Megvan az első arany: Kós Hubert tökéletes versenyzéssel nyert 200 háton

Legfontosabb

2024. augusztus 1. – 20:44

Megvan az első arany: Kós Hubert tökéletes versenyzéssel nyert 200 háton
Kós Hubert útban az aranyérem felé – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az olimpia hatodik versenynapján megszületett az első magyar aranyérem. Kós Hubert a 200 méteres hátúszás világbajnokaként érkezett élete második olimpiájára, ahol favorithoz méltón versenyzett.

A fináléba a legjobb idővel került be, ennek megfelelően a négyes pályát kapta. Mellette a vb-ezüstérmes svájci Mityukov úszott, a másik oldalán a vb-harmadik dél-afrikai Coetze. Amikor a call roomban megmutatta őket a kamera, a magyar nem tűnt átütően magabiztosnak.

Nem úgy a medencében. Kós jól rajtolt, de ötvennél még csak a negyediknek fordult, a féltávnál feljött harmadiknak, de több mint egy másodperc volt a hátránya a görög Hrísztuval szemben.

150-nél már a második volt, és érezni lehetett, hogy meg fog indulni. Az utolsó hosszon leszakította a riválisait, és az első helyen csapott a célba. Utána pedig boldogan csapott a vízre. Tökéletesen osztotta be az erejét.

1:54,26-nál állította meg az órát, Hrísztu lett a második, 1:54,82-vel, vagyis 56 századdal maradt le a magyar mögött. A harmadik helyen Mityukov végzett, 1:54,85-tel. Az időeredmények nem extrák, de itt fokozottan érvényes volt a tétel, hogy aranyat kellett nyerni, nem jó időt úszni.

A 21 éves Kós Amerikában tanul és készül, ugyanaz a Bob Bowman az edzője, aki León Marchand-nak. Másfél éve dolgoznak együtt, azóta Kós nem veszített nagy versenyen. Az amerikai egyetemi úszórendszerből most először profitált a magyar úszósport olimpián.

1980 után van ismét magyar aranyérem 200 háton, akkor a szövetség jelenlegi elnöke, Wladár Sándor győzött.

„Abban a gatyában úsztam, amiben megnyertem a világbajnokságot is. Csak kétszer mentem 1:55 alá, akkor a vb-n, és most. Az edzőm azt mondta, hogy az fogja nyerni a döntőt, aki mind a három úszásán tud javulni, ez sikerült most nekem” – nyilatkozta Kós az M4 Sportnak.

Kós arról beszélt, hogy az utolsó fordulóban az futott át rajta, hogy milyen kemény edzéseket végzett az elmúlt egy évben, és muszáj volt megnyernie a döntőt. Azt mondta, úgy jött ki a döntőre, mint bármelyik másik versenyére, nem nézett ki a közönségre és az öt karikára, csak a medencére koncentrált.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!