Az olimpiai bajnok Kós Hubert a II. kerület díszpolgára lett

2024. augusztus 2. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

Díszpolgári címet kapott a II. kerületi önkormányzattól a magyar küldöttség első párizsi olimpiai aranyérmét megszerző Kós Hubert. A hírt a kerület polgármestere, Őrsi Gergely jelentette be a Facebook-oldalán, és azt írta:

„Buda büszke bajnokaira, ezért döntöttünk három éve úgy, hogy valamennyi olimpiai aranyérmesünk a II. kerület díszpolgára, így fejezzük ki hálánkat, büszkeségünket és elismerésünket.”

Kós Hubert csütörtök este a 200 méteres hátúszás döntőjében hatalmas hajrával megelőzte az addig vezető görög Apósztolosz Hrísztut, és 1:54,26-os időeredménnyel elsőként ért célba.

Kós a szám világbajnokaként érkezett élete második olimpiájára. Az úszó azt mondta, az utolsó fordulóban az futott át rajta, hogy milyen kemény edzéseket végzett az elmúlt egy évben, és muszáj volt megnyernie a döntőt. Azt mondta, úgy jött ki a döntőre, mint bármelyik másik versenyére, nem nézett ki a közönségre és az öt karikára, csak a medencére koncentrált.

Kós Hubert 2022-ben jelentette be, hogy egyetemi tanulmányait Amerikában folytatja, Arizonában pedig Bob Bowman lesz az edzője, aki minden idők legeredményesebb úszóját, Michael Phelpset is felkészítette. Az amerikai egyetemi úszórendszerből most először profitált a magyar úszósport olimpián.

Az akkor harmadik olimpiai aranyérmét megszerző Szilágyi Áron 2021-ben kapott díszpolgári címet a II. kerülettől. A kardvívó idén csapatban ezüstérmet nyert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!