Egy német bringás verseny közben szaladt be mosdóba az Amélie csodálatos életének kávézójába az olimpián

2024. augusztus 4. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi országúti kerékpárosok mezőnyversenyére Magyarországon elsősorban a negyedik helyen végző, hajszál híján bronzérmes Valter Attila miatt volt érdemes figyelni, aki okos versenyzéssel volt ott a végjátékban a legjobbak között, és még magát is meglepte ezzel az eredménnyel. Persze voltak más érdekességek is, például a 70. helyen végző német Nils Polittnak köszönhetően, akinek

verseny közben kellett elszaladnia mosdóba, és pont az Amélie csodálatos élete című film miatt legendássá vált párizsi kávézóba, a Café des 2 Moulins-ba szaladt be.

A Cycling News cikke szerint Politt a verseny után azt mondta, a nagy meleg miatt mindenki sokat ivott és sok energiazselét ettek, ami általában nem szokott neki gondot okozni, most viszont elrontotta ezzel a gyomrát. Ezért döntött úgy, hogy mielőtt elkezd felkaptatni a Montmartre-ra, inkább beszalad a híres kávézóba, hogy könnyítsen magán.

Ez sikerült is neki, és végül a közönség ujjongása mellett ment vissza a bringájához, amire visszaszállva végül közel húsz perccel a belga Remco Evenepoel után ért célba. Az Amélie csodálatos életéből egyébként nemcsak azt lehetett megtudni, hogy hol van a mosdó a kávézóban, hanem azt is, hogy milyen egyéb célra lehet még használni, de ezt most hagyjuk is. Politt kisétálása így nézett ki:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!