100 után 200 méteres síkfutásban is visszalépett a jamaicai Shericka Jackson

2024. augusztus 4. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Közvetlenül az előfutamok előtt jelentette be vasárnap a jamaicai Shericka Jackson, hogy 100 méter után a 200 méteres síkfutásban sem indul el a sérülése miatt. Ezzel még szorultabb helyzetbe kerültek az általában domináns jamaicai női futók, hiszen szombaton Shelly-Ann Fraser-Pryce is visszalépésre kényszerült, miután megsérült a 100-as bemelegítés során – írja az MTI.

Shericka Jackson július elején pont a magyarországi Gyulai Memorialon, verseny közben húzta meg a combhajlítóját, és azt már szerdán közölte, hogy a sérülése miatt 100 méteren nem indul az olimpián. Az viszont csak vasárnap délelőtt derült ki, hogy a kétszázas előfutamra sem áll oda.

Ott volt ugyanakkor a 200 méteres síkfutás ötödik előfutamában a 100-on országos csúccsal elődöntőbe jutó, majd ott hetedik helyen végző magyar Takács Boglárka. Ő végül hatodik lett, amivel nem jutott tovább, de a vigaszágon még lehet esélye.

Jackson 200-on tavaly és tavalyelőtt is világbajnok lett, míg a tokiói olimpián 100-on bronzot, a 4x100-as váltó tagjaként pedig aranyérmet nyert. Ezek után nagy kérdés, hogy a jamaicaiak váltóban milyen csapattal tudnak majd kiállni Párizsban, hiszen szombaton a háromszoros olimpiai bajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce is megsérült, és nem is tudott indulni. Ráadásul az uralkodó világbajnok, Sha'Carri Richardson 100-on kikapott Julien Alfredtól, aki Santa Lucia első olimpiai érmét szerezte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!