Egy évig tervezgetem, hogy a 2013-14-ben felújított négy turistaház mentén végigtúrázok a Pilisen és a Visegrádi-hegységen. Az idő 2014 november végén jött el, amikor három nap szabadságot ki tudtunk venni Gabival az útra. Mindenképpen hétköznap akartam menni, hogy a kellemes izoláltsági érzést ne törje meg véletlenül se egy hangosan mulatozó vendégcsapat valamelyik házban. Kíváncsi voltam arra is, hogy egy év alatt hogy bántak a magyar turisták a súlyos tízmilliókból renovált menedékházakkal: megbecsülték vagy lelakták? (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Vándorlásunk Szentendrében kezdődött hétfő délben. Odáig HÉV-vel mentünk. Kora délután értünk fel a Kő-hegyi menedékházba, ahol sokszor megfordultam korábban, sőt üzemeltetőjével, Péterrel átbeszélgettünk már pár éjszakát.
Csak fent derült ki, hogy a ház hétfőn és kedden szünnapot tart. Péter társa, Lackó viszont kinyitott a kedvünkért, hogy elmajszolhassunk egy lilahagymás zsíroskenyeret.
Az eddig is elég jól karbantartott ház inkább külsőleg változott. Leszigetelték, kapott egy teraszt. Mivel nagyon az út elején voltunk, nem terveztem itt megszállni. Az elmúlt években amúgy is alaposan megismertük a Kő-hegyi menedékházat, ami képzeletbeli listámon egyébként a mindenképpen dobogós helyen van.
A szobákba azonban felmentem egy összehasonlító fotó kedvéért. Négy és nyolc fős hálók vannak, a berendezés puritán, az új emeletes ágy fából van. Összesen 24 ember fér el a házban.
A kő-hegyi ház teljesíti a turistaházak két alapkövetelményét: nem visz fel aszfaltos út (kellően elzártan van a természetben), és van büfé (étel, ital). Ami kiemeli a többi közül, az a bensőséges hangulat és az üzemeltetők közvetlensége.
A Lajos-forrás felé mentünk tovább, ahol évek óta rogyadozik az egykori Dréher vadászlakból lett volt Ságvári Endre turistaház. Ehhez az épülethez még nem nyúltak, bár benne van a turistaház-újjáépítési programban. Ezért most nem is foglalkozom vele. (Azóta sem nyúltak hozzá, mondom most, 2022-ben.)
Utunkat hosszan fegyverropogás kísérte, ágyúdörgéssel. Először riadtan néztünk egymásra, hogy elkezdődött a polgárháború, de aztán leesett, hogy a közeli, Dömör-kapu alatti honvédségi lőtéren tarthatnak lőgyakorlatot. A ködös, hűvös időhöz jól illettek a mélyből érkező durranások.
A Lom-hegyi nyeregnél álló Tölgyikrek mellett megálltunk egy kicsit teázni. A kéttörzsű fának az egyik törzse sajnos már leszakadt. Hogy mi történt vele, a jég törte le vagy villám csapott bele, nem tudni. A nevezetes fától nem messze két vadász egy terepjáróval megállt mellettünk (az egyik vadász ölében puska feküdt), hogy eltévedtünk-e, mert hamarosan ránk sötétedik. Megnyugtattuk őket, hogy a sárga jelzésen megyünk Pilisszentkeresztre, és jól tudjuk az utat.
A község boltjában bevásároltunk az aznapi vacsorához (rizs mexikói babbal), és fél hét körül a Som-hegyi turistaházhoz értünk. Állandó gondnokság itt nincs, a kulcsot a házra naponta ránéző erdész egyetemista adta át nekünk a kapuban, ő fűtötte fel a kazánt is. Tehát Som-hegyen inkább kulcsosház, mint klasszikus turistaszállás működik, igaz aszfaltút ide sem jön fel az 500 méterre fekvő faluból.
A Som-hegyi házon meglátszik, hogy a turistaház-felújítási program vezérhajója, amit tavaly ősszel maga Orbán Viktor adott át. Az épületre 80 millió forintot költöttek, minden első osztályú, mondhatjuk, tényleg osztrák hütteszínvonal (persze harmad akkora szállásdíjjal).
A konyha ikeás high-tech, az edények akár egy friss házaspár új otthonában. A villanyrezsó melletti étkező hangulatos, a vacsorát kiváló kedvvel fogyasztottuk.
A szoba központi fűtéses, az ágyakon tiszta huzattal bevont ágynemű, a sarokban meleg vizes zuhany. Kicsit végig úgy éreztem magam, mintha egy gazdag rokon drága nyaralóját kaptuk volna meg ingyenesen. Ketten voltunk az egész házban. Mint megtudtuk, a 13+17 férőhelyes házat főleg családok, társaságok bérelték az elmúlt évben, de egy vendég kedvéért is kinyitják. Egy egyetemista lány például itt készült vizsgáira, tök egyedül, négy napig.
A bakancsot természetesen az előtérben le kell venni, viszont közpapucs az nincs, mint a szlovák vagy osztrák menedékházakban. Ezt talán még lehetne orvosolni. Este tíz körül fejlámpás szurdoktúrára indultunk a közeli Dera-szurdokba, amit valóban méltánytalanul kihagytam a legutóbbi szurdok TOP10 válogatásból. A kis túra a sötétben, a csúszós köveken elég izgalmasra sikerült az ácsolt fahidakon át-átvezetett kanyargós ösvényen, jó fotót viszont nem tudtam lőni. Másnap reggel ilyen kilátás fogadott a Pilisszentkeresztre néző ablakból:
Kedvünk is lett lesétálni, és meginni egy jó kávét a főúton levő cukrászdában, mielőtt nekivágunk a Pilis-tetőn épített új kilátónak. A hegyet a pilisszántói oldal szerpentinjén közelítettük meg a zöld jelzésen, amiből végre (zöld háromszöggel) jelölt turistaút visz fel a csúcsra. Eddig csak tilosban lehetett megközelíteni a hosszan elnyúló fennsíkot, ahol az elmúlt rendszerben légvédelmi bázis működött. A szerpentin kapaszkodva beugrott, mennyit izzadtam itt a Kinizsi
Százason.
Tavaly, amikor legutóbb jártam a Pilis-tetőn, még egy lezárt vasbeton geodéziai mérőtorony állt rajta, amit idén átalakítottak kilátóvá. Előző este egy kevés hó eshetett, ami a kilátó legfelső szintjét egy centi vastagon bevonta széloldalról. Felfelé lépdelve vettem észre, hogy az emeleteket direkt (vagy véletlenül) úgy alakították ki, hogy 4-5 hálózsák is elférjen kényelmesen a fordulóban. Tervbe is vettem, hogy nyáron egy éjszaka kint alszunk a legfelső szinten a fiúkkal.
Eszméletlen lehet a Pilis legmagasabb pontján a napfelkeltére ébredni. A Nagy- és a Kis-Szoplák mellett elhaladva becéloztuk a Pilis-nyerget, de előtte egy kis kerülőt tettünk a szép kilátással kecsegtető Fekete-bércre. Bár az idő felhős-ködös volt, az elénk terülő lélegzetállító teret még így is jól lehetett érzékelni, közepén az elzárt völgyi csendben meghúzódó Pilisszentlélek füstölgő kéményeivel:
Bár a gerincen egyszerűbb lett volna besétálni második szálláshelyünkhöz, a fekete-hegyi Sasfészek turistaházhoz, leereszkedtünk inkább a faluba, hogy feltöltsük készleteinket. A falu vegyesboltját a Klastrom söröző tulajdonosa üzemelteti, egyazon épületben, így egy sör és egy jéger között be tudtunk vásárolni annak ellenére, hogy a kisbolt már délben bezárt.
A turistaházhoz erős háromnegyed órás kapaszkodó vitt, ahol 5-kor már várt minket a ház gondnoka a jól befűtött cserépkályhával. A Sasfészek (aka Fekete-hegyi turistaház, aka Berda József turistaház) inkább menedékház-jellegű, és komfortfokozatban lejjebb áll, mint som-hegyi párja. Elzártabb is annál, de épp ez benne a jó.
Nemrég újították fel ezt is. A konyhában elmés szerkezet juttatja a mosogatóba az esővizet, nagy hordóban áll az ivóvíz, újak a szoba-konyha bútorok. Melegvíz ugyan nincs, a budi is 30 méterrel odébb, az erdőben található, de ez már egy igazi turistaház. Büfé, állandó gondnokság itt sincs, de innen valahogy nem is hiányzik.
Itt is le kell venni a sáros bakancsot, viszont jut papucs. A fenti emeleten egy nagyon jó fekvésű terasz van nagyon szép kilátással Esztergomra, amit inkább azért nyáron lehet jól kihasználni. Most nem láttunk semmit.
A hálóterem fent van, 12 ággyal és egy új vaskályhával. Mi lent aludtunk, mert a földszinten is van két ágy, és a cserépkályát elég volt bedurrantani kettőnknek. Szerencsére ugyanis itt sem volt bérlőtársunk.
A konyhában van minden: edény, gázrezsó, hűtő (a ház állítólag napelemmel működik, amit aggregátor egészít ki), sőt egy kicsit sok is. Minden vendég hagy itt valamit. A lekvártól a fűszerig, a keksztől az üveg borig, tele a kamra mindenfélével, aminek a többségéből azonban nem valószínű, hogy fogyaszt valaha bárki is.
A ház üresen pároknak tökéletes, de inkább társaságok járnak a gondnok szerint. Ha két külön társaság érkezik, az lehet jó is, lásd a hidegkúti turistaházas kalandunkat, amikor a hamar összebarátkoztunk a gitáros-éneklős csapattal. De lehet rossz is, ahogy a vendégkönyvben valaki írta: egy kétgyerekes család és egy mulatósabb csapat volt összezárva esős időben két napig.
A falon Berda József költő fényképe nézi a vendégeket, a Fekete-hegy nagy rajongójáé, akinek a nevét tiszteletből a turistaház viseli. A cserépkályha jó meleget biztosított: a serpenyős krumplis tészta vacsora után úgy aludtunk a mély csendben, mint a bunda.
Reggel halk, de következetes kopogtatásra ébredtem. Először nem tudtam mi az, de aztán megláttam a cinkéket. Volt, hogy egyszerre 4 is nézett befelé a házba kíváncsian, a többiek az ablakdeszkát kopogtatták csőrükkel:
Ennél jobb ébresztőt nem is kívánhattunk. A krumplis tészta maradékát megreggeliztük, aztán tovább álltunk Esztergom felé.
A sárga kereszt jelű úton ereszkedtünk le a völgybe, amit csak azért említek, mert ez szerintem Magyarország egyik legnehezebben követhető turistaútja. Az ösvény teljesen eltűnt az avar alatt, a jelzések teljesen következetlenül tűntek fel a fákon, főleg a lenti szakaszon. Ahogy átkeltünk az úton és a patakon, a turistaút ismét bújócskát játszott velünk. Külön börleszkfilmet lehetett volna forgatni arról, ahogyan a patakmeder különböző pontjain feltűnve tanácstalanul vakargatom a fejemet, és a vad jelzéskeresés közepette esek-kelek a direkt a lábam elé kígyózó gallyakban.
A telefonos gps-es turistatérkép végül kisegített a bajból, de senkinek nem kívánom, hogy ezen az úton saját szemére hagyatkozva, horribile dictu éjszakai sötétben tébláboljon. Maga a patakmeder viszont minden viszontagság ellenére szép, vadregényesen kanyargó volt.
Kiérve a völgyből, lassan elhagytuk a Pilis hegyeit, és nyugodt hangulatú dombos vidékre jutottunk a sárga jelzésű úton. Eszembe jutott a Sárga 70 teljesítménytúra eleje, amit akkor még nagyon élveztünk (a vége felé már nem annyira). Levezetésnek tökéletes terep volt, kényelmesen bandukolva értünk ba a Vaskapu-hegy alá, aminek a tetején 3 napos túránk utolsó állomása, a Vaskapu turistaház (másnéven Brilli Gyula turistaház) várt ránk.
Pont szürkületkor értünk fel, hogy egy jó vaddisznópörkölttel és egy brassóival megünnepeljük a jó útvonalválasztást a ház éttermében. A menedékház a rendszerváltás után egy éles kanyarral rövid időre diszkóvá változott, a kétes dicsőségnek egy késelés vetett véget.
A házat a balhé után bezárták, majd 2011-ben egy alapos felújítás után újra megnyitották az eredeti funkciójában. A tavalyi renoválás erre tett még rá egy lapáttal. A ház aszfalton, kocsival is megközelíthető Esztergomból, ami némileg levon a turistaértékéből.
2013-ban voltunk itt Gabival ünnepelni, azóta itt is kicsit változott a helyzet. Megcsinálták például dézsák környezetét, ahol a decemberi mínuszokban pezsgőztünk.
A vendéglőrész ugyanolyan hangulatos maradt, a szobákban most nem voltunk fent. Tavaly a háztól lesétáltunk a Búbánat-völgybe, ahol bánatosan szép horgásztavak sorjáznak egymás mellett különleges hangulatban.
Most a vacsora után egyenesen lekocogtunk az esztergomi volánbusz-pályaudvarra, hogy elérjük a 6 óra 10-es járatot, ezzel befejezve a három napos túrát.
| Ház | Ár (Ft/fő) | Büfé | Zuhany | Férőhely | Távolság a parkolótól |
| Kő-hegyi | 3300 | Van | Van | 24 | 3/4 óra |
| Som-hegyi | 3300 | Nincs | Van | 13+17 | 20 perc |
| Fekete-hegyi | 2000 | Nincs | Nincs | 12 | 3/4 óra |
| Vaskapu | 8000 /szoba | Van | Van | 6+6 | saját parkoló |
Az aktuális árakat a Pilisi Parkerdő oldalán lehet megtalálni, ide kattintva.
Konklúzió: Örülök, hogy kitaláltam ezt a túrát, szerencsénk volt, hogy pont egy héttel a nagy jégverés előtt mentünk. Bővelkedik látványosságban (szurdok, kilátó, bérc), a menedékházak kiválóak, mind másért jó. Három nap alatt kényelmesen meg lehet tenni ezt a 46 (16+16+14) kilométert, de ha valakinek nincs ennyi ideje, két nap alatt sem egy ördöngös feladat. (Esztergom felé a Fekete-hegyi szállással, esetleg a Búbánat-völgyi kiegészítéssel, Budapest felé Som-hegyi megalvással.) Én inkább a három napos verzió mellett teszem le a garast, így lehet igazán átvenni a környező természet nyugodt ritmusát. HÉV- és buszjegyekkel, szállással, étellel-itallal (vérmérséklet szerint) cakompakk 10-15 ezer forintból ki lehetett hozni a három napot 2014-ben. (Ahhoz, hogy ez a költség 2022-ben is kijöjjön, nagyon össze kell húzni a nadrágszíjat, inkább mondanék rá most 20-25 ezer forintot.) Ami pedig az elején feltett kérdést illeti: nem lakták le, látszik, hogy vigyáznak a turisták az új házakra. Maradjon is ez így.
Bónusz: A Fekete-hegyi turistaház nélkül sose ismertem volna meg Berda József költőt (1902-1966), a hely nagy méltatóját, akinek versei személy szerint telibe találtak engem. Kedvcsinálóként itt a poszt végén idézem egyik legjobb versét, aminek alaphelyzete előttem sem ismeretlen. Vigyázat, érzékeny orrúak inkább ne olvassák el!
Berda József: Különös idill
Rámjött a szükség s bármily fertelmes
beszélni erről: mégis nagy, emberi
öröm volt leguggolni a széles dereku
fűzfa mögé s ripsz-ropsz, máris ott
párolgott a kis barna dombocska a csillogó
fehér havon. Mindez oly közönségesen kedves
mívelet vala, hogy leginkább hallgatni illenék róla,
de feltápászkodásom közben egy karcsú szán
ringott el közelemben, tele jókedvű társasággal.
Nyilván rajtam derültek harsogó nevetéssel;
meglátván a furán felkelő napot, mi
végül engem is köhögésig menő nevetésre
ingerelt, érezvén gyarlóságom félszeg okát.
De még ennél is nevetségesebb volt az a drámai
pillanat, mikor elhagyván megkönnyebbülésem
szinhelyét, mint a kilőtt nyilak tömege, úgy
repültek otthagyott maradványomra a csikorgó
fagyban oly sokat koplaló árva verebek,
hogy szinte nem tudtam: sirjak-e, nevessek-é?
S ha láttad volna; mint csipogtak-csiripeltek,
örvendeztek és verekedtek e komoly bőség láttán!
Csak akkor értenél meg igazán: mire is volt jó
ez a szemérmet sértő, egészséges művelet s
bizony nem botránkoznál meg sohasem, ha ilyen
furcsa gondolatok is foglalkoztatják elmém néhanap.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További pilisi túrák a Szépkilátáson: