Siklósi: Tudtam, hogy nem veszíthetek

2024. augusztus 2. – 22:01

Másolás

Vágólapra másolva

Gyorsértékelést tartott a Japán ellen olimpiai bajnoki címet nyerő férfi párbajtőrcsapat négy tagja az M4 Sport élő közvetítésében. Siklósi Gergely arról beszélt, hogy beváltotta az egyéni szereplést a csapatra, egész héten azt érezte, hogy ez, a pénteki lesz az a pillanat, amikor minden összejöhet. „Az egy tusban tudtam, hogy nem veszíthetek, magabiztosan nyertünk” – mondta az utolsó, mindent eldöntő tust bevivő Siklósi. „Éreztem, hogy ha érmesek leszünk, akkor az arany lesz” – mondta már az éremátadó után.

Koch Mátét arról kérdezték, bejött-e az olimpiai bajnok Kós Hubert tanácsa, miszerint nem szabad az öt karikára nézni, Koch pedig megköszönte a tippet. „Olimpiai bajnok vagyok, ezt nem tudom elhinni. Felkerülök a Vasas aranyfalára” – mondta, megköszönve mindenkinek a támogatást.

Andrásfi Tibor, aki korábban egyéniben negyedik helyen zárt, az aranytust emelte ki. „Képzelje el mindenki, mit érezhettem, amikor a harmadik egytusos asszó ment, amiben érintett vagyok. Szerencsére Gergő (Siklósi) beadta az utolsó tust, mindenért kárpótolt vagyok, megszépült a negyedik hely is” – mondta. Andrásfi szerint Heindenheimben, az olimpiai kvalifikáció megszerzésekor volt még olyan, hogy mind a négyen ilyen jól vívtak volna. 2021-ben, Párizsban nyerték így négyen az első csapatvilágkupájukat, ez szép keret, mondta. „Nem vagyok sírós fiú, de a dobogó tetején a könnyeimmel kellett küzdenem. Ezzel a csapattal kiskorunk óta együtt vívunk, nagy dolog, hogy együtt végig tudtunk menni az úton és itt vagyunk a világ tetején. De menni kell tovább.”

A döntőbe csereként beállt Nagy Dávid élvezte, hogy végre eljött az ideje. „Nagyon vártam rá, nagyon izgultam, hogy vívhassak. Taktikus mérkőzés volt, kevés tus esett, minden tus nagyon számított, kihasználtam a kevés időt, ami nekem jutott” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!