Lehmann Csongor időbüntetéssel együtt is 11. lett az olimpiai triatlonon

2024. július 31. – 12:48

Lehmann Csongor időbüntetéssel együtt is 11. lett az olimpiai triatlonon
Lehmann Csongor a párizsi olimpia triatlonversenyén – Fotó: Benoit Tessier / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Lehmann Csongor a 11., Bicsák Bence pedig a 16. lett a párizsi olimpia férfi triatlonversenyén, amelyet drámai küzdelemben a brit Alex Yee nyert meg.

A Szajna szennyezettsége miatt a férfi triatlonisták az eredeti versenyprogramhoz képest egy nappal később versenyeztek, 55 versenyző 10.45-kor ugrott be a folyóba, hogy megkezdjék az 1500 méteres úszást.

A mezőny nagyon erős és kiegyensúlyozott volt, nehéz volt egyértelmű esélyest megjelölni, bár az előző olimpia három érmesével, a címvédő Kristian Blumenfelttel, az ezüstérmes Alex Yee-vel és a bronzérmes Hayden Wildével mindenképpen számolni kellett, ahogy a három francia triatlonossal. A korábbi eredményeik alapján a magyarok is odaérhettek a dobogó közelébe, Bicsák Bence Tokióban hetedik volt az olimpián, Lehmann Csongor pedig a világbajnoki sorozatban volt már dobogós.

Az úszáson viszonylag nagy különbségek alakultak ki, Yee is kapott közel fél percet az élbolytól, Bicsák 45 másodpercre volt, Lehmann pedig több mint egyperces hátrányból kezdte meg a 40 kilométeres kerékpározást. Elöl hamar kialakult egy 19 fős csoport, amit a magyarok bolya üldözött. A táv utolsó harmadára a két csoport össze is ért, ami óriási futóversenyt vetített előre. Lehmann nem volt a legkedvezőbb helyzetben, mert a zsűritől sárga lapot kapott, a váltásnál 15 másodperces időbüntetést kellett letöltenie. Lehmann a verseny után azt mondta, úszás közben leverték a szemüvegét és az úszósapkáját, kevésbé tudott tájékozódni, és emiatt rossz irányból vett egy bóját. Ezért kapta a büntetést.

Bicsák Bence – Fotó: Benoit Tessier / Reuters
Bicsák Bence – Fotó: Benoit Tessier / Reuters

A 10 kilométeres futáson Yee nagyon bekezdett, úgy tűnt, hogy el is tud szakadni, de 2 kilométer után Hayden ott volt a nyakán, majd másfél kilométer múlva el is lépett tőle. Lehmann 2,5 kilométer után a 12. helyen állt húsz másodperccel lemaradva, Bicsák a 22. helyen futott. Hayden nagyon meggyőzőnek tűnt, 15-20 másodpercet vert rá Yee-re, már szinte mindenki odaadta az aranyat az új-zélandinak. Yee viszont az utolsó kilométerekre összeszedte magát, és lépésről lépésre közelített Haydenhez, akit a céltól úgy háromszáz méterre utol is ért. Az új-zélandi már nem tudott újítani, a brit simán ellépett mellette, és megszerezte az aranyérmet. Hayden lett a második, míg a harmadik helyen a francia Leo Bergere érkezett.

Lehmann a futás közben tartotta pozícióját, sőt a végén még lesprintelte a riói bajnok Blumenfeltet is, így lett 11., 54 másodperccel kapott ki Yee-tól. Bicsák is jól futott, a táv második felében néhány ellenfelét megfogta, és végül 16.-ként zárt.

„Nagyon készültem erre a versenyre, és azt gondolom, hogy nagyon jó formában voltam, de ami elromolhatott, az is el is romlott. Az első bójánál leverték a szemüvegemet és a sapkámat, onnantól az 1500 hátralévő részét szemüveg nélkül kellett leúsznom, így pedig enyhén szólva is nehéz volt. Épp ezért nem a megszokott helyen jöttem ki a vízből, nem az elsők, hanem az utolsók között” – nyilatkozta az MTI-nek Lehmann, akiből sokat kivett a felzárkózás a kerékpáron.

„Mindennek ellenére nagyon jó helyen kezdtem meg a futást és úgy indultam, hogy ebből bármi lehet, de sajnos hiányzott az az erő a lábamból, ami a kerékpározásnál elment” – mondta, és szerinte akár 4-5 hellyel is előrébb végezhetett volna, ha nem kap büntetést.

Bicsák Bence elégedettebben értékelt, mint mondta, az elmúlt két éve nagyon nehéz volt, ezért örül, hogy jó versenyt teljesített és a 16. helyen végzett.

„A Szajnában nagyon kemény volt úszni, de nagyon sokat készültem erre a részére a versenynek, mert én nem vagyok igazán jó úszó és ez folyóvízben extra hátrányt jelent a jobbakkal szemben. Szerintem jól is sikerült az úszás, ott voltunk az üldözőbolyban, a kerékpár alatt pedig fel is értünk, de a futásomon azért meglátszott, hogy az úszásra készültem nagyon és nem tudtam úgy kilazulni, ahogy szerettem volna.”

Bicsák Bence azt is elárulta, hogy a kerékpározás után a depóban nagyot hibázott, így rengeteg időt vesztett a futásra. „A második depót nagyon elrontottam, kiesett a cuccom a kosárból és vissza kellett raknom. Ennek ellenére megtettem mindent, amit tudtam. A 29. helyen kvalifikáltam és 16. lettem, ennek örülök” – jegyezte meg a 28 éves sportoló.

Eredmények:
1. Alex Yee (Nagy-Britannia) 1:43:33 óra
2. Hayden Wilde (Új-Zéland) 1:43.39
3. Leo Bergere (Franciaország) 1:43:43
...11. Lehmann Csongor 1:44:27
...16. Bicsák Bence 1:45:14

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!