Szaúd-Arábiába igazolt a magyar válogatott kapus

2024. augusztus 23. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

A szaúd-arábiai futballbajnokságban szereplő al-Fatehben folytatja pályafutását Szappanos Péter, a magyar válogatott egyik kapusa – írta az MTI.

A 33 éves kapus eligazolásáról eddigi klubja, a Paks számolt be pénteken a honlapján. Búcsúüzenetében Szappanos azt írta: „ Mindenekelőtt nagyon köszönöm a klubnak a lehetőséget, hogy egy éve, nehéz helyzetben leigazolt. Merem állítani, tavaly nyáron én is a legjobb döntést hoztam, hogy Paksra érkeztem, ez szerencsére eredményekben is megmutatkozott, klubtörténelmet tudtunk írni.

(…) Olyan lehetőség előtt álltam, amit – úgy gondolom – muszáj volt elfogadnom. Kiskorom óta azért dolgoztam, hogy egyszer külföldre igazolhassak, és szerintem nem kell ecsetelnem, milyen ellenfelek ellen léphetek majd pályára. Tiszta szívemből szurkolok a csapatnak, hogy sikerüljön elérni a Konferencia-liga csoportkörét, és úgy gondolom, erre nagy százalékban meg is van az esély. A csapat, a vezetők, és természetesen a szurkolók, valamint az egész város is nagyon megérdemelné.”

Szappanos az előző szezonban Magyar Kupát és bajnoki ezüstérmet nyert a Pakssal, valamint tagja volt a magyar válogatott Eb-keretének. Az elmúlt napokban orvosi vizsgálatokon vett részt az új klubjánál, ahol mindent rendben találtak, így a szerződést is aláírták. A klubváltás miatt Szappanos nem utazott el a Paks csehországi Konferencia-liga-selejtezőjére, így a Mladá Boleslav elleni, 2-2-es döntetlennel végződött meccsen a 20 éves Simon Barnabás védte a magyar csapat kapuját.

Szappanos Péter a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott tagja a csapat edzésén Weiler-Simmerbergben 2024. június 20-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Szappanos Péter a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott tagja a csapat edzésén Weiler-Simmerbergben 2024. június 20-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Szappanos Péter a Dunaharaszti MTK-ban kezdte profi pályafutását, 2014-től négy évet játszott Zalaegerszegen, majd 2018-tól 2021-ig Mezőkövesden szerepelt. Onnan a Budapest Honvédhoz igazolt és a kispesti csapattól érkezett tavaly nyáron a paksiakhoz. A magyar válogatottban eddig egyszer szerepelt, 2022 novemberében a görögök elleni barátságos meccsen cserélték be.

Szaúd-Arábia az elmúlt években elképesztő összegeket fektetett a futballba, az államilag finanszírozott szaúdi klubok sorra igazolják le a sztárokat Cristiano Ronaldótól Neymarig. Arról, hogy mit nyernek ezzel a sportwashinggal, arról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!