Allegri kiborulása után itt a Mottismo – a Juventus makeovert kap, és élvezi

„Anyám, én nem ilyen lovat akartam” – hogy az örökbecsű slágert milyen gyakran énekelte a második Massimiliano Allegri-korszak során az átlag Juventus-drukker, vagy éppen a hatalmas lovis mesteredző, azt nem mernénk megtippelni. Az első korszakában öt bajnoki címet nyerő és két Bajnokok Ligája-döntőbe is bejutó livornói sztáredző torinói visszatérése még a legnagyobb jóindulattal is egyértelmű kudarc volt, hiszen az esztétikailag rengeteg kívánnivalót hagyó második Allegri-korszak alatt a csapat nulla napot töltött a tabella élén. Mindezt egy olyan legendás klubnál, melynek a mottója „Vincere non è importante, è l'unica cosa che conta” vagyis „A győzelem nem fontos, csak ez számít”.

A Juventus 2021-ben meghalt legendájának, Giampiero Bonipertinek a híres szavai ezek, ő 1971–1990 között a Juventus elnöke, majd 2006-tól tiszteletbeli elnöke volt, a mottóját a csapat 2012–2013-as mezeibe is belevarrták. Az ötszörös bajnokot, a Trio Magico (John Charlesszal és Omar Sívorival alkották az 50-es évek végén) tagját az olasz futball és a Juventus egyik legjelentősebb játékosaként tartják számon, jó néhány gól- és meccsrekordját csak a kétezres évek derekán törték meg olyan modern kori Juventus-ikonok, mint Alessandro Del Piero vagy Gianluigi Buffon. Ahogy Bonipertit a 90-es évek elején, úgy a Cristiano Ronaldo utáni korszak Maurizio Sarrit és Andrea Pirlót követő káoszában Allegrit is vissza tudta csábítani a Juventust hosszú ideje irányító Agnelli dinasztia.

Hogy mennyiben lett a Juventus és Allegri a Ronaldo-mánia áldozata még az első korszak végén, illetve milyen mértékben épült le a Giuseppe Marotta, majd Fabio Paratici fémjelezte vezetőség egészen a Plusvalenza-botrányon (tőkenyereség) át a világbajnokság alatti teljes lemondásig, az már nem jelen cikk tárgya. Mindenesetre Allegri soha nem látott hatalmat és fizetést kapott visszatérésekor, cserébe viszont csapata gyakran nézhetetlen, sokszor idejétmúlt futballt mutatott. Találó volt az a bizonyos orrhosszal nyerni, kifejezés ami „corto muso” néven Allegri által be is került az olasz értelmező szótárakba. Miután a klub kizárás miatt nem indulhatott egyik nemzetközi kupában sem, a kisebb terhelés mellett jól kezdődött a 2023–2024-es idény, olyannyira hogy január végén 1 pont hátrányban voltak csak az Interrel szemben. Ám a február eleji derbit egy góllal elbukták, és a hó végén már 12 pontnyi, behozhatatlan távolság volt köztük. Áprilisra a Juventus már felvette a kapcsolatot a Bolognával remeklő Thiago Mottával, Allegri pedig az Atalanta elleni május közepi kupadöntőn magából kivetkőzve mindenki ellen fordult.

Ennek következtében Allegri a meccs utáni kifakadása miatt a Juventus annak ellenére menesztette edzőjét, hogy megnyerték a Coppa Italiát az Atalanta ellen. „Allegrit a Coppa Italia-siker ünneplése közben látták, amint szóbeli vitába keveredett a Juventus sportigazgatójával, Cristiano Giuntolival, ám a meccs utáni, a Mediasetnek adott interjúban tagadta a vádakat. A LaPresse olasz hírügynökség szerint Allegri állítólag egy szövetségi ügyészre is kiabált, majd megrúgott, ezzel helyrehozhatatlanul megrongálta az egyik díszletvilágítást. A Juventus ezután a károk megtérítése iránt érdeklődött ugyanezen ügynökség szerint. Mindezen felül a TuttoSport című olasz lap szerint Allegri szóbeli vitába került a lap igazgatójával is” – foglalta össze a furcsa történéseket a CBS.

Építsük újra magunkat Giuntolival és Mottával

Agnelli, a vezetőség és Allegri távozása után a futballszakmai irányítást a tavaly júliusban még csak sportigazgató, az idei szezontól már ügyvezető igazgató Cristiano Giuntoli vette át, és ennek szellemében totális megújulást hirdetett meg. Ekkorra az Allegrival már a tavalyi idény közepétől nem beszélőviszonyban lévő új sportigazgató/nápolyi sikerkovács Giuntoli jó ár-érték arányban, 20 millió euróért megszerezte a fél Európa által körberajongott Khephren Thuramot, míg az előző idény legjobban védő kapusát, Michele Di Gregoriót 4,5 millió euró kölcsönvételi pénzért és 2 millió eurós fizetésért vitte Torinóba. Di Gregorio épp Gianluigi Donnarummát verte meg +10,4-gyel felülmúlva a „megakadályozott gólok” statisztikában a top 5 ligát összevetve. (Itt láthatók a Juventus érkezői és távozói 2024 nyarán.)

Giuntoli mentségére szóljon, hogy nem tudott igazolni az első 12 hónapban, az olyan játékosokat, mint Riccardo Calafiori, Jean-Clair Todibo, Jadon Sancho vagy Xavi Simons, nem lehetett mozdítani. Ugyanakkor szinte teljes vérátömlesztést kellett adminisztrálnia az Öreg Hölgynek, vagyis nagyjából félcsapatnyi melléfogást (Federico Chiesa, Filip Kostić, Moise Kean visszahozatala) és elképesztő fizetéseket kereső maradékot kellett elpasszolnia – Adrien Rabiot és Alex Sandro már elmentek, Danilónak 2025-ben, Arthur Melónak 2026-ban jár le a szerződése.

Giuntoli jelentős áldozatokra kényszerült, hiszen egyértelműen pénzzé tett olyan kiváló tehetségeket, mint Matías Soulé, Dean Huijsen vagy a Douglas Luiz-csereügyletbe beletett Samuel Iling-Junior és Enzo Barrenechea. Ez hosszú távon nem biztos, hogy nem bizonyul nagy hibának, főleg úgy, hogy a fent említett minőségi játékosok mellett letett voksa sem problémáktól mentes. Pierre Kalulu augusztus 21-én, Francisco Conceição és Nicolás González pedig csak augusztus 25–27-én, míg Teun Koopmeiners csak hosszas huzavona és az európai Szuperkupa után, augusztus 28-án érkezett. Vagyis Thiago Motta úgy jó hat-nyolc hét késéssel kapta meg a támadószekció legfontosabbjait. Az még hagyján, hogy a Nürnberg ellen felkészülési meccsen jórészt U23-as játékosokkal kellett kiállnia, de a bajnoki nyitómeccsen Tim Weah volt a jobbszélső (őt a félidőben a jobbhátvéd Nicolò Savona váltotta), míg a balon a húszéves Samuel Mbangula kezdett – ez annyira váratlan volt, hogy még saját ügynöke sem számított rá. Utóbbi hirtelen lett kulcsfigura, háromszáz Serie A-s perce alatt már egy gólja és három gólpassza is van, noha az idei szezonig csak a Serie C-ben és a Primaverában láthatták a nagyon-nagyon fanatikus Juve-drukkerek. A kényszermegoldásokat jelentő sort nagyjából szeptember közepéig lehetne követni, amikor is az akkor még remekül rajtoló és Romát verő Empoli elleni null-nullnál, illetve pár nappal utána a PSV elleni BL-visszatérésnél tudott Motta nagyjából egy olyan kezdőt felrakni a pályára, amit elképzelt.

Nézzük is, mi az a Mottismo, mit lehetett tőle várni a bolognai időszak alapján, és mi valósult meg eddig!

Beindul a Mottismo?

A Motta alatti Bologna a 2022–2023-as idény kilencedik helye után tavaly egy történelmi szezont futott, és az ötödik helyet megszerezve 1964 óta először jutott BL-be (akkor még BEK). Tette mindezt kiváló védelemmel (a hetedik legkevesebb kapott gól és tizenegyedik legkisebb engedett xG a top 5 liga 96 csapata közül) és közepesen agresszív labda elleni játékkal. Labdabirtoklásban a Bolognánál kiemelkedő stílusjegyként említhetők a rendkívül látványos Calafiori-beforgások és megindulások, valamint az is, hogy Joshua Zirkzee visszalépéseivel és kombinatív összjátékával ki tudtak bontakozni a nagy nyomás ellen (lásd Atalanta). Ugyanakkor csakúgy 54 bajnoki gólt lőttek, mint a Juventus (35-36. hely a topligákban). A siker másik záloga, hogy Motta remekül menedzselte a meccseket és használta ki azt az előnyt, hogy az európai kupákban érdekelt riválisai kevesebbet tudtak készülni nála, hiszen a Bologna nem volt érdekelt nemzetközi sorozatban.

Motta Öreg Hölgy-makeoverje: fiatalító hibrid presszing és labdás védekezés

Az idei Juventus 24,9 éves átlagéletkorral a Serie A második legfiatalabb csapata a Parma után, de a 96 darab top 5 ligás csapat között is csak hat fiatalabb keret van náluk. Csak a miheztartás végett, a tavalyi Juve 26,5-ös átlagéletkorral a 48. volt a rangsorban, míg Motta Bolognája 25,2-vel a 15. helyen állt, így ennek, és a Speziánál eltöltött éveknek köszönhetően elmondható, hogy Motta ideális jelölt egy fiatal csapat újratervezésére. Ahogy említettem, egy turbulens és megterhelt nyár után kétcsapatnyi játékos távozott, volt, hogy szinte alig-alig tudtak kiállni meccsekre, 5-6 kulcsjátékos csak augusztus végén érkezett, így Motta a fiatalokhoz nyúlt.

Mindezek kontextusában talán érthető, hogy Thiago Motta miért elsősorban nem a kockázatos és elsöprő támadójátékra, hanem a védekezés megszilárdítására helyezte a hangsúlyt.

Taktikai oldalról megközelítve, a labda elleni játékban Motta is az úgynevezett hibrid presszing elkötelezettje. A kifejezés megalkotója, Jon Mackenzie megfogalmazása szerint „a legegyszerűbb formában a hibrid presszing rendszerek megpróbálják kihasználni mind a zónázó, mind az emberező letámadás előnyeit. Vagyis: minden olyan presszing rendszer, amely megpróbálja egyensúlyba hozni a strukturált zónás megközelítést az emberező megközelítéssel.”

Itt látható a többnyire magas presszingkor használt emberezés, négy különböző meccsen:

Míg a zonális megközelítés legtöbbször 4-1-4-1-es, de néha 4-4-2-es felállásnál, labdaorientált eltolódással így néz ki:

Manuel Locatelli a félterületes passzopciót védi, így a védelem előtt nyíló szabad terület ideális egy mélyre visszamozgó kilencesnek. Ezt a Napoli a meccs elején jól használta ki keresztebeindulásokkal, ahogy a videón is látszik.

Összességében ez a védekezés eddig úgy hasít, hogy hét bajnokin egy gólt kaptak (a Cagliari ellen legutóbb), és övék a legkisebb engedett xG is 3,4-gyel – a Bayern, Union Berlin (!) és a Liverpool mögött.

A tavalyi Juventusszal összehasonlítva a StatsBomb teljesítménymutatói kihozzák, hogy a Juve védelme szinte semmit nem enged az ellenfeleknek. 90 percenként kevesebb mint 7 lövési kísérletet, 0,35-ös xG-t és hasonlóan minimális nagy helyzetet (clear shots), de az ellenfelek pontrúgások után sem tudnak helyzetbe kerülni a Juve ellen. Mindezt agresszívabban, majd egy méterrel magasabban védekezve (noha ez ligaszinten így is csak a középmezőny), és átlagosan 9,44 passzonként közbeavatkozva teszik.

Hogy mindezt szinte rizikómentesen végzik, az külön izgalmas, hiszen úgy hoz a zseniális Vincent Kompany-féle Bayernnél is jobb védelmet, hogy Mottánál szó sincs, mondjuk, a Hansi Flick-féle pályafelborításról, ötven méter feletti védekezésről vagy magas emberezős presszingről. A pályafelborításra visszatérve, Flicknél 66-70 százalék volt a field tilt támadásban – a labdabirtoklás százalékos aránya, amelyet csak az utolsó harmadban végrehajtott labdaérintések alapján számítanak ki –, miközben Mottáék 55 százalékon állnak.

Itt kiemelendő az öt legjobb liga kapusait nézve a Gulácsi Péter mögött második legjobban védő Michele Di Gregorio. A védők közül említést érdemel a Lipcse elleni súlyos sérüléséig hatalmas idényt futó, a labdás fázisban Mottánál lényegesen jobban kinéző Gleison Bremer, de az őt remekül pótló, és még szintet is lépő Federico Gatti, vagy a Milantól kölcsönbe elcsent Pierre Kalulu is. Utóbbinak a Lipcse ellen voltak gondjai Lois Openda sebességével (de hát kinek nincsenek?), de 4 blokkolt passza és lövése, 3 lefülelt labdája és a végén elképesztő mentései is voltak.

Jó, jó, ez mind nagyon szép, de ha egyszer Thiago Motta „A labda jelentősége” címmel írja meg edzői disszertációját, akkor azért vegyük szemlére a Juventus labdás fázisát.

Vagy 3 gól, vagy semmi – biztató teljesítménymutatók a halvány számok mögött

Ha csak a számokat és teljesítménymutatókat nézzük, akkor mint azt a lenti StatsBomb-radar is mutatja, egyelőre azt lehetne hinni, hogy nem előrelépett Motta csapata Allegrihez képest, hanem inkább hátrébb:

Top 5 ligás összevetésben 11. és 12. legjobb xG-különbség az övék teljes játékidőre és 90 percre vetítve, és ez egyelőre nem az inkább átlagosnak mondható támadójáték érdeme, hanem a fent említett legjobban teljesítő védelemé. Az előző, de még a mostani idényben is kritizált, a bajnokságban ötgólos Dušan Vlahović mellett mindenki másnak csak egy gólja van. A szerb 5,5-ös xG-vel vezeti a bajnokságot a 2,6 xG-re 7 gólt szerző Marcus Thuram előtt. Csakhogy a 21 és 17 gólos firenzei idények után Vlahović egyelőre adós marad a 83 millió eurós átigazolási díj után elvárt teljesítménnyel, főleg úgy, hogy Torinóban az első két szezonjában összesen 17 gól jött össze neki – ezt a harmadikban azért 16-tal növelte. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy eddigi edzői közül Allegri alatt tudott a legkevésbé kibontakozni.

A Motta alatti (egyelőre) 0,78-as meccsenkénti gólátlagával a legjobb firenzei idényét (0,82) közelíti meg, teszi mindezt karrierje legmagasabb xG-jét (0,86) alulteljesítve! A képet azért árnyalja, hogy három bajnoki gólját is büntetőből szerezte, de tény, hogy kezd formába lendülni: míg az első hat meccséből csak egyen talált be (a Hellas Verona ellen két gólt is lőtt), addig a legutóbbi három meccsén öt találatot hozott össze a 24 éves szerb.

A számok alapján úgy tűnhet, hogy a Juve támadójátéka nem lett ötletesebb, míg Vlahović jobban teljesít Mottánál, mint Allegri alatt tette. Ugyanakkor a Juventus meccseit végignézve kijelenthetjük, hogy a számok inkább csalókák, azaz nem feltétlenül adják vissza a folyamatokat és az elvégzett munkát. Még.

Rövidebb videózás alapján is jól látható, hogy labdabirtoklásban, de leginkább a labda megtartásában ég és föld a különbség a második korszakbeli Allegri-féle Juvéval szemben. Abban, hogy százalékos formában a Juventus az elmúlt 3 évben 51,5-ről 48,5-re, vagyis az olasz bajnokság 12. helyére küzdötte le magát, Allegri végtelen eredménycentrikus, már-már cinikus célfutballja a ludas. Mottánál a labda hatalmas becsben van, és itt most nemcsak a 61,5 százalékos labdabirtoklási mutatóra gondolok, hanem az ilyen és ehhez hasonló jelenetekre, mint a Cagliari elleni legutóbbi meccsen:

Csak egy adalék ehhez az elképesztő nyomástűréshez: Mottáék utána folyamatos labdatartásban voltak 24:38-ig, illetve a 19. és 33. perc között 92 (!) százalékban birtokolták a labdát a Cagliari ellen.

De említhetnénk

• a labdakihozatalok véget nem érő változatosságát – Cambiaso kicsit Calafiori lightnak számít, de talán még nála is sokoldalúbb;
• a borítékolt Locatelli-feltámadást Motta alatt; vagy
• Nicolò Fagioli Luka Modrićot megidéző játékát Lipcsében.

A Lipcse elleni meccsen – ahol Vlahović egy Willi Orbánt szépen megverő és egy még Gulácsi Péternek is védhetetlen találattal jeleskedett – láthattuk talán legjobban, hogy milyen is lesz ez a Juventus Motta alatt. Noha sokáig úgy tűnt, hogy minden tényező – például Bremer sérülése – megnehezíti a dolgukat, szinte játszi könnyedséggel találtak szabad embereket a Lipcse presszingje ellen. Ugyanakkor a Juventus letámadása egyszerűen nem hagyta kibontakozni Marco Rose csapatát, amely bár meglehetősen alárendelt szerepben játszott az első félidőben, mégis egy földöntúli kettő a négy elleni Loïs Openda, Benjamin Šeško kontra-zseniális labdalevétel-bombagól révén vezetést szerzett. A Juve továbbra is Fagiolival (62 labdacipelés, 4 sikeres csel, 8-8 progresszív passz és helyzetkialakítás) dominált, majd Vlahović góljával egyenlített. Aztán szinte tripla büntetés érte a Juventust: Di Gregoriót nemcsak kiállították a kezezése után, de az emiatt megítélt szabadrúgásba Douglas Luiz szintén kézzel ért bele, ami már büntetőt hozott, amit Šeško be is lőtt. Innen nem nagyon van visszaút, gondolhattuk. Ehhez képest Mottáék imponáló magabiztossággal támadtak le emberhátrányban, és szereztek egy nagyszerű távoli gólt Vlahović által. Ennek előkészítője az a Nico González korai sérülése miatt korán beszálló és elképesztő meccset produkáló Francisco Conceição, aki a 82. percben egy csellel bolondot csinált a német válogatott két védőjéből (legalábbis David Raumból biztosan), megszerezve a harmadik torinói gólt. A végén Kalulu és Gatti, illetve Mattia Perinn cserekapus pedig olyat védekezett, hogy arra még a Giorgio Chiellini–Leonardo Bonucci–Gianluigi Buffon-trió is elégedetten csettinthetett. (A mérkőzés összefoglalója erre.)

Így látja a szakértő és a számítógép Motta esélyeit

Eddig tehát láthattuk, ahogy Motta a rengeteg hendikep ellenére, főleg szeptember közepétől egyre inkább megtalálja a Juventus új identitását, aminek a fiatalított kerettel újraszervezett hibrid presszing és labdás védekezés, valamint az impozáns és változatos labdakihozatalok, nagyszerű nyomástűrés és a támadóharmad-beli egyéni kreativitás és javuló befejezések az alappillérei. Hogy mindez mekkora fejlődés, miben kell javulniuk, és hogy ez mire lehet elég, arról Michele Tossanit, kiváló olasz taktikai újságíró-elemző kollégámat kérdeztem, elsőként arról, hogy hogyan látja a Juventus teljesítményét és fejlődésívét a jelenlegi szezonban. „Szerintem drasztikusan javultak az előző szezonhoz képest, és ez a javulás várható volt ismerve Motta edzői kvalitását. Egyébként a munka még messze nem ért véget. Következetesebbnek és folyamatosabbnak kell lenniük a játékukban. Ettől függetlenül minden adottságuk megvan ahhoz, hogy az Interrel és a Napolival harcba szálljanak a Scudettóért.” Tossani úgy látja, a Juventus leginkább játékirányításban fejlődött, ami kicsit paradoxon is, annak ellenére védekeznek jobban, hogy kevesebb időt töltenek mély blokkban. „Ez azért van, mert sok labdabirtoklásuk van, és azért is, mert jól működnek a kontratámadások ellen” – véli.

Világos viszont az is, hogy van még miben fejlődniük, elsősorban a gólszerzési lehetőségek megteremtésében. „Az irányítás túlnyomó megszállottsága miatt ez a csapat nem a legjobban használja a támadófegyvereit. Folyékonyabbnak kell lenniük a labdabirtoklásban. Szerintem Mottának azon is javítania kell, hogy miként használja ki a játékosait: néha előfordul, hogy nem azokon a helyeken kerülnek be a csapatba, ahol jobban megállják a helyüket.”

Az ember után pedig jöjjön a gép.

Az Opta várható pontjai szerint ugyan jelenleg Juventus áll a Serie A élén (a valóságban persze a 16 pontos Napoli), a bajnoki címet pedig a milánói derbit elvesztő Inter 80 százalékos eséllyel tartja otthon.

Ezért is lesz kiemelten fontos a Juventus számára a következő néhány meccs, hiszen a következő válogatott szünetig sorrendben a Lazio (otthon) a Stuttgart (o) az Inter (idegenben), a Parma (o) az Udinese (i) a Lille (i) majd a Torino (o) az ellenfelek, tehát Mottáék nem kevés derbin bizonyíthatnak.

A szerző egy top 10-es Premier League-csapat tanácsadója és az RTL Bajnokok Ligája-közvetítéseinek szakértője.