Gulyás Michelle nagyszerű futással megnyerte az öttusa aranyérmét

2024. augusztus 11. – 12:54

Gulyás Michelle nagyszerű futással megnyerte az öttusa aranyérmét
Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi olimpia befejező versenynapján az öttusázó Gulyás Michelle megszerezte a magyar csapat hatodik aranyérmét. Guzi Blanka remek hajrával a negyedik helyen futott be.

Gulyás 13 másodperces hátránnyal várta a lövészettel kombinált háromezer méteres futást. A francia Elodie Clouvel már szombaton is bizonytalanul lőtt, most is nehezen jöttek a találatai az első kör után. Nem úgy Gulyásnak, aki sorra talált, és kihasználta a riválisa hibáit, hogy sok időt tölt a lőállásban. Innen pedig megőrizte az előnyét, és az utolsó lövészet után már magasba emelte a kezét.

Száz méter volt ugyanis az előnye, amit már nem lehetett behozni. Az eredménye egészen kivételes, 1461 pontos világrekordot állított fel ugyanis, ezzel is beírta magát a történelemkönyvekbe, mert ez volt az utolsó olyan verseny, amiben még benne van a lovaglás. Az olimpia után ezt az akadályverseny váltja a 2021-es tokiói olimpián történt események után.

A 23 éves Gulyás remekül kezdte a vívást, a második volt ez után a tusa után, 23 győzelemmel. Hibátlanul lovagolt, az úszásban a negyedik lett, és az utolsó tusában igazából nem volt ellenfele az addig vezető 35 éves Clouvel, akárhogy is hajtotta őt a közönség.

Még az elutazás előtt 1425 ponttal kalkuláltunk a róla írt portrénkban, ami elég lehet a győzelemhez. Ahogy ígérte, csőmaxon fogja nyomni, és ennek az eredménye lett az aranyérem. Rátalált arra a felszabadultságra, amit elveszített az utóbbi hónapokban.

Gulyást eredetileg a kapitány, Martinek János a júniusi vb-eredmények alapján ki sem akarta hozni az olimpiára, végül az elnökség döntése volt az indulása, és ez helyesnek bizonyult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!