A spanyol harmadosztályban megbukott, a válogatottal Európa csúcsára ért az edzőprofesszor
2024. július 15. – 17:42
A spanyol focit sorozatos botrányok rázták meg az utóbbi évben, elég csak arra a bizarr esetre gondolni, amikor Luis Rubiales elnök szájon csókolta az egyik világbajnoknőt, Jenni Hermosót a sikeres vb-döntő után, amiért akár börtönt is kaphat. Idén tavasszal korrupciógyanúval tartóztattak le a labdarúgó-szövetség hét munkatársát, köztük vezetőket is. A férfi válogatott viszont eközben olyan felfelé ívelő pályára állt, amire csak a legvérmesebb drukkerek számítottak, és végül a világranglista nyolcadik helyéről indulva Európa bajnokaként térhettek haza Berlinből.
Spanyolország az Eb előtt nem tartozott a legnagyobb favoritok közé, oda a szakértők és a drukkerek most a franciákat, angolokat, németeket helyezték. Velük aztán mind elbánt Luis de la Fuente csapata. Amíg mi a Svájc elleni vereségen bánkódtunk, a spanyolok egy félidő alatt rendezték le a vb-bronzérmes horvátokat, akik később a csoportból sem jutottak tovább.
A kapitánynak nem volt könnyű öröksége: 2022-ben a csodálatosan indult vb-ről lehajtott fejjel tértek haza. Costa Ricának rúgtak egy hetest, majd a németekkel ikszeltek (1-1), hogy aztán a japánokkal szemben alulmaradjanak (1-2), és a nyolcaddöntőben vérszegény játékkal estek ki a nem éppen esélyes Marokkóval szemben. Ráadásul úgy, hogy még a tizenegyespárbajban sem sikerült gólt rúgniuk, ami nagyon ritkán látható blama. Még a direkt erre a célra beküldött Sarabia is hibázott, miután előtte már ketten is rontottak. Az edző Luis Enrique lemondott, a szövetségben pedig azt gondolták, hogy a korosztályos csapatokkal sikeres (az U19-cel, és az U21-gyel is Eb-t nyert) és a tokiói olimpián ezüstérmes Luis de la Fuente lehet a legalkalmasabb erre a pozícióra. 2022 decemberében nevezték ki szövetségi kapitánynak.
A szakember nem kötődött egyik nagy spanyol klubhoz sem, a négyezer lakosú Haróban született, ahol annyira büszkék rá, hogy a helyi stadiont már pár éve elnevezték róla.
Szokolai Lászlót közelről nézhette
Legnagyobb sikerét játékosként 1983-ban és 1984-ben érte el, amikor kétszer egymás után bajnok lett az Athletic Bilbaóval. Ez nagyon nagy szó Spanyolországban, ahol nem igazán szokott olyan csapat duplázni, ami nem a Real Madrid vagy a Barcelona. 1982 fontos év volt az életében, akkor került az első csapat keretébe: a Ferencváros elleni 1982. szeptemberi UEFA-kupa-találkozó volt az első nemzetközi meccse, a balhátvéd posztján számítottak rá. A Fradi hazai pályán 2-1-re győzött az első meccsen, ekkor a félidőben állt be, kétgólos Fradi-vezetésnél. Az 1-1-re végződő visszavágón már kezdő volt, de lecserélték az 58. percben, ehhez a Fradi-csatár Szokolai Lászlónak is lehetett némi köze, mert ő bombázott a kapuba még az első félidőben. A kőkemény védő Andoni Goicoetxea állt be a helyére, aki akkor éppen a világ egyik leghíresebb és leggyűlöltebb focistája volt, miután öt nappal korábban egy spanyol bajnokin egy kirívóan durva szabálytalanságnál eltörte a már akkor is megasztárnak számító Diego Maradona lábát.
De la Fuente korosztályos válogatottakban is játszott, részt vett a spanyolokkal az 1988-as olimpián, a felnőtt válogatottban viszont nem számítottak rá. A Bilbao után Sevillában focizott (1987–1991), hogy aztán visszatérjen a nevelőklubjához, majd az utolsó aktív évét az Alavésnél töltötte, 1994-ben pedig abbahagyta a játékot.
Döcögős edzői indulás
Edzői pályáját kisebb csapatoknál kezdte, aztán állást kapott a Sevilla utánpótlásánál, 2005-ben pedig visszatért a baszk klubhoz Bilbaóba, ahol az ificsapatok irányításából vette ki a részét. Egy gondolatra érdemes megállni a baszkok egészen kivételes utánpótlás-nevelésénél, amit jól illusztrál, hogy a mai napig nincsenek az Athletic Bilbao csapatában légiósok. Már korábban is évtizedeken át Baszkföld adta a spanyol válogatott kapusát (Arconada, Zubizarreta), most is baszk a kapusuk (Unai Simon), és ott van még a 80 millióért a Chelsea-hez szerződött Kepa is.
De a baszk térségben nemcsak Bilbaóban folyik kiemelkedő munka, hanem a Real Sociedadnál is, az előző szezonban ott voltak a BL-ben is – igaz, ott azért van néhány légiós. Egy kisváros, a 27 ezer lakosú Eibar csapata is az élvonalig jutott, és hét szezont húzott le a legjobbak közt. A döntő hőse, Oyarzabal itt született, róla még lesz szó.
És akkor vissza a kapitányhoz, akiről úgy látszott, hogy felnőtt csapat vezetőedzőjeként nem tudja kamatoztatni a tudását. A nem tradicionális baszk, de a térséghez köthető klubot, az akkor harmadosztályú Alavést vezethette, de négy hónap után és tizenegy meccs után menesztették.
A szövetség vezetői ugyanakkor látták benne, hogy a korosztályos csapatoknál jól használható a futballfilozófiája, és még is tökéletes, hogy a tudását továbbadja más edzőknek. Az edzőképzésben számítottak rá, itt oktatta például Xavit és az idén a Bayer Leverkusennel szenzációs szezont teljesítő Xabi Alonsót, az argentinokkal világbajnoki címet szerző Lionel Scaloni pedig mentorként tekintett rá. A bensőséges kapcsolatukra rá is kérdeztek az Eb, illetve a Copa América idején. „Nagyon sokat segített nekünk, amíg edzői licencet kaptunk. Tetszett, ahogyan bennünket kezelt, és az is, ahogyan a játékosaival bánik. Nagyszerű szakember, igazi professzor” – mondta Scaloni.
2019-ben még nem lehetett sejteni, hogy a tanár és tanítványa 2024-ben meghatározzák majd a világ futballját, és mindketten ugyanazon a vasárnapon lesznek a kontinensük bajnokai edzőként.
De la Fuente nagyon megküzdött ezért a sikerért. Laporte mellett csak Rodrit és Olmót tartotta meg a vb-n leszerepelt csapatból – mindez azt is szépen illusztrálja, micsoda tartalékok vannak a spanyol fociban.
A válogatott edzőjeként rögtön egy nem mindennapi döntéssel indított, nem számolt ugyanis azzal a Sergio Ramosszal, akit a még Sevilla utánpótlásából ismert, és Ramos nagyon hálás is volt neki, sokat tanult abban az időszakban tőle. Fuente mindjárt az elején világossá tette, hogy nem válogatja be, ami kezdetben sok értetlenséget szült. Tavaly novemberben azért is élesen bírálták, amikor Gavi megsérült egy tét nélküli meccsen. A mostani kerethirdetésnél a realos Asensiót hagyta ki a csapatból sokak meglepetésére, noha az olimpián még ő lőtte azt a gólt, amivel a döntőbe jutottak a spanyolok.
Fuente 2023-ban a norvégok ellen mutatkozott be a válogatott élén, bár már 2021-ben volt beugróként egy kapitányi meccse, amikor a koronavírusos Luis Enrique helyét kellett elfoglalnia Litvániában. A második meccsén a skótok ellen váratlan, kétgólos vereséget szenvedett a csapat idegenben. Látva a skótok játékerejét, ez meghökkentette a spanyolokat, és komoly kételyeket ébresztett, hogy megfelelő ember kezében van-e az irányítás. Idén márciusban pedig Kolumbiával szemben maradt alul a válogatott. Ám a víziója már akkor is világos volt, és el is mondta.
„Megvannak a játékosaink ahhoz, hogy nagy eredményeket érjünk el. Az alapanyag adott, időre van szükség. Alulról építkezem, nem nézem az életkort.
Vannak játékosok, akikben megbíztunk az ifjúsági rendszer felépítésekor, és az elkötelezettségünk megmaradt irántuk, mert pontosan tudtuk, milyen szempontok alapján képeztük őket a felnőtt focira. Ezzel nem pózolni akarunk, hanem az a szilárd meggyőződésünk, hogy megállják a helyüket a legélesebb körülmények közt is a felnőtt mezőnyben”
Hogy a kor nem számított nála, arra a 38 éves Jesus Navas mellett tökéletes példa a Realtól távozó center Joselu (34 éves, a Bayernt az ő duplájával verték meg a BL-elődöntőben) vagy a hatszoros BL-győztes Nacho, aki szintén 34. A rendszer működőképességét illusztrálja, hogy Pedri kiesése után Dani Olmo már a németek ellen is ki tudott teljesedni, a franciák ellen pedig valósággal szárnyalt. A döntőben is jól játszott, a legfontosabb momentuma az volt, amikor a gólvonalról fejelte ki a labdát a kilencvenedik percben, amikor a kapus Unai Simon már verve volt, az angolok pedig hatalmas gólhelyzetben voltak.
Míg korábban a labdabirtokláson alapult a spanyolok játéka, most a németek és az angolok ellen is egy-egy szélről belőtt labda hozta meg a győzelmet.
De la Fuente Eb-statisztikája ámulatba ejtő,
úgy nyert meg hét meccset zsinórban, hogy legyőzte a világranglista négy top 10-es nemzetét: Franciaország (2.), Anglia (4.), Horvátország (9.), Olaszország (10.). Az Eb-házigazda németek ranglistás helyezése (16.) elég csalóka, ők azért sokkal jobbak ennél, mindenesetre ellenük a hosszabbításban jött össze a győzelem. Albánia (66. hely) ellen a B csapat is elég volt, míg a grúzokat (74.) hátrányból indulva szedték szét. A magyar válogatott a 14 meccses veretlenségi sorozata alatt olyan csapatokkal került szembe, amelyiknek a ranglistás átlaga a 76. hely volt, és egyszer sem játszottunk olyannal, aki előttünk lenne a rangsorban.
A spanyolok nem estek pánikba, ha hátrányba kerültek, a grúzok ellen sem adogatták körbe céltalanul a tizenhatost, mint korábban, és a franciákkal szemben is kapura és gólra törően futballoztak.
A németek ellen, amikor a hosszabbítás második félidejében a kapitány már rég lecserélte Williamst, Yamalt és Moratát, egy ilyen támadó formáció volt a pályán. Rodri a középpálya közepén, jobb oldalán Oyarzabal, a balján Merino, elöl centerben Joselu, a bal szélen Olmo, a jobbon Ferran Torres. És ez a csapat is képes volt bevinni a győztes gólt, Merino nagyszerű fejese a torna egyik kulcspillanata volt.
Fogaskerekek cseréje
Oyarzabal becserélése a döntőben igazi telitalálat volt, vele egyébként mélyebb kapcsolatban áll a kapitány a közös múlt miatt, hiszen az olimpiai fináléban is lőtt egy gólt a brazilok ellen. Hogy aztán majdnem két évre essen ki sérülése miatt, de mégis bízott benne, és a győztes gól csak alátámasztotta, hogy jól tette. A döntő szünetében az orvosok nem hagyták, hogy Rodri kimenjen a második félidőre, Zubimendi váltotta, a csere pedig nem érződött a csapat játékán, sőt. Ha Rodri képességekben jobb is, azt, amit a rendszer megkövetelt Zubimenditől, maradéktalanul végrehajtotta.
A kapitány ezzel a teljesítménnyel természetesen kiérdemelte a szerződésének meghosszabbítását is, és két év múlva már a világbajnokságra készítheti fel a csapatát. Kellemes gondjai lesznek, hiszen a két barcelonai akadémiáról kikerülő zsenik, Gavi és Pedri felépülésével tud variálni a középpályán, és még mindig ott lesz Dani Olmo.
Spanyolország a 2008-as Eb-siker után a 2010-es vb-n sem állt meg az újabb trófeáig. Ha de la Fuente megtalálja az egyensúlyt, akkor ennek a csapatnak is megvan minden esélye a duplázásra, hiszen Yamal és Williams, a két kulcsembernek számító szélső két év múlva is csak 19 és 24 éves lesz, amikor a világbajnokság kezdődik.
