Négy ok, amiért most a válogatott négy pontjáról beszélünk

2024. október 15. – 14:26

Négy ok, amiért most a válogatott négy pontjáról beszélünk
Magyar öröm a zenicai stadionban – Fotó: Elvis Barukcic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar fociválogatott a harmadik helyen áll a Nemzetek Ligája A divíziójában, a csoportban a tízpontos Németország vezet, Hollandia hozzánk hasonlóan öt pontot gyűjtött, de jobb a gólkülönbsége. Magyarországnak van esélye a második helyre – Amszterdamba megyünk még, és a németeket fogadjuk a hátralevő meccseken –, de reálisabb forgatókönyv, hogy harmadikként végzünk, és a bennmaradásért kell még egy meccset játszani majd a B divízió valamelyik csapatával. Egy pillantást érdemes vetni arra, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek majd az osztályozón: Grúzia, Anglia, Wales, Ausztria. Ők állnak most nem feljutó helyen a csoportjaikban egy osztállyal lejjebb.

Ez még a jövő, most azonban fontosabb értékelni, mi történt az elmúlt négy napban.

A magyar csapat az eddigi négy fordulóban két ponttal szerzett kevesebbet, mint amennyivel előzetesen kalkulálni lehetett. A németek elleni vereség papírforma, a módja és aránya (0-5) volt inkább kétségbeejtő. A hollandok elleni döntetlen bravúr (1-1), a bosnyákok elleni azonban 0-0 messze nem az. Ha szeptemberben sikerült volna legyőzni itthon a bosnyákokat, most a második helyről várhatnánk az utolsó két játéknapot. Kiesési gondjaink vélhetően nem lesznek. Nagyon leegyszerűsítve négy pontban foglaltuk össze, mi vezetett idáig.

Visszatérés a múlthoz

„Visszatértünk arra az útra, amin sikeresek voltunk” – mondta a hollandok elleni döntetlen után a gólszerző Sallai Roland. Nem is lehet a szavaival vitatkozni, 2021-ben és 2022-ben is nagyon masszív, szívós és fegyelmezett védekezést láthattunk a csapattól, elöl pedig rendszerint két-három lehetőség adódott – ha abból sikerült egyet kihasználni, akkor megvolt az esély a jó eredményre.

Ezek vagyunk, ebből a keretből ennyi jöhet ki. Olyan típusú ellenféllel szemben, mint a holland válogatott, nem szégyen öt védővel védekezni, még egy vb-n is gyakorta látjuk, milyen mélyen, mennyire visszahúzódva védekezik egy csapat, és nem hagy területet a technikásabb, képzettebb riválisnak a kapujától 30 méterre. Nyilván nem könnyű ebben örömöt lelni, de a küzdésért azért járhat taps. Volt már szebb látvány, mint amikor a magyar kaputól negyven méterre álló Virgil van Dijk volt Hollandia utolsó embere, de az eredmény kárpótolt ezért.

Hogy miért gondoltunk magunkról többet szeptember elején? Ezt kell majd alaposan kiértékelni: hogy ugyan mi szülte meg azt az öngyilkos taktikát, hogy letámadunk Németországban, amikor erre a csapat messze nem állt készen.

A kapitány Marco Rossi elmondta, hogy nem szeret bunkerfocit játszani, a nézők sem szeretik, ha sündisznóállásban van a csapat, a sikert azonban mindenki szereti. A siker ebben az esetben Hollandia ellen egy döntetlenben testesült meg. Ha azt vesszük, hogy az ellenfélnél három olyan játékos van, aki a Liverpoolban focizik, míg nálunk egy, akkor egy döntetlen nagyon is becsülendő eredmény. Inkább érdemes mosolyogni Csank Jánoson, mint szakmailag komolyan venni a korábbi kapitányt, aki minden idők leggyengébb holland csapatát látta most, miközben a 2016-os Eb-re például ki sem jutottak.

Innováció – ami nélkül nincs foci

Attól, hogy visszaállt a csapat, és a kapujától huszonegy-két méterre húzta meg a védelmi vonalat, még fel lehetett fedezni újdonságokat. Ilyen volt például Sallai kapufája egy szöglet után. Ha rögzített játékhelyzetnél van több variációs lehetőség, az már egy fontos fegyver, mert így az ellenfélnek nem csak a legjobban fejelő Orbán mozgását kell figyelni vagy Varga Barnabást szemmel tartania. Sallai 14 méterre a kaputól lőhetett, kvázi üresen.

Amikor Szoboszlai Dominik kirúgást végzett el az ötösről, abból elsőre egy veszélyes támadás indult, ami megint új elem volt, amit lehet használni majd a vb-selejtezőkön is. A váratlanság és az ehhez párosuló 60 méteres pontos passz össze tud zavarni még jegyzettebb csapatokat is a meglepetés erejével és a gyorsaságával. Ilyen figurákat kitalálni és begyakorolni nincs sok idő, csak pár nap, de mint az ábra mutatja, nem lehetetlen feladat. Egy csapat sokoldalúságához kellenek ilyen támadási formációk, ezekhez bátran lehet nyúlni akkor is, ha hátrányban leszünk.

Szalai Ádám, a motivátor

Először volt a csapat mellett Szalai Ádám, aki 2022-ben még ott volt a pályán, és most a szakmai stáb tagja lett. Ő pontosan ismeri a társait. A karaktere eleve hasznára válhat a mindenkori magyar válogatottnak, most pedig jól ráéreztek arra, időszerű bekerülnie a háttérstábba.

Engem is motivál minden egyes nap, olyan mintha játékosként lenne itt, csak most nem a pályán van velünk, hanem azon kívül”

adott helyzetértékelést a csapatkapitány Szoboszlai.

Ehhez még annyit kell hozzátenni, folyamatosan együtt él a játékkal, és nincsenek nyelvi nehézségei. Természetesen Rossit is megértik a játékosok, de amikor az adrenalin az egekben van egy játékosban, sokkal befogadóbb, ha magyarul szólnak hozzá. Emellett Szalai például Willi Orbánnak képes németül elmondani azokat a mondatokat, amik garantáltan célba érnek.

Az NB I. értékei

Dibusz Dénes, Botka Endre, Fiola Attila, Nagy Zsolt, Nikitscher Tamás, Varga Barnabás. Hatan voltak Zenicán a kezdőcsapatból a hazai bajnokságból, és ez nem szokott gyakran előfordulni. A hollandok ellen Botka a félidőben szállt be Dárdai Márton helyére.

A kapuskérdés érzékeny pont volt a csapatnál a nyáron, miután Gulácsi Péter egészségesen visszatért. Még maga Dibusz is azt mondta, hogy ha ő lenne a kapitány, azt favorizálná, aki a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában edződik. Gulácsi az Eb-n a csapat legmegbízhatóbb embere volt, hiba nélkül védett, Dibusz pedig a rá jellemző két bravúrral, gyors reflexmozdulattal járult hozzá a hétfő esti sikerhez. A szurkolók egy része azonnal látja az önigazolást – elég csak megnézni a fórumokat –: Dibusz jobb, mint Gulácsi. De ennél talán fontosabb, hogy örülhetünk, hogy van két olyan kapus, akitől tartást kapnak a társak.

Tény, noha Kerkez Milos jobb csapatban játszik (Bournemouth), és jobb képességű, mint Nagy Zsolt, a válogatottban utóbbi jobb teljesítményre képes. Jobban passzol a csapathoz. Ennek már 2022-ben is voltak egyértelmű jelei, a németek ellen eredményes volt, és Angliában is. Most a hollandok ellen és a bosnyákokkal szemben is az előkészítésben jeleskedett. A védekezésben voltak hibái, de ugyanez elmondható Kerkezről is. Fiola előtt pedig le a kalappal: egy hónapja még lényegében csapat nélküli játékos volt, most pedig a védelem bal és a jobb oldalán is hasznos, kemény, és stabil játékot nyújtott. A holland Donyell Malen ugyan lefutotta, a sárga lap jogos volt, de ettől még 35 évesen is megbízható, harcos játékos. Nagyon messzire vezetne, ha azt vizsgálnánk, vajon miért nincs egy huszonéves, akadémiáról kikerülő fiatal, aki le tudná váltani őt a nemzeti csapatban.

Nikitscherhez is remek érzékkel nyúlt Rossi. Az alapgondolata, hogy kell egy játékos, aki termetben több Nagy Ádámnál vagy Callum Stylesnál, aki tekintélyt képes szerezni a középpálya közepén a kiállásával, a támadások megakasztásával, bevált. Persze egyszerűbb Bosznia ellen kitűnni, mint a németek ellen, az ő gyors támadásaikat megfékezni.

Az NB I.-et okkal lehet szapulni, de mint a felsorolás mutatja, vannak értékei, amiből még a válogatott is profitálhat. Pláne, ha jó érzékkel nyúl hozzá egy olyan szakember, mint Rossi.

Végezetül rögzítsük, hogy áll most a sorrend a világbajnoki selejtezők sorsolása előtt. Az első kalapra 20 százalék esélyt adnak, de a másodikból indulva is el lehet kerülni komoly csapatokat. Sorsolás januárban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!