Még soha nem kértek annyian konzuli védelmet, mint a német–magyar meccs előtt

2024. június 19. – 10:39

Másolás

Vágólapra másolva

Közel megháromszorozódott a konzuli védelemre regisztráltak száma a labdarúgó-Európa-bajnokság német–magyar csoportmérkőzésére a Svájc elleni előző hétvégi meccshez képest Szijjártó Péter szerint. Összesen 2282 magyar drukker regisztrált konzuli védelemre, ez a valaha mért legmagasabb szám futballmérkőzés előtt.

A magyar szurkolókat megerősített konzuli jelenlét várja Stuttgartban, ugyanis több mint tízezer jegy került magyar állampolgárokhoz szervezett módon, és a minisztérium arra számít, hogy ennél jóval több magyar lesz a stadionban.

Stuttgartban tizenegy magyar konzul fogja majd segíteni a magyar szurkolókat. A város repülőterén, a vasútállomáson, a szurkolói zónában, a stadionnál, a vonulás során is szolgálatot teljesítenek magyar konzulok.

„A mobil konzuli irodánk a mai napra is kitelepült, a szurkolói zónában természetesen. 14 órakor indul a szurkolói vonulás, három évvel ezelőtt a rendőrök Németországban ezt nem engedélyezték, de most erre is lehetőség van” – mondta el a miniszter.

Korábban a válogatott kapusa, Gulácsi Péter is arról beszélt, hogy szerinte a szerdai mérkőzés egy idegenbeli meccsel fog felérni a házigazda németek számára, mert olyan sok magyar szurkoló lesz a stuttgarti stadionban.

Szijjártó szerint a Svájc elleni meccs miatt csak egy komolyabb, rendőrségi ügy volt pirotechnikai eszközök használata miatt. A miniszter ezért arra kéri a magyar szurkolókat, hogy ilyen eszközöket ne használjanak, mivel azokat a német hatóságok szigorúan tiltják.

„A hatóságok sokkal rugalmasabbak, ezért reméljük, hogy a mai mérkőzés kevesebb kellemetlenséggel jár majd, mint a három esztendővel ezelőtti” – tette hozzá Szijjártó, utalva ezzel a müncheni, 2021-es meccsre, amikor 18 magyart állítottak elő a helyi hatóságok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!