Az aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagja, Nagy Dávid is díszpolgári címet kapott a II. kerülettől

2024. augusztus 3. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagja, Nagy Dávid is díszpolgári címet kapott a II. kerülettől. Egy nappal azután, hogy pénteken a 200 méteres hátúszás magyar bajnokának, Kós Hubertnek ajánlották fel a címet.

Fotó: Illyés Tibor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Fotó: Illyés Tibor / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Őrsi Gergely, a kerület polgármestere – ahogyan Kós esetében is – a Nagy Dávidot méltató posztjában úgy fogalmazott:

„Buda büszke bajnokaira.”

Nagy Dávid az egyéni versenyben nem szerepelt, csapatban pedig az olimpiai döntőben debütált, az első asszóját döntetlenre hozta, a másodikat pedig megnyerte.

A II. kerületi polgármester emlékeztetett, hogy 2021 óta Nagy Dávid a kerület harmadik olimpiai bajnoka – Szilágyi Áron és Kós Hubert után –, akik egyúttal a kerület díszpolgárok is lettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!