18 magyar szurkolót állított elő a bajor rendőrség, tizenhatot már kiengedtek

2021. június 24. – 10:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bajor rendőrség 18 magyar szurkolót állított elő a Németország–Magyarország Európa-bajnoki-mérkőzés másnapján, tíz főt már kiengedtek, nyolc esetben még zajlik a jegyzőkönyv felvétele – írta csütörtök hajnalban a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külügyminiszter.

Frissítés 19 óra 49 perckor: Szijjártó később a Debrecen TV-nek azt mondta, hogy már tizenhat szurkolót elengedett a német rendőrség, számolt be róla az MTI.

Szijjártó hozzátette, hogy a bécsi és müncheni konzuli ügyelet munkatársai készenlétben vannak, ha a magyar szurkolóknak valamiben segítségre lenne szükségük.

Kérdéseinkkel megkerestük a külügyminisztériumot, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

A 444.hu a Süddeutche Zeitungra hivatkozva azt írta, hogy a meccs előtt a Wiener Platzon gyülekező 600 szurkoló némelyikétől pirotechnikai eszközöket koboztak el, és elvették jegyeiket is a rendőrök. Volt, akit náci karlendítés vagy náci jelképek miatt vittek be. Az egyik előállított magyar Vér és Becsület témájú tetoválása miatt került fogdába. Homofób transzparenseket is elkoboztak.

A stadionban is hergelt német szurkolókat egy magyar csoport, homofób trágárságokat kiabáltak szivárványos zászlót lengető németek felé. Néhány magyar át is akart menni a másik táborba, de rendőrök és biztonságiak ezt megakadályozták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!