Magyarország második legjobb sziklakilátópontja

2022. szeptember 17. – 00:53

Magyarország második legjobb sziklakilátópontja
A Nagy-Péter-mennykőn

Másolás

Vágólapra másolva

Nem is tudom, miért akartam a Zemplénbe menni. Messze is van (Budapesttől), nem is túl magas, nincs is olyan nagy híre. Ja, de tudom már! Nem messze van a Megyer-hegyi tengerszem, amit nemrég Magyarország legszebb helyének kiáltottak ki egy internetes szavazáson. Ha pedig már ott vagyunk, felmegyünk a Zemplénbe is, gondoltam. A vége az lett, hogy a tengerszem, bár tényleg szép, messzire elmaradt a Zempléntől, mind hangulatban, mind látványban. Ennyit az internetes szavazásokról. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)

Péntek késő délután indultunk Gabival, munka után. Előzőleg lefoglaltunk két szállást. Vadromantika vagy kényelem? – tettem fel a kérdést Gabinak, aki egyikről se akart lemondani. Ezért első éjszaka a 250 kilométerre fekvő hegylábi falucskában aludtunk Erdőhorvátiban (2500 fő/éjszaka) egy vendégházban, másnap estére pedig kivettem a Zemplén kellős közepén, minden civilizációtól jól messze álló Istvánkúti turistaházat, kőkemény 1000 forintért kettőnk számára. (Se áram, se csatorna, se térerő. Víz a forrásból, hő a vaskályhából.)

Estére értünk Erdőhorvátiba, ahol egy gyors serpenyős szalonnás-kolbászos-gombás-hagymás-paprikás mix után el is dőltünk. Másnap délelőtt odébb gurultunk 20 kilométerrel a tengerszemhez.

Megyer-hegyi tengerszem

Egész közel le tudtam parkolni, egy kis séta után ott is voltunk az egykori malomkőbányánál, aminek az aljában tavat képezve összegyűlt a víz. Nem akarok sok szót pazarolni a tengerszemre, beszéljenek helyettem a fotók.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

El kell ismerni, tényleg érdekes, ahogy a 10-20 méter magas függőleges sziklafalak beleszakadnak a tó fekete vizébe. A tavat jól körbe lehet sétálni egy félóra-óra alatt, mindenféle szögből és magasságból el lehet mélázni a látványon.

Egy helyen egy mesterséges sziklaszorosban ki lehet sétálni a partjára is. (Ezen az úton görgették fel anno a malomköveket.)

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Kellemesen ki van korlátozva az út, profi az egész turistahely kialakítása, talán ezért volt nekem egy kicsit túl mesterkélt. Fürdeni sajnos még hideg volt a víz, felfújhatós csónakot meg nem hoztunk, pedig az még egy izgalmasabb vállalkozás lett volna.

Visszaültünk a kocsiba, és irány Háromhuta, az utolsó civilizált hely az Istvánkúti turistaház előtt. Útközben áthajtottunk Tolcsván, ahol egy pincében felszerelkeztünk egy liter helyi furminttal.

Helló Zemplén!

A másfél órányi út Középhutától öt kilométer hosszú felfelé, amiben van egy combosabb 300 méter szint emelkedő. Először a sárga jelzésen nyomultunk a Mlaka-rétig, majd a kék jelzésen haladtunk tovább.

Kis fekete rovarokkal volt tele az összes bokor, az út. Bő óra múlva értünk fel először a vadászházhoz. Már erősen délután volt. Na így képzelem én a klasszikus horrorfilmekben szereplő baljósan elhagyatott erdei kunyhókat, ahol az oda kiránduló x fő fiatal diák szépen sorban, de válogatott kínzások között elhalálozik valami elmeháborodott sorozatgyilkos vagy szellem működésének eredményeképpen.

Fent az erdészház, lent a turistaház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fent az erdészház, lent a turistaház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fent az erdészház, lent a turistaház – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Szerencsére a szállás száz méterrel odébb, a tégla turistaházban volt. Bár nehezen verekedtük át a zárakon és lakatokon, mikor bejutottunk, láttuk, hogy a ház nincs elhanyagolva. Gondosan kisöpörték, tiszta az asztal, és felszerelték minden olyan kellékkel (gyertya, tűzifa, fejsze, pokrócok), ami kellhet ahhoz, hogy ne szenvedjünk hiányt. (A házakat azóta felújították, de nem hiszitek el: nem lehet megszállni bennük!)

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Gabi egy kicsit zsonglőrködött az energianyalábokkal a szobában. Ittunk egy kis furmintot a megérkezésre, majd megtárgyaltuk, hogy süssünk valamit tábortűzön, vagy menjünk el még előtte a közeli Sólyom-bércre (564 m). Ez utóbbi javaslat győzött.

A háztól visszafelé kellett elindulni, amerre jöttünk. Körülbelül fél órát sétáltunk, amikor odaértünk a bércre vezető sárga háromszög jelzéshez. Itt egy kis kaptató után elértük a csúcs kapuját egy büszkén feszítő sziklaszálat. Ahogy a sziklákon közeledtünk a Sólyom-bércre, furán kellemes előérzet töltött el.

Vigyázat, most elragadtatott rész következik! Nagyon ritka az olyan hely, ahol az erdőből hirtelen lép ki az ember a sziklafal tetejére, ahonnan olyan panoráma tárul elé, ami azonnal beszippantja. Eddig talán a bükki Tar-kőnél éreztem hasonlót.

Sólyom-bérc – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Sólyom-bérc – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Sólyom-bércre lépve komolyan olyan érzésem támadt, ha egy óriási levegővétellel teleszívnám a tüdőmet és kitárnám a szárnyaimat, akkor elrugaszkodva a sziklafaltól végighussanhatnék a völgy felett. Nem is értem, miért élnek az emberek külöböző kábítószerekkel, mikor ez maga a kábítószer.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Előttünk a vonulat, jobb végén a távolban Regéc várának romjai. A völgy háborítatlan békében kígyózott a gerinc alatt. A helyzetet szinte a giccsességeg fokozta a lemenő nap.

Gabi mosolyából lerítt: vadromantika kipipálva. Lejjebb a sziklába építva felfedeztünk héhány beépített biztosítópontot, ami azt mutatta, hogy a sziklamászók is megtalálták maguknak ezt a király helyet. Egy fél órát tölthettünk a Sólyombércen, már sötétben indultunk vissza.

A háznál még sütöttünk egy kis kolbászt meg virslit, majd beültünk furmintozni. Gabi a gyertyákkal nagyon hangulatosra varázsolta a helyet, a kályhában ropogott a tűz. Úgy voltunk vele, hogyha még egy évig kellene itt maradnunk, ebben a tökéletes csendben és elszigeteltségben, azt se bánnánk. Azért az éjszaka nem volt ilyen nyugalmas. Álmomban folyamatosan rablókkal és haramiákkal harcoltam, akik állandóan megtámadták kunyhónkat és mindenféle rosszat akartak. Hiába, nem szoktam hozzá az erdő közepén alváshoz.

A három túra térképe:

Nagy-Péter-mennykő

Másnap borult ég fogadott minket reggel. Nem érdekelt nagyon minket, mert végig esős időre számítottunk. Felvettük az esőkabátot, és nekiindultunk másik előre kiszemelt célunkhoz, a Sólyom-bércnél is többet ígérő nevű Nagy-Péter-mennykőhöz (709 m).

Fokozottan védett nyíresen vágtunk át, úgy látszik a nyírfa ritka lehet ilyen magasságban. A kék jelzésről leválva a sárgán kaptattunk tovább. Ha sárga, akkor szalmasárga, ha szalmasárga, hát sárga: kisütött a nap is.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Bár az úgynevezett „kibukkanási élmény” nem volt olyan intenzív, mint a Sólyom-bércnél, azért itt is szinte visszahőköltem a látványtól. Ha lehet azt mondani, a panoráma még a sólyom-bércit is felülmúlta. Szemben északra a Nagy-Milic csúcsosodott, azon túl már Szlovákia terül el.

Nemcsak a Canon lencséje, mi is alig tudtunk betelni a kilátással. Ha meg kellene választani az ország legszebb természetes kilátópontját ezt választanám. Na jó, a Prédikálószék megelőzi egy hangyányival, a Tar-kő meg talán holtversenyben van.

Visszafelé egy nagy zöld réten mentünk át, ami kínálta magát egy kis lustálkodásra. Gabi valamelyik felmenője biztos juhász volt, mert imád napsütötte erdei réteken elfeküdni és süttetni a hasát, és azt hiszem ez a tevékenység nekem sincs egyáltalán ellenemre, sőt a túrákon az egyik kedvenc tevékenységemmé vált.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Félórát sütkéreztünk, amikor sajnos elment a nap. Ráérősen visszaballagtunk a házba, rendet tettünk magunk után, és sajnálkozva elindultunk Középhuta felé, ahol a kocsit hagytuk.

Nagy-Milic, kis kilátás

Nem először voltam a Zemplénben, három éve március közepén, a magyarországi csúcsgyűjtő körutunkon felgyelogoltunk a két nagyobb fiúval a Nagy-Milicre. Füzérben álltunk meg a kocsival, onnan hágtunk fel a 893 méter magas csúcsra, aminek az elnevezése a lexikonok szerint egy szláv személynévre vezethető vissza.

Füzéri vár – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Füzéri vár – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Füzéri vár – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Füzér vára mellett kíváncsian mentünk el, de a desszertet a végére tartogattam. A felfelé úton nem emlékszem semmi különlegesre.

A csúcson kilátás nem, viszont egy szlovák címerrel ellátott kőobeliszk viszont várt minket. A csúcs ugyanis pont a határon van.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Kis pózolás után visszafordultunk, és leloholtunk az igazi látványossághoz. A vulkáni kúpon üldögélő várromhoz vissza kellett egy kicsit kapaszkodnunk, de megérte.

A várrom elég jó állapotban van, be lehet járni zegét-zugát az ágyúréstől az egykori koronaőrző teremig. (1526 után ugyanis egy évig itt őrizték a magyar koronát.) Ha a hegyen nem kaptunk a kilátásból, itt bőven bepótolhattuk.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Jó sokáig elvoltunk fent, ami azt mutatja, hogy nem lehet unatkozni. Gondolom, így érezték lakomáikon az Aba nemzetség tagjai is, akik 1264 előtt építették fel maguknak. (A várat azóta, mármint túránk óta teljes körűen restaurálták.)

Konklúzió: Tulajdonképpen a posztban már ellelkendeztem magam Zemplénnel kapcsolatban: a Sólyom-bérc és a Nagy-Péter-mennykő szerintem Magyarország legszebb és legjobb hangulatú természetes kilátóhelyei közé tartoznak. Fél óra eltöltése rajtuk felér egy egyhetes all inclusive wellness nyaralással, azaz inkább simán túltesz rajta. Egy nap az Istvánkúti turistaházban pedig jobb egy hónap idegszanatóriumnál. Emberek, zaj, felesleges zargatás sehol, csak a végtelen csend, és nyugalom. Biztos vannak még eldugott pontjai a hegységnek, amit fel kell fedeznem, mert hogy ide még visszamegyek az biztos. A gyerekek számára egyértelműen a füzéri vár volt a látványosság, nem szabad kihagyni.

2020 óta a Megyer-hegyi tengerszem sziklafalait via ferrátán is be lehet járni:

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!