Bemutatkozott az Eb-n a krikettből kölcsönvett technológia, így vették el a belgák gólját

2024. június 18. – 09:55

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn a szlovákok szállították az idei Eb első nagy meglepetését azzal, hogy 1-0-ra verték a nem éppen a világranglista harmadik helyezettjéhez méltóan játszó belgákat, miután Jeremy Doku a saját kapuja előtt ajándékozott nekik egy labdát a hetedik percben. A belga csapat így is nyerhetett volna, de Romelo Lukaku sorra hagyta ki a helyzeteket, azt a kettőt pedig, amit belőtt, végül érvénytelenítették. Az elsőnél egyértelműen lesen volt, a másodiknál viszont izgalmasabb volt az ok,

ezt az úgynevezett snickométer segítségével vették el a belgáktól, amely kiszúrta, hogy hozzáért Lois Openda kezéhez a labda, mielőtt Lukakuhoz került volna.

De mi az a snickométer? Gyakorlatilag egy beépített csip, amellyel meg lehet állapítani, hogy hozzáért-e valaki a labdához. A technológia a krikettben széles körben elterjedt, és a fociban is használták már világeseményen, a 2022-es katari vb-n – így állapították meg azt is, hogy C. Ronaldo nem ért bele fejjel Bruno Fernandes beadásnak szánt góljába –, a nézőknek azonban most először mutatták meg, hogy hogyan működik.

Ahogy az képen látszik, Openda kezezését egyértelműen érzékelte a csip, a játékvezető pedig ez alapján végül érvénytelenítette is a találatot. Ez természetesen elég vitatott döntés lett, a közösségi médiában rengeteg poszt született arról, hogy az érzékelő tönkreteszi a játékot, és egyébként sem volt semmi jelentősége annak, hogy Openda beleért a labdába.

A Chelsea egykori csatára, Chris Sutton a BBC Radio 5 Live-on szintén erről beszélt, és nevetségesnek nevezte a döntést, szerinte a Premier League-ben ez érvényes gól lett volna. Christina Unkel, az angol ITV Sport elemzője ugyanakkor a BBC-nek azt mondta, a szándékosság megítélése éppen nemrég változott, ez a konkrét eset pedig így szándékosnak tekinthető. A labdáért küzdő Openda keze vállmagasságban volt kinyújtva, Unkel szerint pedig a kezezése segített megtartani a labdát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!