Őz ütött el két bringást a Vueltán, Valter Attilát is majdnem eltalálta az állat

2024. augusztus 25. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

Bizarr baleset történt a Vuelta a España háromhetes kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszán, szombaton. Körülbelül 10-15 kilométerrel a cél előtt két versenyző is bukott, azonban a közvetítésben nem látszott, miért került a földre Giulio Ciccone (Lidl-Trek) és Txomin Juaristi (Euskaltel–Euskadi). Csak a szervezők által kiadott hivatalos orvosi jelentésből derült ki, hogy mindkét bringást egy úton átszaladó őz ütötte el. Az esést mindkét versenyző megúszta kisebb zúzódásokkal, így folytatni tudták a versenyt.

A Vueltán induló magyar versenyző, Valter Attila (Visma – Lease A Bike) is látta a bringásokat letaroló őzet. Az Eurosportnak azt nyilatkozta, hogy majdnem őt is eltalálta az őz, de végül mögötte futott el. „Konkrétan egy méretes őz rongyolt át a mezőnyön, nagyon közel voltam hozzá én is, de végül mögöttem futott el, eltalálva több versenyzőt. Alig hittem a szememnek.”

Az Euskaltel–Euskadi sportigazgatója, Pello Olaberria azt írta az X-en, hogy az esés után néhány perccel egy másik őz ugrott át a mezőnnyel haladó orvosi kocsi felett, majdnem megint elütve a versenyzőjüket. Majd egy harmadik őz is megjelent, ami pont az autójuk tetején szállított bringákat találta el, komoly anyagi kárt okozva.

Az olimpiai 4. helyezett Valter Attila tavaly is indult a spanyol körversenyen, részese volt csapata, a holland Visma-Lease A Bike történelmi győzelmének: korábban egyetlen csapatnak sem sikerült ugyanabban az évben megnyernie mindhárom Grand Tourt, vagyis a Girót, a Tour de France-t és a Vueltát. Ráadásul az első három helyen vismás versenyző végzett a Vueltán: Kuss mögött a tavalyi Tourt megnyerő dán Jonas Vingegaard lett a második, a Giro-győztes szlovén Primož Roglič pedig a harmadik.

Valternek a Vuelta az idei második Grand Tourja, korábban a Girót teljesítette a magyar bringás. Valter jó formában várhatta a spanyol körversenyt, mivel pár hete a párizsi olimpián remek versenyzéssel negyedik lett.

A szakaszt Valter korábbi csapattársa, a szlovén Primož Roglič (Red Bull-BORA-Hansgrohe) nyerte a spanyol Enric Mas (Movistar) előtt. Az összetett versenyt továbbra is ausztrál Ben O'Connor (Decathlon AG2R La Mondiale) vezeti, 3 perc 49 másodperc az előnye Rogličcsal szemben. Valter a 45. helyen áll, hátránya 20 perc 59 másodperc.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!