vaskos pad áll. Az emeleten található a nyugati oldalon nyitott manzárd, ahol a hálózsákokat le lehet teríteni.
A túra: Püspökszentlászló széléig utaztunk, ott a kocsit letettük egy árnyékos parkolóhelyen, majd feltankoltunk vízzel a falu szélén működő Hettyey forrásnál. (A forrást Hettyey Sámuel megyéspüspök építette 1898-ban, a zöld kiskapu mögött csobog.) Négyünkre négy liter vízzel számoltam az esőházig, azzal a szándékkal, hogy este a csúcs alatti Gizella forrásnál újratankolunk.
A Hettyey forrástól a kék négyzet – sárga sáv jelzést követve indultunk el. A két jelzés egy kilométernyi enyhe emelkedő után válik el. Két éve a kék úton maradtunk, ami elvitt a Zengő alatt, sőt túlvitt rajta. Akkor egy jelzés nélküli, meredek erdei úton másztunk fel végül, és a másik oldalról közelítettük meg a csúcsot.
Most maradtunk a sárga jelnél, ami egy idő után szintén meredeken kezdett emelkedni. Ez meglátszott Leó ábrázatán is, aki még egy (hálózsákkal) teli hátizsákot is cipelt.
Olivér alaposan meg volt pakolva, az ő zsákjában három hálózsák volt, plusz felkötöttem rá a derékaljakat is. Az indulástól számítva 2,5 kilométer hosszú, 300 méter magas emelkedőt egy órás sétával küzdöttük le, amikor feltűnt a torony a fák között.
Felmásztunk a geodéziai mérőtorony tetejére, ahonnan Hosszúhetényre és a Nyugat-Mecsekre nyílik a legjobb kilátás.
A torony oldalán emléktábla emlékeztet a zengő-hegyi csatára, amikor a civilek a testükkel akadályozták meg, hogy munkások kivágják a fákat az ide tervezett NATO-lokátor helyén.
Miután kibámészkodtuk magunkat továbbmentünk a sárga jelzésen, és pár száz méterre a csúcstól rátaláltunk az esőházra. Szerencsére nem foglalta le senki, ezért felvittük az emeletre a cuccainkat, és leterítettük a hálózsákokat.
Marha nagy hőség volt, ezért egy egyórás délutáni sziesztát engedélyeztem magunknak az esőházban. A házra boruló fakorona aránylag jó árnyékot biztosított, de néha a szellő is átjárta a hálónkat. (Persze a kisebb fiúk nem bírtak magukkal.) Öt-hat óra felé jónak láttam elindulni vízért.
A kiszemelt Gizella forráshoz jó 150 méter szintet kellett ereszkedni lefelé a Bodzás-völgyben, és abban sem voltam biztos, hogy ebben a száraz, meleg időben nincs-e kiszáradva. Az útra Vili kísért el, aki 7 éves kora ellenére olyan energiával rendelkezik, mint két felnőtt (feltéve, ha nem unatkozik közben).
Szerencsére a Gizella forrás működött, igaz, épp, hogy csak csordogált belőle a víz. A három palackot körülbelül fél óra alatt töltöttük fel, közben Vilivel még mi is megittunk legalább egy liternyi finom hideg forrásvizet. Visszaérve kis tüzet csináltunk, majd a parázson megsütöttük a felcipelt virslit-kolbászt-szalonnát.
Szép lassan beesteledett. Az esti kilátómászás ötlete nagyon tetszett a fiúknak. Alkony végére értünk fel. Olyan jól éreztük magunkat odafönt, hogy megvártuk, míg teljesen besötétedik.
Visszafelé a fejlámpa fényénél alig találtuk meg az esőházat. 10-11 óra körül dőltünk le. A két kisebb fiú azonnal elaludt (nekik volt a legvastagabb derékaljuk és hálózsákjuk), mi Olivérrel egy kicsit megszenvedtük a kemény deszkát. Éjszaka feltámadt a szél, és befújt a deszkák között, azaz elkélt a hálózsák. Másnap Leó meg is jegyezte, hogy „esőháznak lehet, hogy esőház, de hogy nem szélház, az biztos”.
Reggel Vilivel együtt ébredtem 7 óra körül. Természetesen volt kedve eljönni egy reggeli fotózásra a Zengő csúcsára. Kicsit tisztább volt az idő, mint előző nap délután.
Itt meséltem el Vilinek a Zengő mondáját, ami szerint szerint minden évben egyszer, a virágvasárnapi mise idején megnyílik a hegy gyomra. Ilyenkor a hegy morajlik, és belülről hallatszik a bennrekedt kincskeresők kiabálása. Legjobban azé a kincskereső asszonyé hallatszik, aki a hegy gyomrában hagyta el a csecsemőjét, és ettől megőrült. Kedves, gyermekbarát monda.
Mire visszasétáltunk az esőházhoz, a két másik fiú is felébredt. Kisebb mosakodás után összepakoltunk, és elindultunk, hiszen várt még minket a Mecsek nyugati fele a tévétornyos Misinával és a Tubessel.
Püspökszentlászlóról átgurultunk Pécsre. A döbbenetes kánikula miatt úgy döntöttem, hogy kocsival megyünk a Misináig, és csak onnan gyaloglunk át a Tubesre a kábé két kilométer hosszú gerincúton. Az 535 méter magas Misina-tető a 197 méteres tévétoronnyal (az ország legmagasabb épületével) leginkább a Kékesre emlékeztetett, műúton, autóval, sőt busszal is fel lehet menni, a környék teljesen kiépített. Igaz, az üzletek egy része üres és kihalt. A kilátóba gyorslift visz, de mikor megtudtam, hogy több, mint 800 forintért, inkább lemondtam róla.
A két túra térképe:
A Misinát egy lankás hegygerinc köti össze a 611 méter magas Tubessel, a nyugati Mecsek legmagasabb csúcsával. Széles murvás ösvény vezet végig rajta. Az út nagy része árnyékban visz, de ennek ellenére szinte senkivel sem találkoztunk a fojtogató melegben.
A hőségben szinte megolvadt az út menti fenyves, csak úgy dőlt a finom fenyőillat. A gerincút közepén van az ország egyik leghangulatosabb kilátója, a Kis-Tubes kilátó, amit 1959-ben építettek.
Az árbóckosárszerű kilátókörből belátni egész Pécset.
Továbbhaladva még egy kilométer a Tubes csúcsa, rajta a 2001-ben átadott, 22 méter magas János-kilátóval. A helyiek ezért a pontért is megküzdöttek: miután a Zengőn megtorpedózták a lokátorépítést, a NATO a Tubesre helyezte volna át az építkezés helyszínét. A hegy 2010-ben menekült meg végleg a katonáktól. Kár lett volna érte.
Kelet felé a Misina tévétornya meredezik:
Észak-keletnek a Kelet-Mecsek vonulata húzódik a Zengővel. Észak-nyugat felé a Pécsi-tó és az Orfűi-tó vize csillan meg.
A Tubestől elég hamar visszaértünk a Misinára, bár a hőség láthatóan megviselte a fiúkat. A kocsiba ülve kábé három óra alatt otthon is voltunk Budapesten.
Konklúzió: A Mecsekre érdemes legalább két napot szánni. Így is kimaradt több érdekes rész, például a Babás-szerkövek vagy a Melegmányi-völgy vízesései, de mi a csúcsokra koncentráltunk. A Zengő elhagyatottabb, de természetközelibb, a Misina-Tubes gerincet viszont bűn kihagyni. Szállásnak ajánlom az esőházat, a fiúk tökéletesen meg voltak vele elégedve, hidegebb időben pedig Püspökszentlászló parasztházait, esetleg kulcsosházát. Több fürdőhely is van a közelben: nyáron a Pécsi-tó strandja, télen a sikondai fürdő, ahol, ha marad idő, ki lehet áztatni a fáradtságot.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2013-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További Szépkilátás túrák a Mecsekből és környékéről:
