Mbappé góllal mutatkozott be, a Real hatodjára nyerte meg az Európai Szuperkupát

2024. augusztus 14. – 22:55

Mbappé góllal mutatkozott be, a Real hatodjára nyerte meg az Európai Szuperkupát
Fotó: Jose Breton / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei Európai szuperkupáért az El-döntőben a Bayer Leverkusen 51 meccses veretlenségi sorozatát megszakító Atalanta játszott a BL-döntőben a Dortmundot legyűrő Real Madriddal. Ezen a meccsen mutatkozott be a nyár elején a Real Madridba igazoló Kylian Mbappé, és bár a meccs nagy részében nem játszott túl jól a francia, az első realos gólját azért belőtte Bellingham passzából. A Real végül 2-0-ra nyerte meg a meccset, ezzel

  • a madridi csapat hatodjára nyerte meg a Szuperkupát, amivel egyedüli rekorder lett;
  • Carvajal és Modrić a játékosok között lettek rekorderek, mert így mindketten ötször nyertek Szuperkupát;
  • az utolsó negyed órára beálló Modrić pedig egyedül is örülhet, mert a 27. trófeáját nyerte meg a csapattal, ami természetesen a legtöbb a Realnál.

A Real kezdőjéből hiányzott a térdsérülést szenvedő Camavinga, de egyébként a legerősebb keretükkel mentek ki a pályára, beleértve ebbe a bombaerős Rodrygo, Mbappé, Vinícius Jr. csatársort is. A túloldalon többek közt a sérült Scamacca és a Juventusba tartó Koopmeiners is hiányoztak a kezdőből, de az olasz csapat már a Leverkusen ellen is megmutatta, hogy nem lehet lebecsülni őket. Az első bő húsz percben nem látszott a spanyol fölény, leginkább csak tapogatóztak a csapatok.

Az első igazán veszélyes helyzetig a 25. percig kellett várni, ekkor De Roon beadása Éder Militão fejéről kis híján a madridi kapuba pattant, de a felső léc megmentette Courtois-t. Bő tíz perccel később aztán Bellinghamet ugratta ki Vinícius, de az angol nem tudott lőni a kiérkező kapus miatt, akibe bele is rúgott, így végül még sárgát is kapott. Az első félidő hajrájában Rodrygónak volt még egy nagy helyzete, de ő is a felső kapufát találta el, ahonnan kifelé pattant a labda, így maradt a 0-0.

A második félidő rögtön nagy izgalmakkal kezdődött: a középről a neki láthatóan komfortosabb bal szélre kihúzódó Mbappé egy nagy szóló után nem találta el a kaput, majd a túloldalon Pašalić óriási fejesét tolta ki hatalmas bravúrral, ujjheggyel a madridi kapus. A felfokozott tempó meg is maradt, mindkét oldalon sorra jöttek a helyzetek, és bár továbbra is a Realnál volt többet a labda, abszolút partiban volt az Atalanta a meccsen.

Egészen az 59. percig, amikor egy rossz kapuskirúgás után gyönyörűen játszotta át a spanyol csapat az olaszok védelmét. Bellingham passzolt Víniciusnak, ő az alapvonalig vitte a labdát, majd a középen érkező Valverdéhez passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett lőnie. A gól megzavarta az Atalantát, majdnem egyből kaptak még egyet, de a kilépő Vinícius lövését nagy bravúrral védte Musso. Az argentin a szögletnél is nagyot mentett, de a 68. percben Mbappéval szemben tehetetlen volt.

Fotó: Jose Breton / NurPhoto via AFP
Fotó: Jose Breton / NurPhoto via AFP

Itt egy védelmi hibából indult meg a Real, Hient szerelte le Rodrygo, ő Viníciushoz passzolt, akinek beadásáról elsőre még lemaradt az addig jobbára láthatatlan Mbappé, de a túloldalon Bellingham gyűjtötte be a labdát, az ő passzából pedig két védő között tekerte be a kapuba a francia csatár az első gólját a Realban. Innentől nem volt kérdés, hogy a Real fogja megnyerni a meccset, és bár az Atalanta küzdött, örülhettek, hogy nem kaptak még egy gólt, miközben a Realba a hajrában is olyan játékosok álltak be, mint Modrić, Brahim Díaz és Arda Güler.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!